Testzsír-százalék: Mítoszok helyett tények!

Szerző: Oxygen Medical

Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom - ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsírszázalék mérése.

Hogyan lehet fittebb egy nagyobb súlyú ember?

Testtömeg-index

Ellenőrizze Ön is értékeit BMI-alkulátorunkkal

Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban lesz jelen a kisebb testsúlynál is.

Természetesen a zsírra szükség van, hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, részt vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, továbbá tárolja a vitaminokat. Ráadásul az „éhezés” időszakaiban (amely szerencsés esetben nem a rossz körülmények miatt adódik), a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges szintre csökkentése.

Soványtól az elhízottig

A test zsírtartalmát befolyásolja a nem és az életkor is, ezt figyelembe véve az alábbiak szerint alakulnak az arányok.

Nők esetén:

A haskörfogat fontosabb jelzőszám, mint a BMI
A világ legnagyobb elhízással kapcsolatos vizsgálata szerint az elhízott nők esetén kétszer annyi zsír halmozódott fel az alsó végtagokban, mint a férfiakban. Hova került férfiak esetén? A hasüregben rakódott le. A haskörfogat fontosabb a BMI-nél
  • 20-39 év között: 21%-ig túl vékony, 22-33%-nál egészséges, 34-39% túlsúlyos, 39% fölött elhízott
  • 40-59 év között: 23%-ig túl vékony, 24-34% egészséges, 35-40% túlsúlyos, 40% fölött elhízott
  • 60 év fölött: 24%-ig túl vékony, 25-35% egészséges, 36-42% túlsúlyos, 42% fölött elhízott

Férfiak esetén:

  • 20-39 év között: 8%-ig sovány, 9-20% egészséges, 21-25% túlsúlyos, 25% fölött elhízott
  • 40-59 év között: 11%-ig sovány, 12-22% egészséges, 23-28% túlsúlyos, 28% fölött elhízott
  • 60 év fölött: 13%-ig sovány, 14-25% egészséges, 26-30% túlsúlyos, 31% fölött elhízott

Vérnyomás kalkulátor

A vérnyomás függ a testhelyzettől, a napszaktól, az érzelmi állapottól, a fizikai aktivitástól, a mérést befolyásolja a kar vastagsága, a mandzsetta mérete.
Milyen az optimális vérnyomás?

A számítások alapján kilogrammban is kifejezhető, ki mennyi zsírt tárol. Ha egy 60 kilós nőnek 22%-a testzsírja, akkor ő 60x0,22= 13,2 kg zsírral rendelkezik.

Aki a testzsír-százalékát figyelembe véve a túlsúlyosnak számít, nem csupán esztétikai problémával néz szembe, de jelentősen nő a kockázata a szív-és érrendszeri betegségeknek, a magas vérnyomásnak, a mozgásszervi- és a cukorbetegségnek, a depressziónak, sőt, bizonyos daganatos betegségeknek is.

Hogyan csökkenthető a zsír mennyisége?

Ebben a kérdésben időről-időre hallhatunk csodamódszerekről és eljárásokról, pedig csodák - legalábbis a zsír mennyiségének csökkentésében - nincsenek. A testzsír-százalék csökkentésére a legjobb módszer a heti legalább 5x30 perces aerob mozgás.

A cél az, hogy megizzadjunk és lihegjünk, a pulzusszámunk azonban akkor marad a zsírégető tartományban, ha nem megyünk 100 fölé. Ilyen szempontból remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás és a biciklizés. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, és főként fehérjéket, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot fogyasztanunk. A tudatos életmód az egészség, a fittség és a hosszú élet felé vezet.

(Oxygen Medical)

Módosítva: 2016.02.29 17:25, Megjelenés: 2016.02.29 17:25

CIKKAJÁNLÓ

 COVID-19

COVID-19

Egyszer majd szezonálissá vál- hat, addig azonban folyamato- san, egész évben terjedni fog.

Csak elkezdeni nehéz?

Csak elkezdeni nehéz?

A mozgás egészségmegőrző hatása köztudott, mégis keveset foglalkozunk vele. (x)

Készülj fel a második hullámra!

Készülj fel a második hullámra!

Az elővigyázatosság szerves részét képezi a kézmosás és a kézfertőtlenítés.

Hogyan jógázzunk otthon biztonságosan?...

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a jóga, hiszen nemcsak testileg, hanem mentálisan is feltölti az embert. A rendszeres gyakorlásnak számos jótékony...

Elhízás - Mikor forduljunk orvoshoz?

Ha rááll a mérlegre, megtudhatja, mennyi a teljes testtömege, de nem kap felvilágosítást arról, hogy ebből mennyi a zsírszövet. A mérleg nem mondja meg...

Tanácsok aktív szabadidős sportolóknak...

Most még olyanok is elkezdtek mozogni, akik eddig teljesen inaktív életet éltek, de mi a helyzet azokkal, akiknek korábban is szerves részét képezte az életüknek...

A sport gyógyír számos betegségre

Depresszió, diabétesz, hátfájás? A testmozgás gyakran hatékony gyógymódja lehet ezeknek a betegségeknek az orvosi, esetleg gyógyszeres kezelések kiegészítéseként...

Napi harminc perc edzés elég lehet a fogyáshoz...

A harmincas lehet a nyerő szám a túlsúllyal küzdők számára. Egy tanulmány szerint fél óra edzés testsúlycsökkentés szempontjából ugyanolyan hasznos,...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó