Fóbiák - A félelem kezelhető

szerző: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter - WEBBeteg
frissítve:

A fóbiás betegek kezelésében elsősorban a terapeutának és a beteg részéről is időigényes pszichoterápiáknak van döntő szerepe. A legtöbb esetben az agy megtanítása is elegendő a fóbia leküzdéséhez, gyógyszeres kezelés nélkül is kiemelkedő eredmények érhetők el.

A téma cikkei

2/1 Fóbiák - A félelem börtönébe zárva
2/2 A félelem kezelhető

A viselkedés- és kognitív terápiák első lépése során a beteggel ismertetik a fóbia lényegét és magának a kezelésnek a menetét. Ezután fokozatosan, lépésről lépésre végzik el a deszenzitizálást, azaz ismét megtanítják az aggyal, hogy az adott tárgy, állat, szituáció számára nem veszélyes.

Ennek során többnyire először meg kell tanítani relaxálni az egyént. Ezt követően relaxált állapotban elképzeltetik az adott helyzetet, találkozást fokozatosan felépítve a szorongáskeltő hatásokat, míg a szorongás pusztán a gondolat szintjén le nem csökken.

Amennyiben a találkozás gondolatától már nem fél a páciens, fokozatosan sor kerülhet az adott helyzet megtapasztalására, többnyire előbb kísérő társaságában, illetve az adott tárgy, állat ábrájával, modelljével, majd magával a szorongást keltő tárggyal, élőlénnyel is létrejön a találkozás. Ezt addig ismétlik, míg a félelem jelentősen le nem csökken vagy meg nem szűnik.

Szembesítés a szorongás tárgyával

Bizonyos esetekben alkalmazzák az ingerelárasztás módszerét is, mikor a beteget hosszabb időn át teszik ki a szorongást keltő hatásnak kontrollált körülmények között.

A kezelés célja az, hogy a szorongás már az adott szituációban, félelmet keltő helyzetben lecsengjen, így ezt követően hasonló helyzetben már nem, vagy csak lényegesen csekélyebb súllyal jelentkeznek a fóbiás tünetek. Specifikus fóbiák (pl. kígyók) esetében akár csoportos keretek között is működhet a terápia.

Ha a pszichoterápia nem elég

Súlyosabb fóbiás tünetek esetén azonban szükség lehet gyógyszeres beavatkozásra is. Nagyon hatásos készítmények, ún. hangulatjavítók állnak rendelkezésre, melyek lényegesen csökkentik a fóbiás tüneteket, de gyógyulást általában csak pszichoterápiával kombinálva hoznak.

Enyhébb esetekben, mikor a szorongás csak alkalomszerűen, kiszámítható módon jelentkezik (szerepléskor, felszólaláskor), elegendő lehet enyhe nyugtató alkalomszerű bevétele is.

Háttér Fóbiák - A félelem börtönébe zárva

Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter főorvosForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter főorvos

Cikkajánló

Normális szorongás vagy már betegség?

Dr. Zsuga Judit, pszichoterapeuta
Szorongás
Teljesen normális dolog időnként aggódni és szorongani. A generalizált szorongásos betegségben (GAD) azonban a beteg túlzott, irreális szorongással reagál a mindennapi élethelyzetekre, ennek a hátterében pedig nincs azonosítható, konkrét ok.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.