Elsősegélynyújtás repülőgépen

szerző: Gorzsás Anita, újságíró, Szakértő: Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő - WEBBeteg
frissítve:

Mit tehetünk a repülőúton bajba került utassal? Mit tudnak a légi utaskísérők, és mivel segíthetnek az utasok?

Kezdjük talán azzal, hogy a légi utaskísérők fel vannak készítve a repülőgépen bekövetkező vészhelyzetek kezelésére. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy betartjuk az utasításukat. A segélynyújtáskor létfontosságú a biztonságos környezet megteremtése, ez a repülőgépen sincs másképp, itt az elsődleges cél az utasok megnyugtatása, hogy mindenki üljön le a helyére, hiszen mindenképp kerülni kell a tumultust és a pánikot. Említett a feltételek megteremtése - bármilyen furcsán is hangzik - lényegesen fontosabb, mint az, hogy elkezdjük az azonnali segélynyújtást. A pánikhangulat, a bajba került köré állás komoly veszélyeket rejthet.

Ha lehet, kérdezzünk!

Amennyiben a bajbajutottal lehet kommunikálni (magánál van), kérdezzük ki tüneteiről, ismert betegségéről, arról, hogy korábban is előfordult-e már hasonló rosszullét, illetve, hogy akkor mi történt. Sok esetben a segítségre szoruló ismeri a betegségét, tudja, hogyan segíthetünk rajta, lehet nála például megfelelő gyógyszer is.

Ha a beteg kommunikációra nem képes, ingerekre (vállainak megrázása és hangos megszólítás) nem reagál, óvatosan fektessük a padlóra. Ne felejtse, hogy mind az ülések előtt, mind az üléssorok között igen kicsi a hely, azonban a légzésvizsgálat, illetve az esetleges légútbiztosítás vagy újraélesztés csak így lehetséges. A kiemelés során kövessék a légi utaskísérők utasításait!

Tovább Mentsünk életet! - Újraélesztés lépésről lépésre

Újraélesztés repülőgépen

A hátára fektetett személy fejét óvatosan hajtsa hátra, majd ellenőrizze a légzését. Fülét helyezze a beteg orra elé, hallgassa, érezze a légzést, szemével figyelje a mellkas mozgását. Ha tíz másodperc alatt nem érzékel legalább két légzőmozgást, kezdje el az újraélesztést. 30 mellkasi lenyomást 2 befújás követ. Ha van a fedélzeten defibrillátor, minél előbb kapcsolják be, és kövessék a hangutasításait. Az elektródák felhelyezéséhez a mellkast csupasszá kell tenni! Az újraélesztés során lehetőség szerint két percenként cseréljenek. Amennyiben 15 perc elteltével sem rendeződött a keringés, az újraélesztés sikerének esélye már igen kicsi.

Légútbiztosítás

Ha tapasztalt légzést, légútbiztosítás szükséges. Egyeztessen a repülőgép személyzetével, hová fektessék a beteget, sok esetben a hátsó kijárat közelében a legcélszerűbb. Optimális esetben stabil oldalfektetéssel biztosítson szabad légutat, ha ebben nem jártas, úgy fordítsa a beteget az oldalára, hogy a nyál szabadon kifolyhasson a szájából. Takarja be, óvja a lehűléstől, rendszeresen (percenként) ellenőrizze a légzését.

Miért veszítheti el valaki az eszméletét?

Természetesen ennek számos oka lehet. Eszméletvesztéssel járhat többek közt a vércukorszint vészes csökkenése és a keringési zavar is.

Görcsroham

A görcsroham hátterében szintén számos tényező állhat. Fontos, hogy a roham alatt óvják a beteg fejét az ütődéstől. Általában nem célszerű a beteg kiemelése roham közben, ezzel csak további sérüléseket okozhatunk. A roham végén sok esetben eszméletlen a beteg, ilyenkor a légútbiztosításnál leírtak szerint kell eljárni.

Tovább Az epilepsziás roham felismerése

Mellkasi szorítás

A mellkasi szorítás hátterében a keringési zavar mellett légzési probléma, de akár pánik is állhat. Az utasnak nem feladata a „diagnózis” felállítása. Elsődleges cél a bajbajutott megnyugtatása, nyugodt légzésre bíztatás. Jelentősen javulhat az állapota, ha lassan és mélyeket lélegzik. Sokat segíthet, ha ebben segít, például számol vagy instrukciókat fogalmaz meg. Hasonlóképpen járjon el légzési nehézség esetén is, például asztmás roham során.

Tovább Mi a teendő szívinfarktus esetén?

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Gorzsás Anita, újságíró
Szakértő: Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész és Berkiné Dr. Bősze Györgyi, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Antalffy Katalin Anita
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.