B-vitamin az időskori memóriaproblémák ellen

MTI
megjelent:

A nagy mennyiségben, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassíthatják idős embereknél az agyzsugorodást – állapították meg brit kutatók.

Az Oxfordi Egyetem munkatársai szerint két évig tartó klinikai vizsgálatuk az eddigi legnagyobb, amely a B-vitaminok hatását tanulmányozta az enyhe kognitív zavarok esetében, amelyek az Alzheimer-kór, valamint a demencia más formáinak fő kockázati tényezői.

David Smith, a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy az eredmények őket is nagyon meglepték. Reményeik szerint ez az egyszerű és biztonságos kezelés sok embernél megelőzheti az Alzheimer-kór kifejlődését.

Az enyhe kognitív zavar (MCI) világszerte a 70 év fölötti emberek 16 százalékát érinti, memóriavesztéssel, nyelvi és mentális problémákkal társul. A mindennapi életben ez még általában nem okoz gondot, ám az emberek mintegy felénél öt éven belül diagnosztizálják a sokkal súlyosabb Alzheimer-kórt.

A klinikai próbába 168, MCI-vel élő önkéntest vontak be, akik vagy egy folsavból, B6 és B12 vitaminból álló B-vitamin komplexet kaptak nagy dózisban, vagy placebót. A B-vitaminok a homocisztein nevű aminosav szintjét szabályozzák a vérben, amelynek megemelkedett koncentrációja növelheti az Alzheimer-kór kockázatát. A TrioBe Plus elnevezésű pirulák az ajánlott napi B12 mennyiség mintegy 300-szorosát, a folsav mennyiségének négyszeresét és a B6 mennyiségének 15-szörösét tartalmazták. Az agy méretét szkenneléssel vizsgálták a próba elején és végén.

A PLoS One című tudományos folyóiratban megjelent eredmények szerint a vitamint szedő emberek agya évente 0,76 százalékos aránnyal zsugorodott, míg ez az arány 1,08 százaléknak bizonyult azoknál, akik placebót kaptak. A legnagyobb mértékben azok profitáltak a vitaminszedésből, akik vérében a vizsgálat kezdetekor a legmagasabb homocisztein szintet mérték: náluk az agyzsugorodás aránya fele volt, mint a placebót kapó önkénteseké.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Ujj Zsófia, hematológus, Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.