Veszélyesek lehetnek a gyors fogyasztószerek

MTI
megjelent:

Többször előfordult már, hogy egy vásárló a jogszerűtlenül gyógyhatású készítményként reklámozott gyors fogyasztószerek bevétele után egészségkárosodást szenvedett, ezért elővigyázatosságra intett az Európai Fogyasztói Központ (EFK) igazgatója kedden, az M1 aktuális csatornán.

Kriesch Attila kifejtette: célszerű független fórumokon és nem az adott reklám oldalán utána olvasni a fogyasztószereknek, tájékozódni annak megbízhatóságáról. Ugyanakkor semmilyen értékelés nem tekinthető kétségbevonhatatlannak - hangsúlyozta.

Elmondta, az EFK az informális panaszkezelés során arra törekszik, hogy minden esetben kompromisszum szülessen a felek között. A fogyasztószereknél azonban nagyon nehéz a forgalmazó vállalatokat elérni, ezért megelőzésként a körültekintő vásárlást ajánlotta.

Az igazgató bármilyen szer megvásárlásakor a bankkártyás fizetést javasolta, mivel így az ügyfelek esetleges panaszaikat utólag is érvényesíthetik: a hatályos szabályok és szerződéses garanciák ugyanis védelmet nyújtanak akkor, ha hibás, vagy nem érkezik meg a termék, illetve visszaélnének az adatokkal.

Elmondta, az EFK a magyar vásárlók és az EU más tagállamaiban, vagy az Izlandon és Norvégiában székhellyel rendelkező külföldi vállalkozások között közvetít, például termékvásárlással, internetes vásárlással vagy a légi közlekedéssel kapcsolatos problémák esetében.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.