Hová tűnnek a hiperaktív, ADHD-s gyermekek nyáron?

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet
frissítve:

Bár a fenti kérdés valós jelenségre utal, mégis pontosításra szorul. Hiszen tényleg kevesebb az ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder), azaz a visszafogottól az erősen szembeötlőig terjedő hiperaktív, figyelemzavaros tüneteket mutató gyerek a nyári játszótereken, a strandokon, sőt a szakemberek rendelőiben is.

Azonban nem a tünetek szűnnek meg, csak a nyári, sok mozgással járó időszak segít kissé elfedni a gondokat.

Felemészthetetlen energia

Nyáron a problémák nem tűnnek el nyomtalanul, az örökletességen alapuló állapot, az alkati nehézségek megmaradnak. Ha nem is a gyermekpszichiáter rendelőjében, megjelennek ők azért az egészségügyi ellátásban, elsősorban a sebészeteken, kisebb-nagyobb baleseteik miatt, illetve a nagyobbak még a bőrgyógyászati, nőgyógyászati rendelőkben is.

Nem a szétszórt és szertelen gyerekek tűnnek el vagy húzódnak vissza, hanem az ADHD. Azaz a problémáik válnak kevésbé feltűnővé.

Bővebben A hiperaktivitásról részletesen

Ma már tudományos vizsgálatok is igazolják azt a közhelyszámba menő megfigyelést, hogy a hiperaktív gyerekek, ha a jó idő beköszöntével eleget futkározhatnak a szabad levegőn, ezt panaszaik, problémáik csökkenésével hálálják meg.

Arról van szó ugyanis, hogy ez az alkati, temperamentumbeli szélsőség olyan ideg-, immun- és emésztőrendszeri jellemzőkkel jár, amelyek bizonyos körülmények hatására kedvező irányba változnak, és ez a tünetek enyhülésében nyilvánul meg.

A rendszeres mozgás, a napfény, a friss és kezeletlen-feldolgozatlan élelmiszereken alapuló étrend mellett a figyelmetlenségből, fegyelmezetlenségből fakadó tünetek ritkábbak, illetve enyhébbek lesznek, és kevesebb „fejfájást” okoznak gyerekeknek és szülőknek egyaránt.

A tudomány is nemrég fedezte fel ezt az összefüggést

Bár régóta ismert, triviális megfigyelésekről van szó, az egész napot átfogó rendszeres testmozgás és a napsütéses órák jótékony hatásának tudományos igazolása egészen friss dolog.

A közeljövőben eldőlhet, ez az információ mennyiben járul hozzá az ADHD többféle módszeren alapuló terápiás rendszerének bővüléséhez.

A tanulmány szerint az ADHD súlyossága és gyakorisága alacsonyabb az Egyesült Államok déli részén, csakúgy, mint Európa és a világ déli államaiban.

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet logó

Dr. Csiky Miklós,
gyermekgyógyász, pszichiáter
Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Pálvölgyi Rita, pszichiáter, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Muszil Dóra, pszichiáter és Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.