A nyakinyirokcsomó-megnagyobbodásról

Szerző: WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász,
hematológus

Mi a nyirokcsomók feladata? Mitől duzzadhatnak meg a nyaki nyirokcsomók? Hová fordulhat, ha ezt a tünetet tapasztalja? Milyen vizsgálatok szükségesek, és mi a teendő?

Mi a feladata a nyirokcsomóknak?

A nyirokcsomók fő feladata közé tartozik egyrészt a nyirokáramlás fenntartása, a vénás oldalon szövetek közé kilépő folyadék visszavezetése a vénás rendszerbe.

A másik, leglényegesebb szerepe a szervezet védekező képességének fenntartásában van. Az immunrendszer részeként részt vesz a fertőzések elleni küzdelemben. A nyirokcsomókban kialakuló, fejlődő és tárolódó fehérvérsejtek segítik a szervezetet a bakteriális, vírusos, de akár a gombás, paraziták elleni, sőt még akár a daganatok kialakulása elleni védekezésben is.

Fontos tudni emellett azonban, hogy a fertőzések a nyirokutakon keresztül terjednek elsősorban (a vér útján is természetesen), illetve a legtöbb daganat is nyirokrendszeren keresztül ad közeli, majd távoli áttétet is.

Hol és hogyan helyezkednek el a fej-nyak területi nyirokcsomók?

Régiókra oszthatóak a fej és nyak területén előforduló nyirokcsomók. Ezek a következők:

  • elülső nyaki nyirokcsomók: a fejbiccentő izom felett és alatt felületesen és mélyebben is megtalálhatóak, a torok, garat és mandula terület a fő elvezetési területük
  • hátulsó nyaki nyirokcsomók: a fejbiccentő izom mögött helyezkednek el, egészen lefelé a kulcscsontig terjedve. A felső légúti fertőzések esetén nagyobbodnak meg elsősorban
  • garat mögött elhelyezkedő nyirokcsomók: a garat és orrüreg területe tartozik ellátásukhoz
  • állkapocs alatti – submandibuláris – nyirokcsomók: az állkapocs alatt lehet tapintani őket és az alsó-felső állkapocs, nyelv felőli területek nyirokelvezetését végzik
  • állcsúcs alatti – submentális – nyirokcsomók: az alsó ajak területét látják el
  • kulcscsont feletti – supraclaviculáris – nyirokcsomók: a kulcscsont feletti üregben találhatóak, ezen terület, a nyak alsó felének ellátását végzik

Mikor alakul ki nyakinyirokcsomó-duzzanat?

Minden olyan esetben, amikor a nyirokrendszer működése fokozódik, károsodik, vagy a nyirokáramlásban akadály alakul ki. A duzzanat lehet helyi, egy régióra vagy egymás melletti régiókra lokalizálódó, de lehet szisztémás jelenség része is.

A leggyakoribb nyakinyirokcsomó-megnagyobbodást (nyaki lymphadenomegalia) kiváltó okok:

  • fertőzések: baktérium-, vírus-, gomba- vagy parazitafertőzések. Gyakran a bakteriális felső légúti, garat-, mandula- vagy torokgyulladás, fülgyulladás, fogászati gócok kísérőjelensége. Vírusfertőzés esetén sokszor más területen is lehet nagyobb nyirokcsomó, de jellegzetesen mononukleózis, CMV-fertőzés nyakinyirokcsomó-duzzanatot okoz. Toxoplazma-fertőzés is kiválthatja.
  • szisztémás autoimmun rendszerbetegség, pl. szarkoidózis esetén
  • jóindulatú vérképzőszervi eltérés, pl. hisztiocitózis esetén
  • hematológiai, nyirokrendszeri vagy vérképzőrendszeri daganat esetén (leukémia, limfóma), elsősorban szisztémás elváltozás részeként
  • a fej-nyak, de akár a tüdő területén kialakult rosszindulatú daganat nyirokrendszerbe történő áttétképződésekor
  • megnagyobbodhat a nyirokcsomó elfolyási akadály hatására is, ez elsősorban a környezetben kialakuló, pl. lágyrészdaganat, áttét esetén fordul elő

Mik a tünetek, amik jelentkeznek?

  • elsődlegesen a nyirokcsomó-megnagyobbodás, melyet sokszor a beteg maga észlel
  • fájdalom a nyirokcsomó nyomásakor
  • nyelési nehezítettség
  • nagyon ritkán légzési panaszok
  • társuló tünetek: láz, gyengeség, fogyás, étvágytalanság, bőrtünetek

Milyen esetben szükséges orvoshoz fordulni?

Kifejezetten gyakori, hogy – akár pánikszerűen – jelentkeznek orvosnál „betegek” nyaki nyirokcsomó-megnagyobbodással. Szerencsére a legtöbb esetben nincs betegség a háttérben, vagy csak banális hétköznapi fertőzés okozza a panaszokat.

Van néhány olyan különbség, amely alapján a páciens (nem feltétlenül beteg) kikérdezése, vizsgálata már segít a kórképek elkülönítésében. Ezeket javasoljuk akkor is figyelembe venni, mikor kétségbeesetten jelzi valaki, hogy duzzanatot tapint a nyakán.

Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek nyirokszervek, számos sejtet tartalmaznak, sokszor gyulladásban is vannak, nem szerencsés a nyirokcsomók önellenőrzése során a rendszeres nyomogatásuk, nyomorgatásuk.

Mielőbb orvoshoz kell fordulni, ha az alábbi tüneteket vagy azok valamelyikét tapasztalja:

  • Nagy (feltehetően 2 cm-nél nagyobb), vagy több nagy nyirokcsomó
  • Féloldali végtagduzzanatot okozó nagy nyirokcsomó
  • Kemény, környezettel összekapaszkodó csomó
  • Tünetekkel járó nyirokcsomó-megnagyobbodás (láz, fogyás, hőemelkedés visszatérően, éjszakai izzadás)
  • Piros, bőrfertőzéssel társuló nyirokcsomó-megnagyobbodás
  • Ultrahangleleten patológiás szerkezetet jelző nyirokcsomó
  • Szokatlan helyen észlelt nyirokcsomó

Az alábbi esetek általában nem adnak okot komolyabb aggodalomra:

  • Apró, 2 cm-nél kisebb nyirokcsomó általában nem rosszindulatú, gyulladást jelez
  • gyakran láncszerű, sok apró nyirokcsomó figyelhető meg pl. felső légúti gyulladásnál
  • sokszor elhúzódóan, akár évekig is tapintható apró nyirokcsomó
  • nyomásra gyulladás, fertőzés esetén lehet fájdalom, daganatnál nem

Mindemellett hangsúlyozzuk, hogy bármilyen nyirokcsomó(ka)t érintő elváltozást is észlel, beleértve az utóbb felsoroltakat is, tanácsos mielőbb orvoshoz fordulni a pontos diagnózis érdekében.

Milyen vizsgálat történik nyirokcsomó-megnagyobbodás esetén?

Az orvos megkérdezi a beteget a panaszokról:

  • Mióta észleli, fájdalmas-e a nyirokcsomó, volt-e megelőző betegség, megfázás, láz, köhögés, esetleg van-e macska a környezetben. Ezek elsősorban fertőzés mellett szólnak.
  • Fogyás, éjszakai izzadás, jelentős állapotromlás, viszketés, gyengeség, étvágytalanság esetén rosszindulatú folyamatot is ki kell zárni.

Ezután az orvos megvizsgálja a fej-nyaki régiót. Két cm-nél kisebb nyirokcsomó, kis nyirokcsomó-láncolat általában jóindulatú. Meg kell nézni a szájüreget is, meghallgatni a tüdőket. Szükséges lehet fogászati, fül-orr-gégészeti vizsgálatra is elmenni. Infektológiára is kell a beteget küldeni, abban az esetben, ha pl. mononukleózis merül fel.

Szükség lehet nyaki ultrahang végzésére. Ez a másik, ami segít eldönteni egy nyaki nagy nyirokcsomó eredetét. Jóindulatú folyamat esetén, ami leggyakrabban fertőzés révén alakul ki, a nyirokcsomók szerkezetét reaktívnak látják. Rosszindulatú folyamatnál pedig patológiásnak.

Nem egyértelmű jelek esetén szükség lehet CT-, PET-CT-, MR-, esetleg nyirokérfeltöltéses vizsgálatra is. Vérvétel, szükség esetén csontvelővizsgálat is történik. Abban az esetben, ha bizonytalan a nyirokcsomó-megnagyobbodás eredete, ki kell venni, szövettani vizsgálattal ellenőrizni a nyirokcsomót.

Milyen kezelések történnek nyaki nyirokcsomó-megnagyobbodás esetén?

Természetesen a kezelés a kiváltó októl függ:

  • fertőzés oki kezelése (antibiotikum-, vírus-, gombaellenes szerek), tüneti kezelés
  • fül-orr-gégészeti, fogászati ellátás
  • leukémia, limfóma kemoterápiás kezelése
  • szervi daganat, áttét műtéti, kemoterápiás, sugárkezelése
  • autoimmun betegség oki kezelése

Olvasson tovább! Megnagyobbodott nyirokcsomó - Daganatos betegség jele is lehet

Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológusForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Módosítva: 2019.12.09 13:03, Megjelenés: 2018.12.03 11:05

CIKKAJÁNLÓ

 Korai menopauza

Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Az urológus is csak ember

Az urológus is csak ember

Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.

Hüvelyfolyás és terhesség

Hüvelyfolyás és terhesség

Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.

A transzferrinszint és jelentősége

A transzferrin molekula egy, a véráramlásban keringő glikoprotein, melynek feladata a vas-ionok szállítása. Többféle transzferrin molekula is ismert, a...

A Glanzmann-trombaszténia

A Glanzmann-trombaszténia (Glanzmann-thrombastenia) a ritka öröklődő vérzékenység (hemofília) egyik fajtája. A vérlemezkék olyan működési zavarával...

A nyirokcsomó-megnagyobbodás okai

A nyirokcsomók a szervezetben elszórtan, a nyirokerek mentén elhelyezkedő, a nyirokrendszer részét képező szervek. Kb. 500-600 nyirokcsomó található a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó