Parkinson-kór és szegedi bravúr

MTI
megjelent:

Új mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Kelet-Közép-Európában elsőként alkalmazott eljárás az agyi elektromos aktivitás valósidejű detektálására és rögzítésére is alkalmas.

Klivényi Péter, az SZTE Neurológiai Klinikájának igazgatója elmondta, a Parkinson-kór jellegzetes tünetei gyógyszeres terápiával kezdetben jól csökkenthetők, de a betegség előrehaladásával - általában négy-hat év elteltével - ennek hatékonysága csökken.

A világon 2005, Szegeden 2011 óta alkalmazott mélyagyi stimulációs műtéti eljárással - amely az adott agyterület elektromos ingerlését jelenti egy beültetett eszközzel - komoly javulás érhető el. A beavatkozásnak köszönhetően jelentősen javul a páciens életminősége, csökkenthető, esetenként el is hagyható a gyógyszeres kezelés - közölte a professzor.

A világon az ötödik

Magyarországon mintegy 20 ezer Parkinson-kóros páciens él, 15-20 százalékuk állapota indokolná egy ilyen beavatkozás elvégzését, mintegy felük azonban nem vállalja azt, elsősorban az agyi műtéttől való félelem miatt - tudatta az egyetemi tanár.

A Kis Dávid, az SZTE Idegsebészeti Klinika osztályvezető egyetemi adjunktusa által elvégzett műtét újdonsága, hogy egy idős, előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek a világon ötödikként egy olyan eszközt ültettek be, amely a korábbi rendszerekhez képest nemcsak stimulálásra, hanem az agyi elektromos aktivitás detektálására és rögzítésére is alkalmas.

Ezáltal az orvosok valós időben juthatnak adatokhoz az agy aktuális működéséről, annak változásáról, és így következtetéseket vonhatnak le a kezelés hatékonyságáról. Így pontosabban beállítható a stimuláció vagy a gyógyszeres terápia - közölte a professzor.

A beavatkozást az SZTE tavaly októberben átadott hibrid műtőjében végezték el, egy olyan neuronavigációs és képalkotó rendszerrel, amely lényegesen lerövidíti az operáció időtartamát, és a beavatkozás az ébren lévő beteg számára is könnyebben elviselhetőbbé válik.

(MTI)

Cikkajánló

Mi a Parkinson-kór?

Dr. Zsuga Judit, neurológus, Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Parkinson-kór
A Parkinson-kór közel 200 évvel ezelőtti első leírása óta a kutatók mára felderítették a hátterében álló rendellenességek legtöbbjét. A betegség genetikai és környezeti tényezők kombinációjának eredménye. Három jellemző tünetét már Parkinson is leírta: a mozgások lelassulása (bradykinesia), az izmok feszessége (rigor) és a remegés (tremor).
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Kádár Eszter
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Zsuga Judit, Dr. Kerekes Éva
WEBBeteg - Dr. Cserháti Zoltán szemész; Dr. Szemán Annamária, szemész, Focus Medical
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.