Lelki problémák a mozgásszervi betegségek hátterében?

Szerző: Oxygen Medical

Mozgásszervi betegségekkel a felnőtt népesség döntő többsége találkozik élete során. Egyes becslések szerint a lakosság 4-5 százaléka, tehát közel félmillió ember szenved jelen pillanatban is deréktáji fájdalomtól. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa a testi panaszok hátterében meghúzódó pszichés okokról beszélt.

Alapvető tudnivalók a mozgásszervi betegségekről

A lakosság 15-20 százalékánál diagnosztizálható valamilyen mozgásszervi betegség: a derékfájás, ínhüvelygyulladás a leggyakoribb betegségek közé tartozik.

Dr. Dobos Márta a korábbi konzervatív szemléletű gyógyítást, az évek folyamán váltotta fel a holisztikus szemlélettel. Először a természetes szerek, majd a szellem és a lélek erejét is felfedezte, és azóta is sikerrel alkalmazza mindazon betegeknél, akik nyitottak ebben az irányban. Ennek egyik feltétele, hogy a beteg kibeszélhesse magát, ez már jó kiindulás a gyógyulás felé vezető úton.

- Manapság az általános válság kapcsán, tapasztalatom szerint, ugrásszerűen megemelkedett a derékfájósak száma, óriási a lelki és anyagi teher az embereken. Ennek ellenére kevesen hajlandóak tenni valamit a gyógyulásukért, jellemzően kívülről várjuk a segítséget. Sokak számára az az egyetlen elképzelhető út, ha bekapnak egy-két fájdalomcsillapítót, esetleg az orvoshoz is csak a receptért mennek és azonnali gyógyulást várnak.

Akinek intenzív, nagy fájdalma van, természetesen ajánlott annak csillapítása, de csak addig, amíg átvészeli a legnehezebb időszakot. A tartós gyógyszerszedés semmiképpen sem tesz jót az egészségnek. Előfordul, hogy az orvosilag indokolt pihenést, fekvést sem tartják a betegek kötelezőnek, munka mellett szeretnének, illetve kénytelenek felépülni. Ilyenkor kompromisszumot kell kötni, hiszen bár esetleg több hétig pihenni kellene, ezt sokan nem tehetik meg, mert kockáztatnák a munkahelyüket. Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a külső szorítás és a belső béke, a gyógyulás között.

A probléma felismerése fél siker

Van, aki nem veszi komolyan, hogy a betegség a lélek jelzése. Általános tapasztalat, hogy ha a finomabb jelekből nem értünk, mozgásszervi betegségek terén eljuthatunk például a porckorong-sérvig.

Aki viszont rendszeresen foglalkozik magával, kielégítően mozog, pihen, egészségesen táplálkozik és a lelki életére is energiát fordít, tünetmentesen is megélhet egy mozgásszervi problémát, akár elferdült, kopásos gerinccel is.

A burnout (kiégés) szindróma

Ha elfásul, ha indítékszegény, munkájával, környezetével érdektelen, közönyös, kilátástalanság érzése van, fáradékony, gyakran beteg, nehezen gyógyul, nem tud aludni – ez esetben kezelést igényel! Forduljon pszichiáterhez, pszichoterapeutához. Az állapot magától nem múlik el, nem érdemes várni, szenvedni.
Gyógyítható a burn out!

Amikor megbillen az egyensúly az életünkben, ugyanez az alaphelyzet fájdalmat, korlátozott mozgást okozhat. Tehát egy fizikai elváltozás a lelkileg, szellemileg egészséges, kiegyensúlyozott embernél nem jelentkezik feltétlenül tünettel, míg másnál esetleg komoly problémát okoz.

Az alapvető probléma tisztázása az első és megkerülhetetlen lépés. A szembenézés mindig fájdalmas és kockázatos, hiszen ha felismerjük, hogy túl sok nehézséget okoz nekünk egy helyzet, esetleg ki is léphetünk belőle – vagyis vége a szőnyeg alá söprés nyugalmának.

Ugyanilyen alapvetés, hogy a mozgásrendszert mozgással lehet gyógyítani, ebben persze kivételt jelentenek például a gyulladásos és a baleseti traumán átesett betegek, akiknek átmenetileg éppen a pihentetés javasolt.

Az esetek nagy részében azonban rendszeres, legalább napi fél óra mozgásnak a testre és a lélekre is nagy hatása van.

Ennek pedig nem csak az úgynevezett örömhormon termelődése az oka, de a sport hosszútávon növeli az önbizalmat, megerősíti a megküzdési stratégiákat, és a szó minden értelmében javítja a belső tartást. Mozgásszervi problémák megléte esetén, ideális sport lehet például a kerékpározás és az úszás, de mielőtt életmódot váltanánk, mindenképpen érdemes ortopéd orvossal konzultálni, a sérülések és a túlterhelés kivédése miatt.

A szakember szerint, aki változtat az életén, lelkileg, szellemileg és fizikailag, akár egy jelentősebb állapotromlást is megélhet tartós tünetmentességgel.

(forrás: www.oxygenmedical.hu)

Módosítva: 2011.01.30 20:10, Megjelenés: 2011.01.30 20:10

CIKKAJÁNLÓ

 Korai menopauza

Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Az urológus is csak ember

Az urológus is csak ember

Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.

Hüvelyfolyás és terhesség

Hüvelyfolyás és terhesség

Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.

Gerincgyógyászati eszközök a mindennapokban...

A reumatológiai szakrendelőben megjelenő páciensek többségének nyaki, háti vagy deréktáji fájdalom valamelyike képezi a fő panaszát. Ezen panaszok...

Ultrahangkezelés a fizioterápiában

Milyen panaszok, betegségek esetén hasznos, hogyan történik a kezelés, van-e ellenjavallata? Hogyan vehető igénybe?

A fertőzéses eredetű ízületi gyulladásról...

Azt a típusú ízületi gyulladást, amelyet az ízületbe kerülő kórokozók okoznak, fertőzéses eredetű ízületi gyulladásnak (infekt arthritis) nevezzük....

Csontkovácsolás - Súlyos árat fizethetünk...

Egy viszonylag friss felmérés (1) szerint minden második magyar ember küzd mozgásszervi betegséggel, s bár nem létezik hivatalos statisztika, mozgásterapeutaként...

Megelőzhető-e a mozgásszervi betegségek...

Az emberi test olyan, mint a gyurma. Remekül formázható. Nem csupán funkcionálisan, de formailag, sőt, szerkezetileg is alkalmazkodik a terheléshez, amely...

Izomerő- és izomtömegvesztés mozgásszervi...

Az egészséges felnőttek megfelelő táplálkozás és közepes fizikai aktivitás mellett évekig, sőt évtizedekig is képesek megőrizni az izomtömegüket...

Népi gyógymódból modern gerincterápia...

A civilizált társadalmakban - elsősorban a mozgásszegény, ülő életmód következtében - tíz emberből nyolc-kilenc szenved valamilyen mozgásszervi fájdalomtól....

Gyógytornász az irodában

A gyógytornászt gyakran keresik fel különböző gerincfájdalmakkal a kliensei. A tünetek a legtöbb esetben manuális technikával enyhíthetőek.

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó