Miért nem használ a vérnyomáscsökkentő kezelés?

szerző: Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista - Trombózisközpont
frissítve:

A magasvérnyomás-betegség számos ember életét megkeseríti, ráadásul életveszélyes szövődményekkel is járhat. Éppen ezért fontos a megfelelő, személyre szabott kezelés, mely magában foglalja a gyógyszeres terápiát, a rendszeres testmozgást, valamint a diétát.

Ennek ellenére előfordulhat, hogy lényeges javulás nem következik be az állapotban. Hogy miért, azt dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás-specialista válaszolja meg.

Ezért fontos a megfelelő kezelés

Bár számtalan embert érint a magas vérnyomás, kezeletlen vagy nem megfelelően kezelt esetekben jelentősen megnő a szív-és érrendszeri szövődmények megjelenése, így könnyen stroke-hoz, illetve szívinfarktushoz vezethet az állapot. Fontos, hogy a beteg személyre szabott kezelésben részesüljön, hiszen a terápiában nem mindegy az illető kora, neme, vérnyomásának pontos értékei, ingadozása, valamint az, hogy van-e egyéb betegsége. Az orvos tehát csakis a pontos anamnézisből javasolhatja a kezelést,

„Az anamnézis pontos felvétele a feltétele annak, hogy helyes diagnózisra jussunk, és a betegnek legjobban megfelelő terápiás tanácsot adhassuk. A kezelés magában foglalja a nem gyógyszeres és a gyógyszeres kezelést. A nem gyógyszeres kezelés fő elemei a rendszeres, laza testmozgás, túlsúly esetén a testsúly csökkentése (zöldség, gyümölcs, hal, sovány hús, sovány tejtermékeken alapuló étrend), a dohányzás mellőzése, a sófogyasztás csökkentése. Ezek az életmódbeli tanácsok a gyógyszeres terápia mellett is hangsúlyozottan fontosak, és betartásuk egyértelműen csökkenti a vérnyomást, önmagában is.” - mondja dr. Kapocsi Judit.

Ezt olvasta már? A hipertónia szövődményeiről

Mi van, ha nem jön el a várt eredmény?

Sajnos előfordulhat, hogy a betegnél nem következik be a várt javulás. Nagyon fontos tudni, hogy a magas vérnyomás mögött az esetek 5-10 százalékában valamilyen betegség húzódik meg- ilyenkor másodlagos hipertóniáról beszélünk. Ekkor amíg az nincs kezelve az alap probléma, úgy a hipertónia nem javul. A háttérben lévő állapotok felderítése az alapos anamnézis felvétel mellett a részletes kivizsgálás segítségével lehetséges.

A leggyakoribb betegségek, melyek magas vérnyomást okozhatnak: a vese (veseérszűkület, elsődleges vesebetegségek, polycystás vese) és a belső elválasztású mirigyek (pajzsmirigy, mellékvese velő, mellékvese kéreg, agyalapi mirigy) betegségei, de ide sorolható az alvási apnoe szindróma is.

A beteg együttműködése is fontos, előfordul, hogy a páciens a gyógyszert nem, vagy nem megfelelő módon szedi, az életmódbeli tanácsokat nem tartja be.

24 órás vérnyomásmérővel a kezelés pontosítható

Amennyiben semmilyen betegséget nem találni a magas vérnyomás mögött, ám a kezelés nem sikeres, úgy érdemes 24 órás vérnyomásmérőt használni, hiszen a folyamatos monitorozásnak köszönhetően pontosabban lehet meghatározni a vérnyomás alakulását, így a kezelés jobb beállítását is. Ennek ismeretében akár az eddigiektől eltérő dózisú gyógyszer vagy gyógyszer kombinációk alkalmazhatóak.

További okok, ami miatt nem csökken a vérnyomás

  • rendszertelen gyógyszerszedés
  • vérnyomásemelő gyógyszerek szedése
  • rossz mérés vagy hibás vérnyomásmérő
  • helytelen életmód

Tovább A magas vérnyomás és a stressz

Tovább Az önkényes gyógyszerelhagyás veszélyei

(Trombózisközpont - Dr. Kapocsi Judit, magasvérnyomás- és érkockázat-sepcialista)

Cikkajánló

A szisztolés és diasztolés vérnyomásérték

Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Magas vérnyomás
Bár a vérnyomásmérés eredményeként kapott mindkét szám fontos, 50 év felett a szisztolés érték nagyobb fontossággal bír. Az emelkedett szisztolés és normális diasztolés vérnyomásérték nagyon gyakori az 50 évnél idősebb korosztálynál.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Németh Ágnes
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.