Újraélesztés játékosan

Debreceni Egyetem
megjelent:

Óvodásoknak és középiskolásoknak tartottak interaktív újraélesztési bemutatót a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában május 27-én, a sürgősségi orvostan európai napján. A rendezvényen csaknem 120 gyereknek mutatták be az újraélesztés alapjait.

Játékos formában ismerkedtek a sürgősségi betegellátással azok az óvodások, akik részt vettek a DE ÁOK Sürgősségi Orvostan Tanszék hétfői nyílt napján. A gyerekeket Szabó Zoltán tanszékvezető és Németh Norbert, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) oktatási dékánhelyettese köszöntötte az Interaktív Orvosi Gyakorlati Központban.

Az elsősegélynyújtás és a sürgősségi betegellátás a legkisebbeket is érintheti

A óvodásoknak az életkori sajátosságok figyelembevételével, játékosan tanítjuk meg, hogyan ismerjék fel azt, ha valaki bajba kerül, és hogyan hívjanak segítséget – mondta Szabó Zoltán tanszékvezető.

A Debreceni Egyetemen csaknem 30 óvodásának megmutatták, hogyan vegyék észre, ha valaki nem lélegzik, majd az orvosokkal közösen gyakorolták, miként kiabáljanak mentőért és kérjenek segítséget a felnőttektől.

A 4-5 évesek élethű maketteken, úgynevezett ambu babákon is kipróbálhatták az újraélesztést, továbbá egy mentőautóba is beülhettek. Az ovisok mellet középiskolások is részt vettek a programon. Nekik az alapszintű újraélesztést és a félautomata defibrillátort használatát mutatták be a Klinikai Központ szakemberei. A „Merj segíteni – életet menthetsz!” című nyílt nappal a Debreceni Egyetem is csatlakozott a sürgősségi orvostan európai napjához.

(Debreceni Egyetem)

Cikkajánló

Elsősegély
Hiába állnak rendelkezésünkre jól képzett baleseti sebészek, gyakran előfordul, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegélynyújtásra. A Newsweek című hetilap összefoglalta a leggyakrabban elkövetett elsősegélynyújtási hibákat, illetve hogy mit tegyünk helyettük.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész és Berkiné Dr. Bősze Györgyi, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Antalffy Katalin Anita
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Marsi Zoltán, oktatás- és egészségfejlesztési szakértő
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.