Magas vérnyomásnál nem csak a vérnyomást kell vizsgálni

szerző: Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista - Kardioközpont
frissítve:

Aki magas vérnyomásra gyanakszik, nem elégedhet meg az otthoni méréssel, ahogyan a szakszerű kivizsgálás is számos egyéb vizsgálatot tartalmazhat az orvos általi vérnyomásmérés mellett. Dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája a komplex szemlélet jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Miért nem elég csak a nyugalmi mérés?

- Aki otthon – akár rendszeresen – méri a vérnyomását, számos tényezővel nem szembesülhet. Elsősorban azzal, hogy a vérnyomás gyakran csak időszakosan emelkedik meg, tehát lehet, hogy éppen a mérés pillanatában normális, máskor viszont kiugrások tapasztalhatók. Az is előfordulhat, hogy éjszaka magasabbak a vérnyomásértékek, amiről természetesen a nappali egy-két mérés nem tájékoztat.

Gyakori jelenség a fehér köpeny szindróma is, ami arra vonatkozik, hogy a páciensnek éppen az orvos által mért értéke lesz magas, pontosan a rendelői körülmények, az izgalom miatt. Ráadásul, ha valaki már szed gyógyszert, gyógyszereket a magas vérnyomására, azok hatását sem lehet kizárólag egyetlen, nyugalmi méréssel kontrollálni.

Mindezek ellenőrzésére, és a minél átfogóbb eredmények miatt az esetek többségében fontos lehet a 24 órás vérnyomásmérés, az úgynevezett ABPM. Az ABPM vizsgálattal ugyanis választ kaphatunk az olyan kérdésekre, mint hogy milyen vérnyomásértékei vannak a páciensnek a munkahelyén, az egyes napszakokban, fizikai aktivitás során és pihenés közben. Ezek az eredmények pedig – a nyugalmi vérnyomásmérést kiegészítve - sokkal pontosabban diagnózist eredményezhetnek – ismerteti dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája.

Ez a cikk is érdekelheti Nem szabad a fehér köpeny szindrómára legyinteni

A 24 órás vérnyomásmérés fájdalommentesen zajlik, hiszen csupán arról van szó, hogy a páciens karján elhelyezett vérnyomásmérőt összekötik egy kis övtáska méretű eszközzel, amit 24 órán keresztül viselnie kell. A műszer 15-30 percenként rögzíti a mért adatokat, amelyeket aztán számítógép segítségével elemezni lehet.

Mi derülhet ki a laborvizsgálatokból?

A nagy laborvizsgálat komoly segítséget jelent a magasvérnyomás-betegség kiinduló pontjának megismerésében és az állapotváltozások nyomon követésében is. Segít kideríteni például, hogy esetleg valamely szervi probléma – akár vese- vagy pajzsmirigybetegség – okozza-e a magasabb vérnyomást. A magas vérnyomással gyakran együtt járó koleszterinszint emelkedést is detektálja, ahogyan a vércukor szintjét is megállapítja, hiszen a cukorbetegség gyakran együtt jár vérnyomásproblémákkal is. Ezen adatok és a további laboreredmények megfelelő értelmezése egy irányvonalat rajzol ki az orvosnak a páciens állapotáról, így elkerülhetőek a felesleges vizsgálatok, sokkal pontosabban, céltudatosabban lehet kiegészítő vizsgálatokat elvégezni.

Miért szükséges az EKG?

Az EKG-vizsgálat során a szív állapotáról kapunk pontos képet az elektromos aktivitásán keresztül. Vizsgálható vele a percenkénti szívverések száma, azok szabályossága, a szív ingerképzése, ingervezetése, ingervezetési zavarok, ritmuszavarok, a szívizomzat oxigénhiánya, és károsodása. Az orvos feladata tisztázni azt is, hogy elsődleges vagy másodlagos hipertóniáról van-e szó. Ennek érdekében, valamint, hogy kiderítse, milyen esetleges szövődmények alakultak már ki a magas vérnyomás miatt, szükséges lehet az EKG-vizsgálat is.

Ez a cikk is érdekelheti Szívritmuszavarok (arrhythmia) - Figyelmeztető tünetek

A kiegészítő vizsgálatok is segíthetnek

- Mivel az elhízás nagyon komoly rizikófaktora a magas vérnyomásnak, így a pontos diagnózis megállapítását segítheti a BMI, vagyis testtömegindex-számítás. Ugyancsak fontos lehet a hipertóniával összefüggésben az erek állapotát ellenőrizni, erre szolgál az arteriográfia, amely az érfal merevségét, illetve rugalmasságát méri, így még a tünetek jelentkezése előtt felismerhető az érfal meszesedése. A mérés alapján megállapítható, hogy milyen mértékű érelmeszesedés alakult ki a páciensnél – hangsúlyozza dr. Kapocsi Judit PhD, a Budai Kardioközpont magasvérnyomás- és érkockázat-specialistája. – Összefoglalva tehát a magas vérnyomás kezelésében kitüntetett szerepe van a komplex vizsgálati csomagnak, hiszen csak a pontos diagnózisra és a rendszeres utánkövetésre épülhet eredményes terápia.

Tovább A magas vérnyomás korai szövődményei - Figyeljen a tünetekre!

Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-specialistakardiokozpont
Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-specialista

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.