Hihetetlenül alacsony a vérnyomása, mégis életben van

MTI
megjelent:

Szinte "vérnyomásmentes" emberek is élnek közöttünk: az orosz Vlagyimir Kormarovnak már 13 éve álló testhelyzetben nem tapintható a pulzusa és legfeljebb 20/0 a vérnyomása. Az orvosok csak széttárják a karjukat, mondván: még egy halottnál is többet mérnek.

Az 57 éves tveri férfinak fekve 60/30 a vérnyomása, ülve 40/10, de néha fekvő helyzetben is csak 50/20, ilyenkor meg kell innia vagy két liter teát, hogy egyáltalán gondolkodni tudjon. Ha feláll, 5-7 másodperc múlva eszméletét veszti.

Volt rá példa, hogy nem vették fel a kórházba, hanem egyenesen a halottasházba akarták küldeni. Pedig az alacsony vérnyomástól eltekintve teljesen egészséges minden szerve, ebből következőn a szíve is.

Ha teát akar főzni, jól felkészül arra, hogy kimenjen a konyhába, ahol négykézlábra áll, a fejét lehajtja, négykézláb enged vizet az edénybe, így gyújtja meg a gázt, majd még egy kis pihenés után feláll és fut vissza az ágyra. Főleg zacskós levesekből táplálkozik. Haját édesanyja nyírja öt perc alatt, mert annyit bír ki ülve.

Az olvasást már elunta. Az utcára sem tud kinézni az ablakon, mert mire odaér, már el is veszti az eszméletét. Néhány barát látogatja, meg a szomszéd, akikkel sokat sakkozik. Hogy hányszor sikerül nyernie, és hogy hány hektó tea kell egy-egy elgondolkodtatóbb partihoz, ha arra nem tért ki a férfiról beszámoló Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.

Krónikus alacsony vérnyomás
a krónikus (idült) alacsony vérnyomás (hypotonia) is kórállapotok előidézője lehet, leginkább az agyi teljesítmény csökkenése, a motiváció szegénysége és a gondolkodás lassúsága miatt.
Krónikus alacsony vérnyomás

Az újság adatai szerint Oroszországban mintegy 15 ilyen esetet tartanak számon. A lap által megkérdezett szakértő szerint az elváltozás lényege, hogy hiányzik az érrendszer tónusa, vagyis az erek önszabályozó mechanizmusa.

Ezt okozhatja fertőzés - egyszerű influenza is -, pancsolt szeszesitaltól kapott mérgezés, vagy akár lelki sokk, de több más tényező is, és a vegetatív idegrendszer "meghibásodásai" visszafordíthatatlanok. Az illető szerint azonban a beteg életminőségét valamennyire lehet javítani vérnyomást növelő gyógyszeres kezeléssel.

Orvosi érdekességek

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, Dr. Ujj Zsófia Ágnes
Kardioközpont - Dr. Sztancsik Ilona, kardiológus, aneszteziológus, intenzív terapeuta
Budai Endokrinközpont - Prof. Dr. Balázs Csaba, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Kerekes Éva, neurológus, gyermekneurológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.