Hogyan kezelendő a fejtetvesség?

MTI
megjelent:

A gyermekközösségekben gyakori a fejtetvesség, ezért az új tanévvel országos figyelemfelhívó kampányt hirdetett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - jelentette be az országos tiszti főorvos szerdán Budapesten.

Paller Judit kifejtette: nagyjából 30 évente megnő a fejtetves gyermekek száma, a hetvenes évek óta viszont "elfelejtettük, hogyan kell jól kezelni" ezt a problémát. Mint mondta, a Nógrád Megyei Kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervével közösen indított akciójuk célja, hogy felhívják a szakemberek, a szülők és a pedagógusok figyelmét a megelőzésre és a kezelésre.

Nem szégyen tetvesnek lenni, az a szégyen, ha nem figyelnek oda erre - mondta Paller Judit.

Tetves a gyermekem! Segítség!

A gyermekközösségekben gyakrabban találkozhatunk egy kellemetlen élősködő által okozott problémával, a fejtetvességgel. A betegség előfordulhat már a bölcsődében, de az óvodákban és iskolákban is egyre gyakoribb. Tetves a gyermekem, mit tegyek?

Korszerű készítmények akár megelőzésre is

Surján Orsolya Nógrád megyei tiszti főorvos azt mondta: sokan nem is tudják, hogy mi az a fejtetű. A tetű emberről emberre terjed, elsősorban a gyermekközösségekben, óvodákban, iskolákban. Ha elszaporodik, csíp, mint egy szúnyog. A csípés helye kellemetlenül viszket, a vakarózás következtében kialakuló sebek pedig elfertőződhetnek - tette hozzá.

Ócsai Lajos, az Országos Tisztiorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője felhívta a figyelmet: a fejtetű elleni készítményeknek már olyan illatuk van, mint a fodrászok által használt hajszeszeknek. Már tíz-tizenöt perc alatt hatnak, de akár megelőző jelleggel is használhatók.

A járványügyi főosztályvezető kifejtette: a megyékben a gyermekközösségekben 0,7 és 2,7 százalék között ingadozik a fejtetves gyermekek aránya. Észak-Alföld, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl a legérintettebb régiók. A Dél-Dunántúlon a legmagasabb az arány, 2,7 százalék.

Ócsai Lajos azt is kiemelte: a tetű nem függ attól, hogy ki milyen szociális körülmények között él. A tiszta fejű gyereken például sokkal gyorsabban szaporodik, mint egy zsíros hajún - tette hozzá.

Fejtetű miatt ne maradjon otthon a gyerek

Nem feltétlenül szükséges fejtű felbukkanása miatt otthon tartani a gyerekeket. A megközelítés, miszerint az utolsó serke eltűnéséig otthon a gyerek helye,nem hasznos sem az érintettek, sem az osztálytársaik szempontjából - állapítja meg az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia friss jelentése.

(MTI)

Cikkajánló

A tetvesség

Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Fejtetű
Milyen tetvek lehetnek az ember parazitái? Hogyan kezelhető a tetvesség? Hogyan lehet elejét venni a fertőzésnek?
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.