A stressz és a kardiológiai problémák

Dr. Németh Ágnes
szerző: Dr. Németh Ágnes - WEBBeteg
frissítve:

Az Egészségügyi Világszervezet jelentése alapján a halálozási okokat a szív- és érrendszeri megbetegedések vezetik, melynek egyik kiváltó okaként - sok más tényező mellett - a stresszt emelik ki.

Ha stresszről beszélünk, akkor először is tisztázni kell, hogy van rövid ideig tartó, illetve tartósabb stresszes állapot. A rövid ideig tartó stressz legtöbb esetben nem káros. Ha elmúlik a veszély, a stresszes állapot is megszűnik anélkül, hogy bármilyen kóros elváltozást vagy maradandó károsodást okozna, sőt még jó hatása is lehet. Ugyanis így a testünk nagyobb természetes ellenálló képességgel rendelkezik.

A tartós stressz következményei

A hosszabb ideig tartó stressz azonban negatív hatással van az egészségi állapotunkra. Ebben az állapotban három fokozatot különböztetünk meg. Az első fokozat az, amikor megérzi a veszélyt, a második az, amikor ehhez bizonyos mértékben alkalmazkodik, és a harmadik fokozat pedig, amikor teljesen kimerül.

Ennek tünetei az állandó aggodalom minden miatt, az ember nehezen hoz döntéseket, hirtelen kitörő agresszió jellemzi, egyre gyakoribb a depressziós állapot, minden ok nélküli félelem, sírás, szenvedélybetegségekre való hajlamosság.

Következmények

Ennek a következményei a túlzott fáradtság, feledékenység, álmatlanság, étvágytalanság és különböző betegségek vélt vagy valós tünetei. Ilyenek pl. a gyakori fejfájás, fülzúgás, hányinger, gyomorégés, gyomorfájdalom, hasmenés, szív- és érrendszeri megbetegedés stb.

A szív- és érrendszeri megbetegedések a leggyakrabban előforduló betegség, melyet az állandó stresszes állapot kiválthat. Ilyen állapotban ugyanis magasabb lesz a vérnyomás, gyorsabb lesz a szívverés. Tartós stressz esetén ezek a reakciók állandósulhatnak, tehát a vérnyomás a normál értéknél tartósan magasabb lesz. Ennek következtében felgyorsul a szívverés is, mely szintén állandósul.

Ugyancsak komoly károkat okoz a stressz az immunrendszerben, tehát a szervezet védekezőképessége csökken, és minden egyéb betegségre fogékonnyá válik. Szinte minden szerv komoly károsodást szenved. A kezdetén még ezek a károsodások visszafordíthatóak, de egy idő után azonban csak állandó gyógyszeres kezeléssel lehet enyhíteni. Ez a betegség azonban egy ideig tünetmentesen zajlik a szervezetben, semmi előjele nincs. Majd hirtelen jelennek meg a tünetek, mellkasi-szívtáji fájdalom lép fel.

Különböző és egyre korszerűbb vizsgálatokkal elég hamar felismerhetőek az szív- és érrendszeri betegségek. Ilyen pl. egy egyszerű EKG, terheléses EKG, izotópos szívizomperfúzió-vizsgálat, szívultrahang, intimamediavastagság-mérés, MRI, szívkoszorúér-CT, szívkoszorúér-angiográfia.

Mindezeket egybevéve azonban mégis a megelőzésnek van a legnagyobb szerepe, mely nem más, mint a testmozgás és a harmonikus életvitel. Ez fizikailag és szellemileg egyaránt segít, így jobb lesz a fizikai és szellemi állapot. Ehhez társulhat még egy olyan szabadidős tevékenység, amely végzése közben felszabadult, örömteli érzés uralkodik el az emberen.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Németh Ágnes

Cikkajánló

Hogyan rombol a mindennapi stressz?

Dr. Borsi-Lieber Katalin
Stressz
A stressz különböző ingerek hatására az emberi szervezetben bekövetkező válaszreakció. A stresszbetegséget napjaink népbetegségének tartják, azonban már évezredekkel ezelőtt is ismert volt. Ilyen válaszreakciók alakultak ki őseink mindennapjaiban az élelem megszerzése kapcsán előforduló veszélyhelyzetek esetén.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.