Gombamérgezés - Tünetek, kezelés

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
aktualizálta: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász frissítve:

Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.

Gombamérgezés alatt két megbetegedési módot is érthetünk. Általánosságban gombamérgezés esetén mycetizmusról beszélünk, ekkor a gombában található mérgező vegyület (toxin) okozza a tüneteket, ebben a cikkben erről lesz részletesen szó. A másik esetben az élelmiszerekben elszaporodó, szemmel feltétlenül nem is látható penészgombák méreganyagai miatt alakulnak ki panaszok, ezt mycotoxikózisnak nevezzük.

A sok csapadék, a nyári, nyár végi és őszi meleg és nedves idő kedvez a gombáknak, ilyenkor nagy számban fordulnak elő az erdőkben és a réteken. A kalapos gombák mindössze 3%-a mérgező, tehát a kertekben növekvő gombák között elég kis valószínűséggel bukkanhatunk halálosan mérgező darabokba, azonban egyes mérgező gombák súlyos máj- és vesekárosodást vagy halált is okozhatnak. Az ehető és mérges gombák elkülönítése nem könnyű feladat, ezért a begyűjtött gombát mindig vizsgáltassuk meg szakértővel!

A gombamérgezés tünetei

A tünetek viszonylag gyorsan jelentkezhetnek, akár egy órán belül, de tíz nappal a gomba elfogyasztása után is. A késő jelentkező tünetek együtt járnak a máj és a vese károsodásával, hiszen a méreg a tünetek jelentkezése előtt megkezdi kifejteni ártalmas hatását, és ez is éppoly életveszélyes lehet, mint a hirtelen ható gombaméreg.

A tünetek nagyon különbözőek lehetnek, a toxinoktól függően nem feltétlenül jelentkezik minden tünet egyazon személynél. A leggyakoribbak a következők:

  • Émelygés, hányinger, hányás
  • Hasmenés
  • Gyomor- és hasfájás
  • Izzadási rohamok
  • Szédülés
  • Zavarodottság, észlelési zavarok
  • Légzési nehézségek és légszomj
  • Heves szívdobogás
  • Egyensúlyzavarok

A gombamérgezéseket kilenc nagy csoportba osztják, az elfogyasztott gomba, illetve toxinjai okozta tünetek alapján megkülönböztetnek phalloides, orellanus, giromitra, muscarin, pantherina, psylocibin, koprinus, paxillus és gastrointestinalis szindrómát.

A leggyakoribb mérgezéscsoport a gastrointestinalis (gyomor- és bélrendszeri) szindróma, amelynél gyorsan jelentkeznek a gyomorrontásra emlékeztető tünetek: émelygés, hányinger, hányás, hasi fájdalom, esetleg hasmenés is.

A legveszélyesebb mérgezési forma a phalloides szindróma. A mérgezésnek két fázisa van, az első korai intenzív tünetekkel járó, a második látszólag tünetszegény, de ekkor következnek be a halált okozó szervi elváltozások. A gyilkosgalóca-mérgezésnél a fogyasztást követően 8-28 óra múlva kezdenek megnyilvánulni a kezdeti tünetek: a csillapíthatatlan hányás, vízszerű hasmenés, ami rövid idő alatt életveszélyes kiszáradáshoz, izomgörcsökhöz vezethet. A második szakaszban a tünetek látszólagos javulása után elkezd kialakulni és egyre inkább mélyülni a sárgaság, ami májsejtek pusztulása miatt alakul ki, előrehaladott esetekben májkóma következhet be. A májsejtek elhalásával egy időben vesekárosodás is zajlik ami vizeletkiválasztási zavarhoz vezet.

További lehetséges tünetcsoportok:

  • Muscarin szindróma - Acetilkolineszteráz-gátláson alapul, izzadás, remegés, nyálfolyás, könnyezés, hasi görcsök jellemzik tünetként.
  • Pantherin szindróma - Tér- és időérzékelési zavarok, felfokozott érzelmi állapot, koordinálatlan mozgások, vörös, száraz nyálkahártyák, szapora szívműködés, nyugtalanság, delírium, hallucinációk jellemzik. Ezeket a gombákat fogyasztották az ősi törzsi népek sámánjai a szertartásaikon.
  • Psylocibin szindróma - Rövid, maximum 1 órás lappangási idő után hallucináció, magas vérnyomás, szapora szívverés, izzadás, nyál- és orrfolyás, görcsök jellemzik.
  • Koprinus szindróma - Érdekessége, hogy toxinja csak egyidejű alkoholfogyasztással együtt okoz megbetegedést, mivel a méreganyag az alkohol lebontását gátolja, és acetaldehid-mérgezést okoz.
  • Orellanus szindróma - Szomjúság, gyomor- és bélpanaszok (hányás, émelygés és fajdalmak) a jellemző tünetek. Vesekárosodást okoz, amit hónapokig tartó legyengülés követ.
  • Giromitra szindróma - Émelygés, hányás, hasmenés, fej- és hasfájás a tünete, amit később magas láz, keringési zavarok, sárgaság és a májfunkció teljes megszűnése követ.
  • Pallixus szindróma - Nem közvetlenül toxin okozza, hanem az, hogy a gomba a szervezetben immunreakciót vált ki. A vérben keletkező ellenanyagok a vörösvértestek szétesését okozzák. Egy-két órai lappangás után jelentkeznek a tünetek: hasfájás, véres vizelet és akut veseelégtelenség.

A gombamérgezés kezelése

Ha a mérgezés tüneteit észleli magán vagy családtagjain, azonnal hívjon mentőt! Fontos, hogy az orvost tájékoztassa róla, hogy gombát fogyasztott(ak), mivel a tünetek könnyen összetéveszthetőek az ételmérgezések és más gyomor-bélrendszeri betegségek tüneteivel. Ha gomba fogyasztása után rosszul van és hányt, ajánlott a hányásból mintát eltenni, hogy az orvos illetve a laborvizsgálat kimutathassa belőle, hogy milyen méreg okozta a panaszokat. A legjobb lenne, ha magát a gombát is meg tudnák mutatni az orvosnak, akinek mindkettő nagy segítséget jelent.

Ha fennáll a gombamérgezés gyanúja, semmiképp se kísérletezzen otthoni gyógymódokkal, a gombamérgezés minden esetben orvosi kezelést igényel!

Az orvosi kezelés kifejezetten a gombaméreg kiürülését célozza. Néhány esetben elegendő csak a beteg orvosi ellenőrzése, a légzésének, vérnyomásának és pulzusának a figyelése, a legtöbb esetben viszont gyomormosásra és aktív szén adására van szükség, hogy a gombamérget eltávolítsák a szervezetből. Az orvosi szén tabletta (vagy vizes oldatának) adása magába szívja a mérgező anyagokat, a gyomormosás pedig eltávolítja a gyomor redői között megrekedő gombamaradványokat is. Az enyhébb mérgezések következmények nélkül gyógyíthatók.

Néhány gombaméregnek ellenmérge is létezik, amivel a beteg gyógyítható. Például a muszkarin típusú mérgezésekre adható atropin, pantherin szindróma esetén nyugtatók és súlyos esetben physostigmin.

A potenciális máj- és vesekárosodást okozó gombamérgezések esetén haemodialízis is szükséges lehet. A visszafordíthatatlan májkárosodás esetén csak májtranszplantáció lehet megoldás.

Tovább A gombamérgezés elkerülhető - Tanácsok

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító;
Onmeda.de
Lektorálta és aktualizálta: Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.