Vércsoportunk szerepe egészségünkben, a gyomorfekély kialakulásában

Medipress
megjelent:

A vércsoportunk meghatározhatja a hajlamot az olyan betegségekre, mint a rák, a meddőség, a gyomorfekély, vagy akár a kolera és a malária? Az orvostudomány a vérátömlesztésen túl, eddig nem sokat foglalkozott a vércsoportok jelentőségével.

A legutóbbi vércsoportokkal kapcsolatos kutatások megállapították, hogy a 0-s vércsoporttal rendelkezők esetében, kisebb a szívinfarktus kialakulásának kockázata. A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 20 ezer embert vizsgáltak, és felfedezték, hogy az Adamts7 elnevezésű gén, jelentősen megnöveli a szívinfarktus kockázatát, viszont a 0-s vércsoportú emberek körében nem emelkedett a kockázat, mondja Dr. Muredach Reilly, a kutatás vezetője.

A Brit Nemzeti Vérszolgálat jelentése szerint, a britek csupán 40 százaléka van tisztában azzal, hogy milyen a vércsoportja. Minden vércsoportnak megvan a maga hátulütője is. A 0-s vércsoportú emberek, például kisebb eséllyel kapják el a maláriát, viszont kevésbé ellenállók a vírusok és baktériumok által terjesztett gyomorfekéllyel és kolerával szemben.

Egy, az ötvenes években négy londoni kórházban vércsoportkészített vizsgálat azt állapította meg, hogy az A-s vércsoportú emberek körében, például jóval nagyobb volt a gyomorrák kialakulásának kockázata, mint a 0-s vércsoportúaknál, viszont náluk nagyobb eséllyel alakult ki gyomorfekély.

A svédországi Karolinska Intézet kutatói, 35 éven keresztül figyeltek meg egy több, mint 1 millió fős mintát. Az eredmények alapján az derült ki, hogy az A-s vércsoportú emberek hajlamosabbak a dohányzástól, az alkoholtól és a nem szteroid alapú gyulladáscsökkentő gyógyszerektől eredő gyomorrák kialakulására, míg a 0-s vércsoportúak a baktérium által okozott gyomorfekélyre és a Heliobacter pylori fertőzésre hajlamosabbak, mondja Dr. Gustaf Edgren, a kutatás vezetője.

Tavaly októberben amerikai tudósok kimutatták, hogy a nők vércsoportja a teherbeesés esélyére is hatással van. A tanulmány során 560 nőt vizsgáltak, és megállapították, hogy a 0-s vércsoportú nők körében, kétszer nagyobb esély van a kis petesejtszámra és gyenge minőségű petesejtekre.

Lásd még Mit árul el vércsoportunk az egészségünkről?

(Medipress)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Dobi Gyöngyi, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.