A vitaminok károsíthatják a prosztatát

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Napi egy multivitamin tablettánál nagyobb mennyiség fogyasztása több mint 30%-kal növeli a férfiak esélyét a prosztatarák kialakulására - írja az Amerikai Rákkutató Intézet egyik tanulmánya.

"Heti hét tablettánál nagyobb multivitamin fogyasztás 32%-kal növeli a prosztata-megnagyobbodás, és megkétszerezi a prosztatarák kialakulásának esélyét azokhoz képest, akik nem szednek multivitaminokat." - állítja Dr. Michael F. Leitzmann, a rákkutató intézet epidemiológiai és genetikai részlegének kutatója. "Másrészről azonban a napi egy multivitamin tabletta szedése nem okozott semilyen fajta prosztata elváltozást." - tette hozzá

Az összefüggés a túlzott vitaminfogyasztás és a prosztatarák kialakulásának kockázata között erősebb volt azoknak a férfiaknak az esetében, ahol a családban már előfordult prosztatarák, illetve azoknál, akik egyenként szedték az olyan táplálék-kiegészítőket, mint a szelén, béta- karotin, cink. Mintegy 300 000 férfi multivitamin fogyasztási szokásait vizsgálták egy évre visszamenőleg, majd további hat évig kísérték figyelemmel egészségüket, különös tekintettel a különféle prosztata-elváltozásokra.

Az összefüggés oka egyelőre még ismeretlen

Sajnos még nem ismert, hogy mi váltja ki a túlzott vitaminfogyasztáskor a prosztatarákot, azonban egy, a kutatáshoz kapcsolódó tanulmány szerint fontos lehet, hogy a fent említett táplálék-kiegészítők jelentős része nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat. Ezáltal megkérdőjeleződik az antioxidánsok és vitamintabletták használatának egészségre gyakorolt jótékony hatása az általánosságban jól táplálkozó lakosság körében. Külön hangsúlyozzák az antioxidánsok túlzott fogyasztásával járó káros mellékhatások lehetőségét.

Hasonló kutatások eredményei

A fent említett kutatás alátámasztja a két évvel ezelőtt közzétett, szélesebb körben végzett kísérleti eredményeket. Abban mintegy félmillió férfit kísértek figyelemmel 18 éven át, és úgy találták, hogy a prosztatarák okozta halálozási arány jelentősen magasabb volt a multivitaminokat rendszeresen (havi 15 vagy több alkalommal) fogyasztók körében, mint a vitaminokat nem használók esetében.

A kockázati tényező abban a tanulmányban kisebb volt - átlagosan 7-12% az első négy év folyamán, és nem volt kimutatható csak az A, C és E vitamint szedők körében. A különbség talán annak tudható be, hogy a két tanulmány más lebontásban számolta a vitaminfogyasztást. Azon a tényen azonban ez nem változtat, hogy a multivitaminokat fogyasztó férfiaknál jelentősen nagyobb a prosztatarák kialakulásának kockázata.

A megoldást az jelentheti, ha a különböző vitaminokat azok természetes formájában, zöldségekből, gyümölcsökből visszük be a szervezetbe. Azok a betegek és terhes nők, akiknél pótlás gyanánt szükséges a vitaminkészítmények használata, vigyázzanak, nehogy túladagolják az előírt napi mennyiséget!

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos)

Cikkajánló

A vitaminok szerepe - Melyik miért szükséges?

Dr. Soltész Annamária, általános orvos
Vitamin
Ha táplálkozásunk változatos, adalékanyag-mentes, sok friss gyümölcsöt és zöldséget, ezenkívül tejtermékeket, olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, gabonaféléket és tojást is tartalmaz, általában külsőnkön is meglátszik.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg összeállítás - Bak Marianna, biológus szakfordító és Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.