Kövérség és korai pubertás: van összefüggés?

KamaszPanasz
megjelent:

Arra keressük a választ, hogy vajon van-e összefüggés a gyorsabb érés és a főként lányok körében egyre gyakoribb elhízás között?

Egyre korábban?

Statisztikai szempontból körülbelül minden ötezredik gyerek serdül. Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek nemi érése lényegesen korábban kezdődik, mint például az előző generációk esetében. Tizenöt év leforgása alatt a mell fejlődése gyakorlatilag egy teljes évvel korábbra tolódott: tizenegy évről tízre. Amennyiben a serdülés első jelei lányok esetén 8, fiúk esetén 9 éves kor előtt megmutatkoznak, idő előtti pubertásról beszélünk.

Több vizsgálat eredménye is arra utal, hogy a túlsúlyos fiatal lányok életében az átlaghoz képest korábban köszönt be a pubertás időszaka, míg a sovány – vagy kifejezetten anorexiás alkatú – lányok később kezdenek serdülni. A fiúk vonatkozásában a vizsgálatok korántsem ennyire egyértelműek, sőt a kövérkés fiúk testileg általában későbben kezdenek érni.

A pubertás első szakasza egyértelműen korábbi életszakaszokra tolódik. Az első menstruáció jelentkezése hellyel-közzel ugyanabban az életkorban történik, mint nagyanyáink esetén, a mell fejlődése –ahogy fentebb olvashattuk- akár egy vagy több évvel korábban is elkezdődhet.

A kövérség és a korai pubertás azonban nem feltétlenül jár kéz a kézben. Azokban az országokban, ahol a fiatalkori elhízás aránya alacsonyabb, szintén megfigyelhető a korai nemi fejlődés.

A leptin okozza

Az elhízás és a korai pubertás közötti összefüggésre úgy tűnik a leptin nevű hormon számlájára írható. Az emberi zsírsejtek leptint állítanak elő. Minél több zsír halmozódik fel, annál nagyobb mennyiségű leptin van jelen a szervezetben.

A leptin nem csupán az étvágy szabályozásáért felelős, hanem a testalkatra és a szaporodó szervek működésére is befolyással van. A pubertás beindulásához megfelelő mennyiségű leptin szükséges. A magas leptin-szintet mutató, túlsúlyos fiatal lányok szervezetében nagyobb valószínűséggel hamarabb indulnak be a nemi érési folyamatok. Érdekes adat, hogy a csecsemőkorban hirtelen gyarapodó gyerekek későbbi éveik során könnyebben elhízhatnak.

A kora gyerekkori elhízás miatt sokszor még a gyerekorvosok sem tudnak helyesen diagnosztizálni. Komoly elhízás esetében nem ritka, hogy a zsírszövet gyarapodását összetévesztik a mellszövet fejlődésével.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni a tudatos egészséges táplálkozás és életmód jelentőségét. A magas kalóriájú ételek, a mozgásszegény életforma már gyerekkorban is jelentősen növelik a korai elhízás, s vele együtt a korai pubertás előfordulásának esélyét.

(KamaszPanasz)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.