Exhibicionizmus - A magamutogatás vágya

szerző: Kazimir Ágnes, pszichológus - WEBBeteg
megjelent:

Exhibicionistának azt a férfit nevezzük, aki főleg fiatal nők előtt, azok legnagyobb ijedelmére és döbbenetére előveszi és mutogatja izgalomban lévő péniszét és közben önkielégít. Az ilyen eset gyakran fordul elő iskolák, óvodák, játszóterek közelében.

Az exhibicionizmus igen nagy indulatot szokott kiváltani a környezetben, üldözőbe veszik, és ha elkapják, gyakran nagyon meg is verik. Ez a perverzió csaknem kizárólag férfiaknál fordul elő. Amennyiben nő mutogatja magát, pl. mint sztriptíztáncosnő vagy prostituált, ezt csábításból teszi és nem élvezetből.

A pedofília után ez kelt a legnagyobb megdöbbenést. Adler és az individualista pszichológusok szerint a csökkentértékűség érzés kompenzálása mutatkozik meg ebben a ténykedésben. Az exhibicionizmus ugyanis a legegyszerűbb módja annak, hogy valaki fitogtassa, mutogassa férfiasságát, amihez még az az öröm is társul, hogy megijesztette a nőt, és ezáltal fölényt is érezhet felette.

Minél nagyobb riadalmat kelt, annál nagyobb nemi izgalmat vált ki. Önértékelési zavara miatti szorongásának okán, vagyis, hogy azt érzi, hogy ő kicsi és jelentéktelen, azzal kompenzál, hogy megnövekedett péniszét mutogatja.

Gyermekkorban az exhibicionizmus, mint ennek ellentéte a meglesés (voyeurizmus) még természetes. A felnőtt exhibicionista erre a gyermeki szintre esik vissza. Személyiségstruktúrájukat tekintve az exhibicionistáknál gyakori a gyengeelméjűség és a pszichopátia.

Új korok exhibicionistái

Mindennapjainkban az exhibicionizmus hétköznapi jeleként megfigyelhetjük az egyre gyakoribb szereplési vágyat, amely a magamutogatásnak egyik válfaja. Természetesen ez nem perverzió, annak ellenére, hogy elég gyakran a nézőknek kevesebb örömöt nyújt, mint némely szereplőnek.

Vannak olyan szakmák, hivatások, amelyhez exhibicionizmus, önmegmutatási vágy szükséges, de ezt csak akkor tekinthetjük művészetnek, művelőjét pedig művésznek, ha önmegmutatási vágya mellé tehetség és kiemelkedő képesség, valamint a közönségnek való tetszeni vágyás is társul, vagyis a másik szempontjának figyelembe vételének képességével és empátiájával is párosul.

Kazimir Ágnes, pszichoterapeutaForrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Kazimir Ágnes, pszichoterapeuta

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.