10 millió euró tőkét vont be a Doktor24 Medicina Zrt.

Doktor 24 Egészségközpont
megjelent:

A befektetői megállapodás aláírását több mint fél éves tárgyalási folyamat előzte meg. Ennek során az alapítók a Doktor24 egészségügyi cégcsoport növekedési terveit is előkészítették a külföldi befektetőkkel közösen mind a járóbeteg, mind a fekvőbeteg-ellátás területén.

A Doktor24 a magyar magánegészségügyi ellátás meghatározó szereplője. A 2020-ban közel 4 milliárdos árbevételt tervező cégcsoport évente több mint 300 ezer orvos-beteg találkozót bonyolít le, és 400 munkatárssal dolgozik országosan.

A Value4Capital és az Ananda Impact Ventures tőkeemelése felhasználásával a Doktor24 megvásárolt két elismert magyarországi egészségügyi szolgáltatót: a gyermekorvosi magánellátásában piacvezető Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet, valamint az ország első számú magán sport- és végtagsebészeti központját, a közfinanszírozott sebészeti ellátást is jelentős százalékban végző tatai Kastélypark Klinikát. Ezekkel a lépésekkel, valamint a Kelenföldön épülő új járó- és fekvőbeteg centrummal a Doktor24 Csoport a hazai magánegészségügy egyik piacvezető intézményévé válik.

A tőkeemelésben a két nemzetközi alap mellett társbefektetőként vett részt a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet alapítója, Dr. Skorán Ottó is. Az alapító tulajdonos, Lancz Róbert és a cég elnöki feladatait is ellátó Dr. Kóka János mellett tulajdont szerzett a menedzsment néhány tagja is.

„Világszerte azt tapasztaljuk, hogy a legjobb orvosok, a legkorszerűbb technológia és a legértékesebb tudás a nagy egészségügyi centrumok köré csoportosulnak. A tőkebevonás ezt a lehetőséget teremti meg itt Magyarországon a Doktor24 számára.” – mondta Lancz Róbert, a társaság vezérigazgatója.

A Value4Capital nemzetközi magántőkealap a lengyel, valamint a közép–európai, főként a szolgáltatási szektorban aktív középvállatok piaci konszolidációs folyamataiban vesz részt. Elsősorban kivásárlásokra fókuszáló pénzügyi befektető, amely a növekedés finanszírozásán keresztül segíti piacvezető társaságok felépítését. Bár Magyarországon a Doktor24 Csoporttal aláírt megállapodása az első befektetése, a térségben már voltak korábban pozitív tapasztalatai az egészségügyi befektetések terén.

Az Ananda Impact Ventures Európa egyik vezető „impact” befektetője, amely az üzleti eredmény mellett a társadalmi hasznosságot is megköveteli a portfolió-cégeitől. Olyan kihívásokra keresi a megoldást, mint a fenntarthatóság, az egészségügy és oktatás hozzáférhetősége, vagy az öregedő népességet kiszolgáló technológiák. A Doktor24 tranzakció az alap első kelet-európai befektetése. A cég eddig Németországban és Nyugat - Európában volt jelen invesztícióival. Az Ananda közel 80 millió Euró tőkét kezel négy alapjában, és szoros partneri kapcsolatokat ápol Európa vezető intézményi és magánbefektetőivel.

A V4C befektetését a Bill Watson, Bogdan Chirita és Jacek Pogonowski alkotta vezetői csoport bonyolította le. Az Ananda részéről Johannes Weber és dr. Aline Vedder irányították a folyamatot. A pénzügyi-, adó- és kereskedelmi átvilágítást a PwC budapesti irodájának közreműködésével végezték el, míg a jogi- és a tranzakció lebonyolításával kapcsolatos tanácsadást a Dentons biztosította. A Doktor24 jogi tanácsadója a Noerr LLP, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet pénzügyi tanácsadója a budapesti Heal Partners, jogi tanácsadója pedig a Jalsovszky Ügyvédi Iroda volt. A Kastélypark Klinika tulajdonosait az eladási folyamatban pénzügyi tanácsadóként a Concorde MB Partners támogatta. A tranzakcióval párhuzamosan, az eredeti tervekkel összhangban, a Dr24 első körös befektetője, a Finext kiszállt a cégből.

(Doktor24.hu)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.