Egy új modell szerint sok a diagnosztizálatlan COVID-19-fertőzött

Szerző: WEBBeteg - F. Zs., fordító, Lektorálta:
Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Egy új jelentés szerint a SARS-CoV-2, azaz a COVID-19 megbetegedést kiváltó vírus az USA-ban már most sokkal elterjedtebb, mint ahogy azt a jelenleg elvégzett tesztek eredményei mutatják.

A koronavírus (COVID-19) prevalenciája

A kutatók szerint a kutatási eredményeik egybevágnak egy másik új vizsgálat eredményeivel, amelyben 3 300 Santa Clara megyei lakostól vett vérmintában vizsgálták a COVID-19 elleni antitestek jelenlétét. Ugyan ez a tanulmány sem került még szakértői bírálatra, a tesztek alapján a kutatók úgy becsülik, hogy a megye lakosainak nagyjából 2,5-4,2%-ánál kimutatható a vírus elleni antitest, ami 48 000-81 000 fertőzöttet jelent, akiknek a száma így 50-85-ször magasabb lehet, mint az ismert esetszám.

A tanulmányukhoz, amelyben az influenzaszerű megbetegedések arányát vizsgálták, a kutatók több információforrást is elemeztek annak érdekében, hogy meghatározzák a fertőzöttek arányát:

  • Minden héten körülbelül 2 600 amerikai egészségügyi ellátó jelent a Járványügyi és Betegségmegelőzési Központnak (CDC) az influenzaszerű megbetegedések számáról. Ezeknek a betegeknek legalább 37,8° C-os láza van, fáj a torkuk vagy köhögnek, és nincs tudomásuk egyéb betegségről az influenzán felül, ami ezt okozhatja. A megfázást, influenzát, egyéb légzőszervi megbetegedéseket okozó vírusok és a COVID-19 mind-mind okozhatnak ilyen tüneteket.
  • Ezt követően a kutatók összesítik azokat a személyeket, akiknél végül igazolták, hogy influenza miatti megbetegedésben szenvednek.
  • A fennmaradókról azt feltételezik, hogy a nem influenza esetek szezonális átlagán felüli számok a COVID-19 megbetegedésnek tudhatók be.

Az eredmények több teszt elvégzésének szükségességét hangsúlyozzák, és nem csak azok körében, akik a tüneteikkel orvoshoz fordulnak - mondja Dr. Alex Washburne, a tanulmány társszerzője és a Montanai Állami Egyetem tudományos kutatója. Elmondása szerint a lakosság véletlenszerű tesztelésére van szükség.

„Minden államban minden egyes nap 100 véletlenszerűen kiválasztott személyen elvégzett tesztet szeretnék látni, mind garatnyálkahártyáról vett minta vizsgálatával, mind vérmintában antitest teszteléssel" - mondja. „Ez adhatna nekünk képet a prevalenciát illetően.”

Halálozási rátával kapcsolatos kérdések

Az eredmények alapján a sokkal nagyobb átfertőzöttség arra utal, hogy a COVID-19 megbetegedéshez kapcsolódó halálozási arányszám kisebb lehet a jelenlegi becsléseknél, amit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 3% körülire tesz, míg más szakértők a közelmúltban 1,4% körüli értékeket jelentettek, mivel több a megbetegedett emberek száma.

A becsült halálozási arány nagymértékben függ attól is, hogy mekkora a túlterheltség a kórházakban, és hogy az esetek mekkora százalékát tesztelik. A ’The New York Times’ magazin arról számolt be, hogy Kínában a becslések szerint a halálozási ráta 17%-os volt január első hetében, amikor Vuhanban tetőzött a járvány, de február végére már csak 0,7%-os volt.

Washburne szerint ugyan a kutatási eredményeik szerint elképzelhető, hogy alacsonyabb a halálozási arány, azonban elhamarkodott lenne kiszámolni a halálozási arányszámot a kutatók által megállapított átfertőzöttségi arány alapján. A halálozási arányszám „valószínűleg a legfontosabb és legvitatottabb szám az olyan költséges beavatkozások kockázat-haszon értékelése szempontjából, mint például az országos kijárási korlátozások vagy a maszkhasználat” - mondja.

Egy apró hiányzó információ is módosíthatja a becsült halálozási arányszámot - mondja Washburne. „Ha csak 0,1%-ot tévedünk, az 200 000-es eltérést jelent a halálozási esetszámban.”

Wasburne elmondta, hogy kutatásuk során olyan további bizonyítékkal szolgáltak, ami alapján feltételezhető, hogy a vírus terjedése gyorsabb, azonban a fel nem ismert tünetmentes vagy tünetszegény esetek nagy száma miatt a súlyos esetek aránya kisebb. Reméli, hogy segíthet a jövőbeli modellek megalkotásában, amennyiben más bizonyítékok is beépíthetők lesznek majd az eredményekbe.

Olvasson tovább! COVID-19 - Ajánlások és tájékoztatók az Egészségügyért Felelős Államtitkárságtól

WEBBeteg
Forrás: F. Zs., fordító; New Model Shows COVID More Widespread, Less Severe (webmd.com)
Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus

Módosítva: 2020.04.26 04:33, Megjelenés: 2020.04.26 04:33
Címkék: Koronavírus, COVID-19

CIKKAJÁNLÓ

 Korai menopauza

Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Az urológus is csak ember

Az urológus is csak ember

Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.

Hüvelyfolyás és terhesség

Hüvelyfolyás és terhesség

Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki...

Koronavírus - 4140 fővel emelkedett a beazonosított...

4140 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 118 918 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...

Újabb előrelépés az orosz vakcina ügyében...

Újabb előrelépésről számolt be a koronavírus elleni vakcina ügyében a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

Miért veszélyes ennyire a COVID-19?

Az emberiségnek már sokszor kellett különféle vírusok fenyegetésével szembenéznie. Átélt már nem is egy pandémiát - mégse vonul(t) karanténba a világ...

Magas rizikóval járó alapbetegségek COVID-19...

Az alapbetegségek kutatásával foglalkozó metaanalízis (Penn State University, PLOS One) ismertette, hogy melyek fennállása mellett kell COVID-19 fertőzés...

Meddig tart a COVID-19 elleni immunitás?...

Az antitestek számának esése nem feltétlenül arra utal, hogy immunrendszerünk gyengébbé vált a koronavírussal szemben, de azt sem jelenti, hogy nem lehet...

Az egészséges fiatalnál is hetekbe telhet...

A 35 év alatti páciensek ötöde arról számolt be, hogy a pozitív teszteredményt követően akár 21 napba is telt, míg újra a korábbi egészségi állapotában...

A COVID-19 esetében az enyhe csak ritkán...

A többség úgy gondolja, ha egy betegséget enyhének mondanak, nincs miért aggódni. A WHO jelentései, mikor azt közlik: a COVID-19 esetek akár 80 százaléka...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Koronavírus tünetellenőrző teszt

Koronavírus tünetellenőrző teszt

Infografika és videó