A csonttörések ellátása

Dr. Kónya Judit
Szerző: WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos

Késő ősszel és télen a szánkózó, korcsolyázó gyerekek és a csúszós járdán eleső idősek tipikus sérülése a csonttörés. Mit tegyünk az orvosi segítség megérkezéséig? Mire számíthatunk az orvosnál?

Stressztörésről beszélünk, ha a törés olyan helyen következik be, amely megelőzőleg gyakran ugyanolyan irányú terhelésnek volt kitéve, és a terhelést részben viselő izomzat nem kellően fejlett. Leginkább gyermekeknél, serdülőknél fordul elő a gyors testmagasság-változás miatt.

Direkt erőbehatás következtében a törés lehet:

  • védekezési (ekkor egyszerű törés alakul ki),
  • összenyomatásos (súlyos lágyrészsérülés jön létre),
  • darabos törés (a csontból egy darab kihasad),
  • szegmenttörés (ugyanaz a csont két különböző helyen törik, így három nagy törött darab keletkezik),
  • romtörés (a törésvonal zúzott, súlyosan összeroncsolódott csontrészlet jön létre).

A törések a lágyrészek és a bőr sérülésének tekintetében lehetnek zártak vagy nyíltak. Zárt törésnél a kültakaró folytonossága nem szakad meg, ugyanakkor az is sérülhet, csakúgy, mint a környező egyéb lágyrészek (izom, zsírszövet, stb.).

A nyílt törés felismerése nem okoz nehézséget: a látvány sokkoló, az orvos azonnali értesítésének szükségessége mindenki számára nyilvánvaló. A nyílt törések potenciális fertőzésforrásnak tekinthetők, melyek veszélyt jelentenek a szervezetre. Nagyobb vérzés kialakulása azonnali életveszélyes állapotot jelent.

Mit tegyen az orvosi segítség megérkezéséig?

A sérülést igyekezzünk fedni, lehetőség szerint steril anyaggal. Minden elsősegélynyújtó doboz alapvető felszerelése a steril kötszer.

A zárt törés gyanúja az alábbi jelek alapján merül fel: fájdalom, duzzanat, pirosság. Az érintett végtag mozgatása vagy nagyon fájdalmas, vagy korlátozottan lehetséges, esetleg a sérült nem is képes azt mozgatni. Nagyobb fokú törés esetén már megtekintéskor feltűnhet a deformitás. A sérülthöz hívjunk mentőt, annak megérkezéséig ne hagyjuk magára, ne mozgassuk a sérült testrészt!

A helyszíni segítségnyújtással kapcsolatban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a gyanítható csonttörés mellett a sérültnek más sérülései is lehetnek, ezeket igyekezzünk felismerni, a tőlünk telhető mértékben ellátni.

Mire számíthat az orvosnál?

A nyílt törés azonnali műtétet igényel. Az orvosi ellátás szerves részét képezi a sérült terület alapos tisztítása, maga a törés helyreállítása, a megfelelő vérellátással bíró lágyrészfedés kialakítása. A seb kezelése nyitva történik, a zárás második lépcsőben, szintén műtéti úton kivitelezhető.

A zárt törések kezelése egyszerű esetben konzervatív, amely hosszabb-rövidebb ideig tartó gipszkötés viselését jelenti. Bonyolultabb esetben a tört végek elmozdulásakor ún. reponáció vagy extensio válik szükségessé, amely a sérült végtag helyretételét, illetve „húzatását” jelenti, az anatómiai viszonyok minél teljesebb helyreállítása érdekében, a későbbi gipszkötés felhelyezése vagy a műtéti terápia előtt.

Operáció válhat szükségessé gipszkötésre nem gyógyuló esetekben (például combnyaktörés), fedetten nem helyre tehető elmozdulással járó törések kialakulásánál, valamint ér- és idegsérüléseknél is.

A csonttörések gyógyulása a sérülés nagyságától, típusától, a sérült életkorától, általános állapotától függ. Csonttörés gyógyulhat tökéletesen, ám súlyos mozgáskorlátozottság visszamaradásával is.

Dr. Kónya JuditForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Kónya Judit, családorvos

Az elsősegély mobil alkalmazás ingyenesen letölthető ide kattintva!

Módosítva: 2019.01.24 17:05, Megjelenés: 2018.01.22 18:56

CIKKAJÁNLÓ

 Kipirosodott könyök

Kipirosodott könyök

A könyök területén észlelhető bőrelváltozások hátterében több betegség is állhat.

Modern daganatterápia

Modern daganatterápia

Személyre szabott kezelési terv, mesterséges intelligencia segítségével.

Tehet a hüvelygomba ellen

Tehet a hüvelygomba ellen

A bórsav jótékony hatása hüvelygomba kezelésére már régóta ismert.

Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott...

Veszélyesek lehetnek az autóban hagyott alkoholtartalmú kézfertőtlenítők - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára...

Májrepedés (májruptura)

Májrupturának a máj állományában bekövetkező repedést nevezzük. Mi okozhatja? Mik a tünetei? Hogyan kezelhető?

Fáradásos csonttörés: Tünetek és a...

Fáradásos törésről beszélünk, amikor a csontokat érő ismétlődő terhelés következtében a csont állományában úgynevezett mikrosérülések keletkeznek,...

Csonttörések és kezelésük

A váz- és izomrendszert minden nap érik kisebb-nagyobb sérülések. A zúzódások, horzsolások mindennaposak, emellett pedig az egyik legrettegettebb sérülés...

A nemi hormonok szintje is hat a csonttörés...

Egy tanulmány szerint az ösztradiol alacsony szintje, vagy a nemi hormonokat megkötő globulin (SHBG) magas szintje kapcsolatban áll az osteoporotikus töréssel...

A leggyakoribb kérdések a csonttörésekről...

A csonttörésekkel kapcsolatban számos kérdés felvetődik a betegekben. Összegyűjtöttük egy csokorba a szakorvosnál leggyakrabban elhangzó kételyeket....

Fájdalomcsillapítás csonttörések esetén...

Akinek már volt csonttörése, az tudja, akinek még nem volt, az gondolja, hogy mennyire fájdalmas, ha valamelyik csontunk eltörik. Ezért is érthető, hogy...

Csonttörés

A csonttörés a csont folytonosságának megszakadása. Milyen típusai vannak és hogyan kezelhető?

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó