Egyszerű módszer a koleszterin csökkentésére - új kutatás

MTI
megjelent:

A sok lenmagot tartalmazó étrend, hatásosan csökkenti a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezőjének, a "rossz" koleszterinnek a mennyiségét a vérben. Az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozó tanulmányt, az American Journal of Clinical Nutrition száma közölte.

Manapság a len főleg a belőle készült, elegáns ruhák miatt népszerű. A lenmag azonban egykoron az emberiség táplálkozásának egyik alapvető része is volt - és az új, tudományos eredmények alapján elképzelhető, hogy ismét azzá válik, ugyanis kutatások szerint a lenmag hatékonyan képes csökkenteni a koleszterin szinjét.

A kínai An Pan vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, amelyik összegyűjtötte az utolsó tíz év orvosi szakirodalmának összes olyan tanulmányát, amely a lenmagnak a vérzsírok alakulására vonatkozó hatásával foglalkozott. A munkacsoport még azokkal a kutatókkal is igyekezett kapcsolatba lépni, akik ezt a kérdést vizsgálták ugyan, de eredményeiket nem közölték.

A statisztikai értékelésbe végül 28 tanulmány adatai kerültek. A felmérések szerzői összesen 1381 személyt vizsgáltak. A munkákban megfelelő összehasonlító adatok is szerepeltek, például a lenmagot tartalmazó étrend hatását a napraforgómag koleszterincsökkentő tulajdonságával vetették össze.

Átlagosan két hónapos kezelésben részesítették a tesztalanyokat

A szakirodalomból kiemelt vizsgálatok vezetői igen változó ideig alkalmazták a lenmaggal dúsított étrendet: voltak vizsgálati alanyok, akik csak két hétig fogyasztottak ilyen diétát, de voltak olyanok, akik 52 héten keresztül kapták ezt a kosztot. Az átlag a két hónapos kezelés volt.

A lenmagban gazdag étkezés a "rossz" LDL-koleszterin szintjét jelentősen csökkentette. Az egyéb vérzsírok mennyiségét érdemlegesen nem befolyásolta, tehát a "hasznos" HDL-koleszterin szint nem emelkedett.

A kutatók azt is megnézték, hogy volt-e valami eltérés a nők és a férfiak vérzsírszintjének változásában a lenmag fogyasztásának hatására.

Kiderült, hogy a nők koleszterinértéke a lenmag evésére sokkal erőteljesebben javult, mint a férfiaké. Különösen a korosodó asszonyok laboratóriumi eredményei lettek lényegesen jobbak.

A kutatók kiemelték, hogy a "rossz" koleszterin vérszintje annál nagyobb mértékben csökkent, minél magasabb volt a koleszterinszint. Ez azt jelenti, hogy kórosabb érték esetén a kedvező is hatás mérhetően nagyobb.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Mázi-Fülöp Nóra, dietetikus
WEBBeteg összeállítás - Dr. Vajda Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.