A limfómás esete a balszerencsével

A félrevezető tünetek, továbbá a daganat rejtett elhelyezkedése csökkenthetik a limfómás beteg gyógyulásának esélyét.

(klinikusi tapasztalatok)

„A limfóma sokarcú”, mondják orvosok a nyirokrendszer sejtjeinek daganatos betegségeit egy csoportba gyűjtve. „Biológiája, szövettani jellemzői, klinikai viselkedése alapján ugyanis sok különálló formája létezik. Némelyik alig, vagy évekig se okoz panaszt. A kórfolyamat lassan, alattomosan halad előre, s csak komplikációk esetén igényel kezelést” – magyarázza dr. Fekete Sándor.

„Másik csoportba tartoznak a különféle panaszokkal korán jelentkező agresszív esetek. Náluk legjellemzőbb tünet a nyirokcsomók egyre kiterjedtebb duzzanata. A nyakon, hónaljakban, lágyékhajlatban is tapintható, de gyakran (a balszerencsés betegeknél!) csak nehezen hozzáférhető helyen: a mellkason vagy hason belül. A legdurvább típusban a rosszindulatú sejtek szaporodása olyan gyors, hogy a csomók mérete hetek alatt duplázódhat, s a fiatal nyiroksejtek (limfoblasztok) vérképben is észlelt száma gyorsan nő. Ellentmondásnak tűnik, mondja a Szt. László kórház nyugdíjas hematológusa, hogy ezek a kezelés nélkül igen fatális betegségek (gyermekkori leukémiák, Burkitt limfóma), bár nem mindig, de véglegesen gyógyíthatók, míg az indolens formák csak ritkán.”

A limfómák esetén is első feladat a pontos diagnózis felállítása. Ma leginkább szűrő (vagy például diabétesz, hipertónia miatti) vizsgálat során észlelt vérkép-eltérés nyomán küldi a háziorvos betegét hematológushoz. Máskor a beteg ’önvizsgálatnál’ észleli nyirokcsomói duzzanatát. Ha ez 1-2 hétnél tovább fennáll, s nincs nyilvánvaló ok (például mandulagyulladáskor áll alatti csomók), orvoshoz kell fordulni, javasolja dr. Fekete, főként, ha több régióban is tapintható, ha 2 centinél nagyobb, és ha növekszik. A limfómás csomó (a gyulladásossal szemben) érzékeny. A kezelés kezdését hátráltatja, ha csak a hasban, medencében, vagy a mediasztinum területén (tüdők közti térben) van röntgen, ultrahang vagy CT vizsgálattal talált daganat. Ilyenkor célszerű urológiai, nő-, illetve tüdőgyógyászati konzíliumot kérni, de végleges diagnózis a hasi vagy mellkas-sebész által végzett biopsziás mintavételtől várható. A szervekből kiinduló (szolid) tumor is okozhat nyirokcsomó megnagyobbodást, az áttétes kór fennállása az előzményi adatok (panaszok), majd a biopsziás vizsgálat alapján fejthető meg. A beteget az a panasz is orvoshoz viszi, ha bakteriális/vírusbetegség hiányában lesz lázas, vagy ha láza antibiotikum szedéskor se szűnik – ez az agresszívebb limfómák jellemzője. A ritkán visszatérő, vagy periodikusan ismétlődő, magától múló láz többnyire Hodgkin limfómában fordul elő. Jellemző az éjszakai erős izzadás. A limfómás, a többi rákbeteghez hasonlóan panaszolhat jelentős fogyást, amit nem magyaráz más ok (diabétesz, pajzsmirigy túlműködés). Ritkán bőrviszketés is előfordul. A nagy nyirokcsomó a szomszédos szervet nyomva is tünetet okozhat, nehezítve a diagnózist, igazolva a limfóma sokarcúságát. „Egyre gyakoribb orvosi tapasztalat, hogy nem nyirokszervben (-csomók, lép) vagy csontvelőben, hanem ezeken kívüli helyen (gyomor, központi idegrendszer, vese, csont) kezdődik a nyiroksejtek burjánzása.”

Előfordulási gyakorisága miatt két nyiroksejtes megbetegedést emel ki dr. Fekete Sándor. A krónikus limfoid leukémia (CLL) jellemzője a fehérvérsejtek (a nyiroksejtek vérképben észlelhető) felszaporodása. Lefolyását tekintve ez nem „egy” betegség. „Ma több altípusa ismert, bár már negyed százada is két CLL-ről beszéltek. Az egyik stabil, progressziómentes, kezelést nem, csak megfigyelést igényel (tán nem is helyes leukémiának nevezni). A másik panaszokat okozó, progresszív, olykor nehezen befolyásolható kórkép. Immunterápiás és adott molekuláris célpontokat támadó (bár drága, de OEP támogatással elérhető) kezelésekkel az eredmények jelentős javulását értük el”, mondja a hematológus.

A második leggyakoribb a myeloma multiplex, ahol a csontvelőben lévő, egymással ’apa-fiú’ kapcsolatban lévő sejtek sok bajt okoznak. Egyik jellemző hatásuk a csont mészállományának pusztítása, ami minden csontban, vagy gócosan, csontritkulást okoz. A két lábra állás (nehezedés) előtt a test súlyának nagy terhét a gerinc alsó harmada viseli. Az emiatt fellépő fájdalom, sokszor csak hetek, hónapok múlva (’hiszen másnak is van lumbágója’) viszi a beteget reumatológushoz. Az elvégzett fehérje vizsgálat tisztázhatja a kórképet. A mielomás beteg a csontvelői daganatsejtes proliferáció miatt sokszor vérszegény, a csontokból kimart kalcium emelheti a vér kalcium szintjét, ez és a kóros fehérje károsíthatja a vesét. „Ötven éve kettő, ma több mint 10 gyógyszer áll a gyógyítás rendelkezésére. A Hodgkin és non-Hodgkin-limfómák kezelésében is alkalmazott saját őssejttel történő átültetés (autológ transzplantáció) az arra alkalmas mielómások rutin kezelésének számít”, tájékoztatott dr. Fekete Sándor.

(életből ellesett eset)

A hematológiai osztályon többször jártam információt gyűjteni. Egy alkalommal, a hetekig egyeztetett interjúra hosszú várakozás után került sor, igen röviden. Értettem, elfogadtam az orvos prioritását: első a kötelesség. Beteget ellátni van itt, a kérdezgetés ebben feltartja. Várok hát a folyosón. Magam elé küldöm az adminisztrátort. Ügye intézését egy osztályos orvos segíti. („Beviszem, a főorvos keze alá rakom a zárót. Írja alá, megy a beteg vonata”)!

Egyértelmű az ambuláns beteg elsőbbsége, még ha ad hoc jött is. Én ráérek, a hematológia témájára szántam e napot, miután oly régóta vártam a lehetőségre. (Nyilván a levelezésnél is fontosabb minden feladat az orvos számára, aki a kezelőben épp most kanült cserél. Később magyarázattal lép elém, most azért tartott 50 percig, ami máskor, rutinból gyorsan megy, mert sínben a keze. Így látja el kollégái betegeit is. Helyettesít. A nővér már beavatott, miért sötét a folyosó túlsó szárnya. „A fél osztály le van zárva. Nincs kit beosztani a szabadságon lévő orvosok, nővérek helyére. Most a betegek egy része otthon van, a többieket átköltöztettük.” Csak találgatom, mi az ide beutalt új betegek sorsa?)

Az ambuláns betegek elől nincs lezárva az osztály. Déltájban tehát érkezik egy ’külsős’. A 75-80 körüli férfi alig tud lépni. Elsőre azt gondolnám, végtagproblémái vannak, lábai nem bírják teste súlyát, térdben minden lépésnél mindkettő beroggyan, mindjárt elkaszálják egymást. Csak bámulom, ahogy közeledik a nádpálca vékonyságú, instabilnak látszó – számára túl rövid – bottal. Ez a lelke megnyugtatására lehet csak alkalmas! Talán kísérője is így véli, mert a liftből kilépve szorosan mögötte marad, hogy bármely pillanatban deréktájon elkaphassa, ha megbillenne ez a valaha délceg, mára megroppant férfi. Ő feszülten koncentrál, kerülve az orra bukást. „Két napja kaptam a botot egy baráttól. Nagyon bevált, visszaadta egyensúlyom, mondja később. Igaz, markolata túl alacsony, nem is tudom átfogni. Tenyérrel leszorítom a csúcsgombot, így próbálok támaszkodni. A 4 keréken guruló eszköz jóval stabilabb volt. Annak keretét karomhoz emelték, s ha elfáradtam, ülőkéjén pihentem.”

Beszélgetésünk kiinduló pontja tehát a Nordic walking-bot. Aggódva kérdem a férfit, kellő biztonságot ad-e. Miután körülményes hozzákészülés után, meggörnyedt derékkal leült a masszívnak nem nevezhető műanyag székre (a műveletet néma tapssal jutalmazza felesége), készséggel mutatja az üvegszálas bot alján lévő fémet (a bökő-véget, viccelődik). „Nem csúszik. Hegyes és kemény, mint a tőr.” Rátámaszkodni nem tud, de evvel jobban jár. Két nap óta sokat fejlődött, ismétli, a fejlődésre téve a hangsúlyt. „Nem a lábam fáj, csigolya-összeroppanásom van” – teszi hozzá, ha már szóba elegyedett velem. Felesége ajkai körül félmosoly, ám könnyed arckifejezése nem jókedvére utal. Feszültséget leplez. A dialógust egy mozdulattal szakítja meg: gombot keres, hosszabbra állítaná a botot. A beszélgetést kerüli, erre utal testbeszéde, haját rázó mozdulata. Nem ő kérdi, benn van-e az orvos, mióta várunk, ki következik. Arra, hogy xy asszisztensnő nincs-e szabadságon, nem tudok válaszolni.

Maradunk tehát a bot terápiás hasznánál, majd a férfi jelezte fájdalomra utalva kérdezem: „Melyik szakaszon roppantak meg a csigolyák? Nem próbálták stabilizáló anyag injektálásával erősíteni a gerincet? Több helyen elérhető ez a beavatkozás”, jegyzem meg. „Azt csináljuk, amit az orvos mond” – a feleség szavaival egy időben jön a férfi válasza: „A háti szakaszon. Nem ajánlották fel, bár sokfelé jártam”. Tán e módszeren elgondolkodva kérdez vissza: „Magának mi a baja?” Elmondom, szakmai beszélgetésre jöttem. Cikket írok, ezért is szeretném tudni, milyen diagnózist kapott. „Elvégre a hematológiai kórok halmazába sokféle betegség belefér.”

Csak magamban idézem fel: a WHO szerint a gyakran előforduló limfómák közé tartozik a myeloma multiplex, aminek kezdeti tünetei félrevezethetik mind az érintettet, mind orvosait, mert mozgásszervi betegségre, csontritkulásra utalnak. A szakmai szövegek szerint, a csontvelőben és a csontok kemény, külső részében gyűlnek össze a mielóma sejtek. Ritkábban egy, leginkább több csontban, sok daganatot hozva létre. Bár ma még nem tudni az MM okát, de azt igen, hogy az érintettek 50-70 közöttiek, többségük férfi. (Nálunk évi 4-500 embernél fedezik fel e kórt.) A mielóma sejtek egyre nagyobb tömege a csontokat károsítja, fájdalmat, törést okozva, s ez megnehezítheti a beteg mozgását – jutok gondolatmenetem végére, ám ezt nem osztom meg az esetleg érintett ambuláns beteggel.

A férfi elutasító hangon közli: „ennek részletezésébe nem kívánok belemenni!” Szabadkozom: „Ne vegye tolakodásnak, a kérdezés tájékoztató munkám része.” A férfi hamar békülékenyre vált, s folytatja: „Panaszaim 12 éve kezdődtek. Fájt a hátam. Hamar elfáradtam, aztán jöttek a fertőzések.”

Otthon tájékozódom majd tovább: „A mielóma gyengíti a csont állományát. Fontos tünet a háti gerincszakaszon érzett fájdalom. Ezt követi a levertség, gyengeség, súlyvesztés. Mivel a kóros mennyiségű plazmasejt csökkenti a normál védekező fehérjék (immunglobulin) képzését, a beteg hajlamos a fertőzésekre.”

„Mentem a háziorvoshoz, ő továbbküldött. A belgyógyász megnézte, nincs-e csontritkulásom. A reumatológus röntgent írt elő, ideggyógyásznál is jártam. Csak sok év után, nagyon lassan értem ide, a hematológiára. Itt kaptam olyan kezelést, ami egyértelműen célzott volt.”

Orvosi cikkben olvasom: „Ha a betegnek csontfájdalma van, a röntgen kimutatja, van-e károsodott, eltört csont. Vizsgálják a vér-, a vizeletmintát, magas-e az M nevű antitest fehérje koncentrációja. Mieloma sejteket keresve csontvelő-aspirációt, biopsziát kérhet az orvos. A betegek 98%-ánál a vérszérumban vagy a vizeletben megjelenik a burjánzó plazmasejtek termelte kóros fehérje. A röntgen a betegek 60%-ánál körülírt csontfeloldódásos gócokat mutat. A kezelés sejtosztódásgátló szerekkel zajlik: az enyhébb formáknál szájon át, több komplikációt okozó, előrehaladott kór esetén ismételt citosztatikus infúziókkal.”

„Ha másoknak akar tanácsot adni, két fontos dolgot emelnék ki (a hangját is kicsit megemeli). „A fájdalmat, a hátfájdalmat vegyék nagyon komolyan. Nem elég csillapítani. Ne intézzék el avval, ez a korral jár. Súlyos dolgok lehetnek a háttérben, ki kell deríteni, mi az előidéző ok! Továbbá, jól figyeljen, a másik a labor. Sokan hiszik, a labor, csak egyszerű ügy, de elengedhetetlenül fontos a laborvizsgálat. A leletekben minden benne van! A vérképre nagyon kell hallgatni.” Majd az összegzés után még hozzáteszi: „Ha pedig kiderült az ok, követni kell a szakorvos utasítását. Csak a gyógyszeres kezelés hozhat megoldást!”

Idáig jutottunk, amikor – szinte végszóra – nyílt a kezelő ajtaja. Mintha nehéz fizikai munka után volna, a kilépő orvos, nyelvét lógatva, fáradtan kért elnézést a várakoztatás miatt a székéből nehezen föltápászkodó férfitől. Majd jó ismerősként összeölelkezve bementek a kezelőbe. A feleség most is a férfi háta mögött, kinyújtott kezei centiméterekre a férfi derekától, hogy beavatkozzon, ha a test elbillenne. Az odabenn tervezett gyógyszeres kezeléshez az orvosra már nem volt szükség, a nővér tudta, tette a dolgát. A hematológus tehát újra visszatért a folyosóra, és végre a tájékoztató interjúra is szánt időt. A szobájába invitált. Betegéről nem kérdeztem. Úgy érzem, jobb, ha megőrzöm inkognitóját. Miközben szavait, üzenetként jól megőrizve, továbbadom – betegtársai okulására.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Fazekas Erzsébet, újságíró