Dr. Skorán Ottó: Számomra az üzlet mindig is eszköz volt

Pályája kezdete óta kutatóorvosként dolgozott, farmakológiai és klinikai kutatásokat vezetett, társalapítója és vezetője a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetnek, egy közelmúltban bejelentett tőkeemelés eredményeként pedig az egyik vezető hazai magánegészségügyi intézmény társtulajdonosának is mondhatja magát. Mivel úgy véli, folyamatosan képezni kell magunkat, elfoglaltságai mellett zongoraórákra is szakít időt. Dr. Skorán Ottóval beszélgettünk.

Az elmúlt időszak legnagyobb magánegészségügyi befektetése volt az a júniusban bejelentett megállapodás, amely során a Doktor24 Csoportban 10 millió eurós tőkebevonást hajtott végre két nemzetközi befektetési alap (a Value4Capital és az Ananda Impact Venture), valamint társtulajdonossá vált a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet alapítójaként és ügyvezetőjeként ismert Dr. Skorán Ottó is.

Ön elsősorban orvos vagy üzletember?

Elsősorban orvosnak tartom magam, nem üzletembernek. Számomra az, hogy üzleti vonalon működünk, mindig is eszköz volt, hogy azokat az élettudományi projekteket, amelyeket a kollégákkal megálmodunk, meg tudjuk valósítani.

Mi motiválta abban, hogy az orvosi tevékenységet kiszélesítve intézményt alapítson és irányítson?

1997-ben kezdtek működni Magyarországon a gyógyszergyárak kutató részei, jelentős kutató-fejlesztő tevékenység indult el. Ekkor én belgyógyászként dolgoztam az Országos Kardiológiai Intézetben. A fejlesztési vonal nagyon megfogott, így elkezdtem dolgozni 2-3 évet egy holland cégnél, ahol megtanultam a kutatás-fejlesztés szakmai alapjait. Úgy éreztem, hogy a mi régiónkban a klinikai-vizsgálati vonal épp indulóban van, és jó lehetőséget láttam abban, hogy vállalkozási formában meg tudjam valósítani azokat a gondolatokat, álmokat, amiket kitűztem magam elé. Akkor alapítottam az első céget. Utána ez a munka már vitt magával, kiléptem az állami egészségügy keretei közül.

Önmagamra voltam utalva, és a megálmodott projekteket igyekeztem a lehetőségekhez mérten megvalósítani.

Jelenleg is elnökségi tagja a Gyermekgyógyászati Klinikai Vizsgáló Hálózatnak. Hogyan hatott a kutatói gondolkodás és tapasztalat a pályájára?

Érdekes, hogy a mai világ és mai orvoslás a polihisztorok világától eltávolodott. Az elmúlt 50 évben a teljes globális átlátású orvosokból specialisták lettek. Ami pozitív, hiszen már akkora tudás halmozódott fel a medicinában, amit nem lehet máshogy átlátni.

A kutatásban eltöltött 20 év alatt rengeteg olyan klinikai vizsgálatot végeztünk el, ahol a különböző szakmák mélyére kellett látni. Ez nekem nagy előnyt ad abban, hogy az üzleti döntéseket szakmai megalapozottsággal hozzuk meg.

Amikor 2007-ben úgy döntöttünk, hogy a betegellátás területére is merészkedünk, és megalapítottuk a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet az egészségügy akkori kormányzati átalakítása miatt infrastruktúra és „fedél” nélkül maradt Svábhegyi Gyermekkórház orvosaival és nővéreivel. Az egyik indíttatásunk az volt, hogy meg akartuk tanulni a gyermekgyógyászatot és a gyermekbetegségekre fókuszáló gyógyszerfejlesztést. 13 év alatt megtanultuk, hogyan kell gyermekgyógyász fejjel gondolkodni. Több mint 60 kiváló gyermekgyógyásszal dolgozunk együtt. Egy igen erős, számomra mégis sokat jelentő tanulási folyamaton mentem keresztül ez alatt az idő alatt.

Mindez rendkívül sikeresnek bizonyult. Volt olyan terve is, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

A pályám során voltak természetesen olyan projektek is, amelyeket nem tudtunk megvalósítani. Úgy is mondhatnám, hogy 10 projektből csupán 2 sikeres. Azonban megtanultuk, hogy ami nem sikeres, azt el kell engedni. Ezt soha nem kudarcként éltem meg, hiszen ezekből a helyzetekből is tanulunk, épülünk. Levonjuk a következtetéseket, hol követtünk el esetelegesen hibát, de sok esetben az elakadó innovációk oka egyszerűen az, hogy még nem elég érett a terület bizonyos projektre.

Tanulságos példa erre, amikor 10 évvel ezelőtt a klinikai vizsgálati rendszereinket szerettük volna megvalósítani a kórházak együttműködésével, és ott egy olyan rendszert felállítani, ami segíti a klinikai fejlesztést és ez által költséghatékonyabbá teszi a klinikai vizsgálatokat. De erre az adott környezetben még nem volt érett a piac.

Az elején még nagyon nehezen engedtem el ezeket az egyébként előremutató projekteket. Most már, amikor úgy érezzük a kollegáimmal, hogy nem tudunk azokkal az erőforrásokkal sikert elérni, amelyek rendelkezésre állnak, akkor vagy átadjuk vagy elengedjük.

Milyenek most a fejlődési lehetőségek a magánegészségügyben? A világ ebbe az irányba halad, csak haladni kell az árral?

Úgy fogalmaznék, hogy az egészségügy maga áll nagy fejlődés előtt. Ebben megvan a szerepe az állami és a magánegészségügynek is. Én hiszem azt, hogy a magánellátás komoly, egyfajta innovációs motor funkciót tölthet be.

Annak ellenére, hogy a COVID-időszak alatt egy rendkívüli helyzetet vészeltünk át (és nem tudjuk még, hogy milyen utóhatásai lesznek, illetve mikor lesz második hullám), azt gondolom, hogy éveket ugrottunk előre az egészségügy digitalizációjában. Mivel a kollegáimban a kellő innovációs szemlélet megvolt, mi 72 órán belül át tudtunk állni az online ellátásra.

Az általunk gondozott asztmás gyerekeknél (több mint 10.000 gyermek) nem tapasztaltunk a veszélyhelyzet alatt állapotrosszabbodást. Ez a rendszer bizonyított. Nagyon fontosnak tartom a digitalizáció elterjedését.

Mi akadályozza jelenleg leginkább a digitalizáció elterjedését az egészségügyben?

Az informatika felkészült, annyira, hogy néha előrébb is jár a technológia, mint az orvosi gondolkodás. Az orvosok általában konzervatívan gondolkodnak, de tapasztalataim szerint az elmúlt hónapokban az orvostársadalom is 3-4 évet ugrott előre az időben.

A jogszabályok tekintetében is tapasztalhattunk komoly fejlődést (lásd telemedicina rendelet), illetve tudomásom szerint készül a telemedicina törvényi szintű szabályozása is.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a páciensek egy része értelemszerűen jobban bízik a személyes orvos-beteg találkozókban, nyitottak a telemedicina nyújtotta lehetőségek felé is. Nekünk most az a dolgunk, hogy a tapasztalatok alapján levonjuk a tanulságokat, érzékelnünk és látnunk kell, hogy nem csak a beteg állapotától függően érdemes döntenünk a személyes vagy online rendelésről, hanem az is befolyásoló tényező, hogy a beteg/szülő mikor és miért ragaszkodik a személyes, fizikális találkozókhoz. Azt gondolom, hogy bizonyos orvosi szakmákban az orvos-beteg találkozók kb. 20-30 százaléka hosszabb távon is megmarad online konzultációként.

Mit gondol, milyen lesz a magyar egészségügy 5 év múlva?

Bízom a digitalizáció elterjedésében, valamint abban, hogy a magán- és a közegészségügy valamilyen módon átjárható lesz. Optimista vagyok, úgy vélem, hogy most elindulhat egy pozitív változás. A magánegészségügyi piac is kisebb átrendeződés előtt áll, bízom benne, hogy jól szabályozott piacként működik majd a jövőben.

Mit szeretne, milyen legyen az Ön élete 5 év múlva?

Öt éve volt egy komolyabb egészségügyi problémám, ezért most az a célom, hogy a jelenlegi munkáimat kiteljesítsem és egyre több fiatalt vonjak be a folyamatokba a következő években, fokozatosan adjam át a feladatokat. Ez jelenleg nem napi 8 órás munka. Idén leszek 53 éves, így próbálok minél több időt fordítani a magánéletemre és a családomra. De annyira szeretem azt, amivel foglalkozom, hogy nagyon nehéz elengedni.

Szabadidőmben egyébként szívesen zenélek, zongorázom. Most indulnak egy új formációban a zenekari próbáink is, ahol az a szerencse ért, hogy zenéhez is jól értő, de a mindennapokban velünk együtt dolgozó, tehetséges, fiatal orvos kollégáimmal is együtt tudok muzsikálni, de zongoratanárhoz is járok, mert úgy gondolom, hogy folyamatosan képezni kell magunkat. A zene mellett azonban nem maradhat el az életemből a túrázás és kerékpározás sem, különösen, hogy mindezeket a családommal együtt tehetem a szabadidőmben.

Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, szerkesztő