Vízi balesetek - Önmentés

szerző: Koszorú Kamilla
lektorálta: Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő megjelent:

A vízben bajba kerülni, pánikba esni nagyon veszélyes dolog, mert fenn áll a fulladás veszélye, illetve ilyenkor az ember elveszíti józan ítélőképességét, ami könnyen a vesztét okozhatja.

Ám amikor valakivel ilyen dolog történik, mégsem lehet őt a nem megfelelő viselkedésért hibáztatni, hiszen életveszélybe került, megijedt és a legtöbben nem tudják, hogyan kell viselkedni vízi balesetek esetén. Ilyenkor a legtöbben nem gondolkoznak, hanem az ösztöneikre hallgatnak, amik azonban nem mindig a legjobb segítő társak. Erős hullámzás vagy sodrás esetén például nem szabad egyenesen a part felé úszni, ösztönösen mégis ezt tenné mindenki.

Önmentésről akkor beszélünk, amikor a bajba jutott személy egyedül, segítség nélkül hárítja el a vészhelyzetet és helyezi magát biztonságba. Erre szükség lehet különböző görcsök, kimerültség esetén, illetve veszélyes külső tényezők fellépésekor is. Mivel az illető magára van utalva, fontos a hideg fejjel való gondolkodás, és a lehetőségek gyors számbavétele. Mielőtt bármit teszünk, mérlegeljük nyugodtan a helyzetet és gondoljuk végig az eltervezett önmentési folyamatot.

Állj meg! – Lélegezz nyugodtan! – Gondolkozz! – Cselekedj!

Az önmentés négy általános lépése alapján először is álljunk meg, mert kapkodva nem lehet kezelni egy ilyen stresszhelyzetet. Második lépésben lélegezzünk normálisan, próbáljunk meg lenyugodni, ezzel elejét véve a fulladásnak. A harmadik teendőnk a higgadt gondolkodás, végül pedig cselekedjünk az általunk legideálisabbnak tartott módon, mindvégig ügyelve a normális légzés fent tartására.

Kimerültség esetén elsődleges az erővel való takarékoskodás, minél kevesebb energia felesleges elhasználása. A parttól távol eső helyen kifáradás esetén inkább ne ússzunk tovább, hanem álljunk meg pihenni. Ha nincs miben megkapaszkodni, feküdjünk fel hanyatt a víz felszínére és hagyjuk magunkat ringatni, amíg feltöltődünk egy kis energiával. Nem szabad átadni magunkat az ijedtségnek és azon gondolkozni, hogy milyen messze van a part.

Vészhelyzet

Sosem tudhatjuk, hogy mikor kerülünk olyan helyzetbe, ahol a mentők kiérkezéséig nekünk magunknak kell helytállnunk. A higgadt cselekvés életet menthet vagy megelőzheti a súlyosabb károsodásokat. Vészhelyzet - általános tennivalók

Próbáljunk meg a pihenésre, nyugalomra összpontosítani és óvakodni a felesleges stressztől. A pánikba esés gyakran egyet jelent a fulladással, mert csapkodás és rendezetlen légzés mellett megnő az oxigénigény, nem tudunk fent maradni a vízen és előbb utóbb elveszítjük eszméletünket.

Görcsoldási praktikák

Szintén életveszélyes helyzetbe tudják hozni az embert egyes testrészek görcsei. Az izmok görcse gyakori jelenség, amikor valaki túlterheli azokat, vagy sokáig tartózkodik a hideg vízben és kisebb-nagyobb fájdalommal, nehéz mozgatással jár. Ilyenkor minél előbb ki kell jutni a partra, amennyiben ez mégsem lehetséges meg kell próbálni helyben oldani a görcsöt az érintett izom nyújtásával.

Lábszár esetén fogjuk meg fél kézzel a lábfej végét és húzzuk magunk felé kinyújtott lábunkat. A comb görcsét legjobban a vízen hanyatt fekve, az alsó lábszárat hátul a combhoz húzva tudjuk oldani. Has tájéki görcsnél hátunkra kell feküdni, a lábakat felhúzni a mellkashoz, majd hirtelen kiegyenesíteni testünket. Kéz- vagy lábujjak esetén szorítsuk ökölbe a kezet, vagy lábfejet és hirtelen lökjük szét az ujjakat. Az izmok nyújtása során fontos, hogy felváltva feszítsük meg és lazítsuk, azokat olyan irányba mozdítva, ahol még jobban fájnak.

Az újraélesztés ABC-je

Az újraélesztés ABC-jét minden laikusnak ismernie kell, mert adott esetben alkalmazása életet menthet. A BLS (Basic Life Support) kifejezés az alapszintű, illetve eszköz nélküli újraélesztésre utal. Az újraélesztés ABC-je

Sikeres görcsoldás után mielőbb ki kell jutni a szárazra, mert nagy eséllyel megismétlődhet a kellemetlenség. Veszélyesebb típusa a görcsöknek a gégegörcs, mely során a pánik és a hideg víz miatt a gége bezárul és ellehetetlenül a légzés.

Sodrás és áramlat

Más a helyzet az önmentéssel, amikor nem kimerülésről, vagy görcsről, hanem külső, az embertől független veszély lép fel. Ha elkap valakit egy sebes folyó sodrása, esetleg megtámadja egy víziállat, rengeteg szerencsére lesz szüksége, mégis van egy-két trükk a kilátások javítására. Ilyenkor kevesebb idő marad a mérlegelésre és ésszerű gondolkodásra, mint amikor kimerül az ember. Nem lesz idő megállni, pihenni és lenyugodni, azonnal cselekedni kell, ezért nem árt előre tudni a teendőket.

Folyókban, tengerekben gyakoribb, hogy könnyen az elemek játékszereivé válik a békés fürdőző, ilyenkor szintén fontos lenne a pánik elkerülése annak érdekében, hogy energiánkat a menekülésre tudjuk fordítani, illetve ne tegyünk olyat, ami tovább rontana a helyzeten.

Soha nem szabad a folyó sodrásával ellentétes irányban úszni, mert egyrészt nagyon keveset haladnánk előre, másrészt hamar kifáradnánk. Lehetőleg az áramlattal szinte megegyező irányban, kissé ferdén a part felé kell úszni. Szerencsés, ha minél előbb a lehető legkijjebb jutunk, ahol már jóval kisebb a folyó sodrása.

Tengereknél erős hullámzáskor hasonló a helyzet, itt a nyílt víz felé irányuló alsó, szívó áramlatok miatt nem szabad merőlegesen a part felé úszni. Szintén ferdén kell a szárazföld felé közelíteni, de itt a partotéréskor a sziklákra is oda kell figyelni, mert a hullámok könnyedén hozzájuk csapják a bajba jutottat.

Bármilyen vízben, ha örvénnyel találkozunk, érdemes azt a legtávolabbról elkerülni. Ha mégis beleúszunk egybe véletlenül, helytelen, ha felfelé úszunk, bár az ösztönök és a logika ezt kívánná, azonban a lefelé húzó áramlást legyőzni komoly fizikai munka, majd, hogy nem lehetetlen.

A helyes magatartás az lenne, hogy nagy levegőt véve hagyjuk magunkat leszívódni a tölcsér aljáig, ott pedig oldalra elrugaszkodva a víz alatt minél távolabb el kell úszni az örvénytől és úgy újra a felszínre jönni. Ez persze nem mindig ilyen egyszerű, különösen nagy örvényeknél, ahol egész mélyre lesodródik az ember, ráadásul közben hatalmas erők hatnak rá.

(Koszorú Kamilla, Marsi Zoltán)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.