A herpesztől a szőrös nyelvig - Szájüregi problémák

szerző: Ötvenentúl.hu - WEBBeteg
frissítve:

A kellemetlen lehelet, a száj sarkában éktelenkedő herpesz, s a nyelven keletkező hólyagok, senkiben sem keltenek különösebb bizalmat. Gondolatban egyből a nem kielégítő higiénét okoljuk értük, holott a legalaposabb szájápolás mellett is bele-belefuthat fertőzésekbe. A leggyakoribb szájüregi problémák.

Afta - Típusok és kezelés

Az afta kialakulásának oka, egyelőre nem egészen ismert, tünetei azonban egyértelműen felismerhetővé teszik. Az orvosi szakirodalom három különböző csoportját különbözteti meg, melyeket megjelenési formájuk alapján tudsz meghatározni:

  • Mikulicz-féle afták: lencsényi méretűek, spontánul jelentkeznek a szájnyálkahártyán, és ahogy kialakulásuk, gyógyulásuk is magától megy vége. A gyógyulás körülbelül egy hét, heget nem hagy maga után. Az afták közül ez a leggyakoribb, a megbetegedések közel nyolcvan százalékát teszi ki.
  • Sutton-féle afták: a betegek nyolc százalékánál tapasztalható, egyesével jelentkező, babérlevél méretű mély sebek, melyek gyógyulásuk után is heget hagynak.
  • Cooke-féle afták: az előbbi két típussal felváltva is megjelenhetnek, apró, gombostűfej méretű elváltozások, melyek csoportosan alakulhatnak ki a szájnyálkahártya bármely területén. Egyszerre akár több száz is jelen lehet.

Olvasson bővebben az aftákról a WEBBetegen

Leukoplakia

A leukoplakia, elsősorban a pofa és a nyelv nyálkahártyáján jelentkezik fehér plakkok formájában, melyek dörzsöléssel nem távolíthatók el. Nem jár fájdalommal, ezért kezelésével sokan nem foglalkoznak, holott az orvosok a rák megelőző állapotaként említik.

Olvasson bővebben a leukoplakiaról a WEBBetegen (Fotóval)

Szájpenész

A szájpenészt elsősorban a Candida albicans nevű gomba okozza. A közhiedelemmel ellentétben, nem csak a csecsemők kórházból elhozott szuvenírje. Ritkábban ugyan, de előfordulhat felnőttekben is a bőr és a nyálkahártya gombás fertőzéseként.

Olvasson bővebben a Candida albicans gombáról a WEBBetegen

Szőrös nyelv

A szőrös nyelv a betegség megjelenési formájáról kapta a nevét, hiszen a nyelven rövid, szőrszerű elváltozás tapasztalható. Több oka is lehet, a rossz szájhigiénétől a dohányzáson keresztül, egyes antibiotikumok hosszan tartó szedéséig. Igen ritka elváltozás, melynek során a nyelvszemölcsök megnagyobbodnak és elszíneződnek.

Olvasson bővebben a WEBBetegen a fekete nyelvről

Herpesz

A herpesz egy agresszív vírusfertőzés, mely a bőr felhólyagzásával jár. Ide tartozik az ajakherpesz (Herpes labialis) és a nemi szervek herpesze (Herpes genitalis). A kétféle fertőzést nagyon hasonló, de nem ugyanaz a vírus okozza.

Olvasson bővebben a herpeszről a WEBBetegen

Tovább A nyelv betegségei

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg összeállítás/Ötvenentúl.hu

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.