Mit sportoljon, aki túlsúlyos?

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
frissítve:

Egyetlen fogyni vágyó sem kerülheti el a testmozgást. A fölösleges kilóktól a sport segítségével szabadulhatunk meg a leghatékonyabban. A rendszeres edzésnek három alapvető pozitív hatása van. Melyek ezek?

  • A sport kalóriát éget, így a felesleges zsírtól gyorsan megszabadulhatunk.
  • A sport izomépítő, az izomműködés pedig kalóriát igényel, ezáltal az egész szervezet több kalóriát éget.
  • A sport javítja a közérzetet. Különösen fontos szerepe van ennek a túlsúlyosak esetében, akik gyakran ellenségként tekintenek saját testükre. Ha sikerül kibékülnie testével, a rendszeres mozgásban, az egészséges életmódban is több örömét leli majd.

Épp a túlsúlyosaknak – akiknek a legnagyobb szükségük lenne a fogyásra – a legnehezebb rászánni magukat a testi aktivitásra, mivel:

  • A túlsúlyos emberek nincsenek hozzászokva a rendszeres testmozgáshoz, ezért erőnlétük, állóképességük sem megfelelő, így esetükben nagyobb a sérülések kockázata.
  • A plusz kilók megnehezítik a mozgást, a sport kimerítőbb, mint a normál testsúlyúak esetében.
  • A túlsúly önmagában is megterheli a szívet és az érrendszert, a csontokat és az ízületeket, ezért sok sportág túlsúlyosaknál magasabb egészségügyi kockázattal jár.

Mégis éppen ők azok, akiknek a fogyáshoz elengedhetetlenül szükséges a sport. A súlyfelesleg leépítése tulajdonképpen az edzés megkezdésétől számított 20. percben kezdődik el, addig a szervezet csak szénhidrátokat éget, zsírokat alig. Zsírégetéshez a legmegfelelőbbek a kitartó sportok.

Mire utal a pulzusszám?

A hétköznapi ember a legegyszerűbben a pulzus gyakoriságot, az egy perc alatt tapintott pulzusszámot tudja mérni. Legkönnyebb a csukló hüvelykujj felé eső részén kitapintani az itt futó ütőeret, és annak ütésszámát vizsgálni, de jól tapintható még a halántéktájon és a nyak két oldalán futó ütőér is.
Mire utal a pulzusszám?

Ideális mozgásformák túlsúllyal küzdőknek

A következő sportágakat azoknak ajánljuk, akik még soha nem sportoltak, vagy hosszú kihagyás után kezdenek újra edzeni:

Torna: általában kíméli az ízületeket. Elsősorban olyan gyakorlatokat válasszon, amelye a súlytöbblet által túlterhelt ízületek (térd, boka) számára nem jelentenek plusz megterhelést, és a test mindkét oldalát egyenlő mértékben dolgoztatják meg, így hosszú távon is gyakorolhatók.

Görkorcsolyázás: csak akkor kezdjen el görkorcsolyázni, ha előtte elsajátította az alapokat és biztosan tud fékezni. Különben a görkorcsolyázás nagyon veszélyes lehet! Ha már szerzett egy kis rutint, biztonságos környezetben nyugodtan gyakorolhat. Bátran kipróbálhatja, a görkorcsolya nem csak túlsúlyos fiataloknak való!

Kerékpározás: a biciklizés könnyen a mindennapok részeivé tehető. Túlsúlyosok számára a kerékpározásnak megvan az az előnye, hogy a teher nagy részét maga a bicikli hordozza, így a sport nem terheli meg az ízületeket. A sebesség megfelelő megválasztásával mindenki erőnlétének és állóképességének megfelelő tempóban haladhat. A kerékpározás a teljesen edzetlenek számára is ideális választás, mivel fejleszti az izmokat és zsírt éget.

Úszás: nem terheli meg az ízületeket, kondíciónktól függően választhatjuk meg a tempót. Az úszás kalóriát éget és gyorsítja az anyagcserét. Sokan plusz kilóik miatt kellemetlenül érzik magukat fürdőruhában, ezért inkább lemondanak az úszásról, ne hátráljon meg, inkább keressen egy csoportot, ahol Önhöz hasonló fogyni vágyókkal úszhat együtt.

Tánc: megfelelő fiataloknak és időseknek, a zenét terhelhetőségének függvényében válassza meg! Ha megfelelő a ritmus, nem terheli túl ízületeit, sem szívét. Azonban ahogy a többi sportágat, a táncot sem szabad túlzásba vinni! Csatlakozhat egy tánccsoporthoz, amely nem csak arra jó, hogy igencsak gyorsan leolvassza a fölösleges kilókat, hanem kiváló ismerkedési lehetőség is.

Séta, gyaloglás: a futásnál, kocogásnál jóval ízületkímélőbb, bár ugyanannyi idő alatt kevesebb kalóriát éget, de tovább bírjuk. Másik előnye, hogy semmilyen sportruházat vagy eszköz nem kell hozzá.

Tovább Veszélyes lehet a hirtelen kezdett testedzés

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: NetDoktor.de)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.