A szúnyogok által terjesztett szívférgesség elleni védekezésre figyelmeztet az állatorvos

MTI
megjelent:

Komoly megbetegedést, egyes esetekben a kutya elhullását is okozhatja a szúnyogok által terjesztett szívférgesség, ezért is fontos a vérszívók elleni védekezés a házikedvencek esetében is.

A betegséget okozó fonálféreg, miután bekerül a kutyába, a szív felé haladva a szívkörnyéki erekben telepszik meg, és keringési elégtelenséget, légzési nehézségeket okoz – mondta el Farkas Róbert, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar parazitológia tanszékének vezetője az MTI-nek.

Előzzük meg a fertőződést!

Kezelési mód létezik a betegségre, azonban ez elég költséges, így érdemes már a szúnyogcsípés ellen védekezni, valamint időközönként vérvizsgálatot végeztetni az állatnál – tette hozzá.

Farkas Róbert elmondta, az állatorvosok többsége is az utóbbi években szembesült azzal, hogy a szívférgességgel számolni kell Magyarországon, és a rendelőkben a szűrővizsgálatok alkalmával egyre gyakoribb a pozitív egyedek megjelenésének aránya.

A szívférgesség országos előfordulásával kell ma már számolni – jegyezte meg az egyetemi tanár.

Ha a kutyába már bekerült a féreg, annak kifejlődését megakadályozó kezelések is léteznek, amelyek a lárvákat pusztítják el – ismertette Farkas Róbert.

A szúnyogok ellen májustól szeptemberig kell a kutyákat védeni. A vadászgörények és a macskák esetében is hasonló a helyzet, azzal a kivétellel, hogy a macskák szúnyogok elleni védelme egyelőre nem megoldott.

A megelőzési és tesztelési lehetőségekről, illetve pozitív teszteredmény esetén a kezelés módjáról kérdezze állatorvosát!

A féreg felnőtt alakja nem fejlődik ki az emberi szervezetben

Az állatorvos megjegyezte, a szívféreg lárvája a fertőzött szúnyog csípésével az emberbe is átkerülhet, azonban a féreg felnőtt alakja nem fejlődik ki az emberi szervezetben, de a lárva a csípési helytől az ember tüdejébe is eljuthat.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.