Koronavírus: sikerült ellaposítani a járvány terjedésének görbéjét Magyarországon

MTI
megjelent:

A fegyelmezett védekezésnek köszönhetően sikerült ellaposítani a koronavírus-járvány terjedésének görbéjét Magyarországon - közölte Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.

Hozzátette: az emberek betartották a korlátozó és szigorító döntéseket, de fegyelmezettségük némileg romlott az elmúlt hétvégén, főként a fővárosban és környékén.

Nehéz helyzet a mostani

A szóvivő azt mondta, a várakozásokhoz képest jobban alakultak a járvány megjelenése óta történtek. Más európai uniós országokhoz képest Magyarországra később ért el a járvány, ennek köszönhetően a térség és az Európai Unió adataihoz viszonyítva is nagyon alacsony a 100 ezer főre jutó megbetegedések száma - közölte, megjegyezve, mindez annak tudható be, hogy időben születtek olyan korlátozó és szigorító döntések, amelyek csökkentették a személyes találkozások számát.

Farkas Örs hangsúlyozta: az egész világ nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a koronavírus okozta egészségügyi világjárványból kifolyólag kialakult egy gazdasági válság is.

Nehéz helyzet a mostani, mert a világot sújtó járvány és a következményeként kialakult gazdasági nehézségek egyidejű kezelése összetett feladat - mondta a szóvivő.

(MTI)

Fontos egészségügyi tudnivalók a koronavírus járvány idejére

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.