Fáj a feje? A helytelen rágás is állhat a hátterében

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika frissítve:

Vannak, akik évekig szenvedne kínzó fejfájástól, orvostól orvosig járnak, ám az okot nem találják. Gyakran csak egy fogorvosi vizsgálat során derül fény, a háttérben meghúzódó problémára.

Nem ritka, hogy az állandó fejfájás mögött a nem megfelelő harapás, rágás okozta problémák állnak, mivel a fogak a rossz harapás miatt nem megfelelően őrölnek, és súrlódnak. Mindez a fej tájékán lévő lágy- ,és keményszövetek harmonikus kapcsolatát, egyre inkább felborítják. Az izomzat merevvé, fájdalmassá, a fogak pedig érzékennyé válhatnak, esetleg az állkapocsízületek recsegni kezdenek, és mozgatásukkor fájdalmat is okozhatnak.

Ma már lehetséges, egy úgynevezett t-scan (elektronikus szenzor) segítségével nyomon követni, kinek mennyire erős a harapása, az milyen irányú, illetve, hogy az állkapocs és a fogak mennyire dolgoznak együtt. Ennek segítségével a legmegfelelőbb kezelési eljárást is sokkal könnyebb megtalálni.

A legtöbb orvos, még ma is a több, mint 100 éves karbonpapír tesztet alkalmazza a harapás helyességének megállapítására, pedig ez az esetek 80 százalékában nem nyújt megbízható képet. Igaz, hogy a t-scan sem olcsó szerkezet, azonban a régen berögzült rossz harapás helyreállításával járó kezelések, és kontrollja sokkal költségesebb.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika

Cikkajánló

A fejfájás az egyik leggyakoribb panasz; alig van olyan ember, aki élete során ne találkozna vele. Becslések szerint Magyarországon körülbelül egymillió migrénes van, és ennél is nagyobb azok száma, akik a visszatérő fejfájás egyéb formáiban szenvednek.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.