AIDS: ígéretes az új koktél

Szerző: Független Hírügynökség

Csaknem 40 százalékkal csökkent a halálozási arány az AIDS-esek körében 1996 óta, amikor alkalmazni kezdték a szerzett immunhiányt okozó HIV vírus elleni gyógyszerkoktélt. A világon jelenleg 58 millió ember fertőződött meg a halálos vírussal.

A kutatásban több mint 33 ezer európai, kanadai és Egyesült Álamok-beli HIV-fertőzött személy adatait dolgozták fel. Az 1996 és 2005 közötti időszakban 40 százalékkal csökkent a halálozási arány, és a várható élettartam 36,1 évről 49,4 évre nőtt.

Vagyis a kombinált gyógyszeres kezelés következtében HIV-fertőzöttség ma már nem halálos ítélet, hanem hosszú távú krónikus állapot - foglalták össze a kutatók. A tanulmány megállapította, hogy jobbak az életkilátásaik azoknak a pácienseknek, akiken a fertőzés után előbb kezdik el a gyógykezelést.

Igaz, még így is messze előbb hal meg egy HIV-es, mint a lakosság átlaga. Ha egy gazdag országban egy HIV-fertőzött 20 éves korában kezdi el a gyógyszeres terápiát, átlagosan még 43 évet fog élni, miközben a nem HIV-fetőzöttek 80 éves koruk körül halnak meg.

Az AIDS-t - a szerzett immunhiányt - 1981-ben fedezték fel. Azóta 58 millió ember fertőződött meg vele, ebből 25 millió meghalt. A 33 millió fertőzöttnek mintegy kétharmada fekete Afrikában él.

A minden eddiginél átfogóbb kutatásról, a pénteken megjelenő Lancet című brit orvosi szaklap számolt be.

(FH)

Módosítva: 2008.07.25 12:38, Megjelenés: 2008.07.25 12:38

CIKKAJÁNLÓ

 Korai menopauza

Korai menopauza

Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Mire számíthat? Hogyan kezelhető?

Az urológus is csak ember

Az urológus is csak ember

Dr. Bánfi Gergely urológussal beszélgettünk a Movember mozgalomról.

Hüvelyfolyás és terhesség

Hüvelyfolyás és terhesség

Pánikba esni nem szabad. Bízzunk a segítségben.

Több száz oltóközponttal készül Németország...

A COVID-19 elleni több milliónyi dózis vakcina tömeges beadásának hatalmas kihívására időben fel akar készülni a német egészségügy, ezért decembertől...

Koronavírus - 4440 fővel emelkedett a beazonosított...

4440 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 165 901 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek...

AIDS, HIV és a pornót néző gyerekek

Az AIDS-szel összefüggő okok miatt 2018-ban 770 ezer HIV-fertőzött halt meg a világon. Az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) adatai szerint ez jó hír....

2030-ra ne legyen több AIDS és hepatitis...

Életeket ment, aki csökkenti azon fertőzöttek számát, akik csak késve jutnak hozzá a HIV és/vagy HCV-kezeléshez, hangzik a HepHIV2017 konferencia záródokumentumának...

Ne köss kompromisszumot - védekezz!

December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja. A halálos kimenetelű betegség már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte, így hazánkban is. Az...

Foci VB - AIDS és HIV figyelmeztetés

Egészségügyi szervezetek arra figyelmeztetik a futball világbajnokságra utazókat, hogy a világon a Dél-afrikai Köztársaságban a legmagasabb a HIV és...

Valóban névtelen az anonim HIV-szűrés?...

Sokan nem merik elvégeztetni az anonim HIV-tesztet, mert attól tartanak, hogy személyes adataik mégis kikerülnek valahogy, és ez hátrányosan érinti majd...

Az AIDS kórokozója áthatol az ép szöveten...

A kutatók eddig azt gondolták, a hüvely egészséges nyálkahártyája védelmet nyújt a HIV-vírus ellen. Tévedtek: a kórokozók közvetlenül a vagina ép...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó