Amit a B12-vitaminról tudni kell

Dr. Lajtos Melinda
Szerző: WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda

A B12-vitamin egy vízben oldódó, színtelen és szagtalan vitamin, amely nélkülözhetetlen a szervezet számára. Kémiai elnevezése, a cyanocobalamin, onnan származik, hogy központi helyen cianidot és kobaltiont tartalmaz.

A DNS- és RNS-szintézis során társenzimként működik, így szerepe van a fehérje- és nitrogéntartalmú vegyületek anyagcseréjében, a vörösvérsejt normális képzésében.

Főleg állati eredetű táplálékokban található meg, mint például sertés-, marhamáj, hering, tejtermékek, tojás. Napi szervezetbe vitele részben az életkortól függ. A legnagyobb szükséglet a terhesség és szoptatás ideje alatt van (3 mikrogramm).

A B12-vitamin túladagolása

A túladagolás igen nehéz, és még nem is írtak le ilyen tüneteket. Azonban lényeges betartani a szükséges és pontos adagolást, mivel nem ismert még a mellékhatása, és akár az addig fel nem ismert daganatos folyamatot is felgyorsíthatja a szervezetben.

Az átlagos serdülőkori-felnőttkori igény napi 2 mikrogramm. Vannak azonban bizonyos betegségek, állapotok, amikor a szervezet igénye megnövekszik a B12 iránt. A táplálékkal bejutott vitamin a vékonybélben szívódik fel. A felszívódásához egy, a gyomornyálkahártya sejtjei által termelt, intrinsic nevezetű faktorra van szükség, mellyel stabil komplexet képes alkotni. A vérkeringésbe kerülve egy transcobalamin nevű fehérje segítségével szállítódik el a csontvelőbe és egyéb célszervekbe.

Az emberi vastagbélben élő baktériumok képesek lennének B12-vitamin képzésére, de sajnos onnan nem tud bekerülni a véráramba.

A vitamin féléletideje igen hosszú (1-2 év), így csak lassan vezet vérszegénységhez, illetve tüneteket is későn ad. A kiválasztása a májon keresztül, epével történik. Hiányában megaloblastos anaemia alakul ki.

A nagysejtes vérszegénység (megaloblastos anaemia)

A megaloblastos anaemia leggyakrabban B12-vitamin hiánya miatt alakul ki, de szerepe lehet még mellette a folsavhiánynak is.

Hasznos linkek, amik érdekelhetik

A B12-vitamin hiánya kialakulhat nem megfelelő mennyiségű bevitele esetén (pl.: vegetáriánus étrend), vagy ha a felszívódásában zavar alakul ki (intrinsicfaktor-hiány, gyomoreltávolítás, bélbetegség), vagy fokozott felhasználódás (bélférgesség), vagy fokozott igény (terhesség, szoptatás, dohányzás, alkoholfogyasztás) miatt.

A tünetei érintik a vérrendszert, gyomor-és bélrendszert, illetve az idegrendszert is. A vérszegénységből adódóan fáradékonyság, sápadtság jelentkezik. A nyelv vörös és fájdalmas lesz, illetve a gyomorban is gyulladás alakul ki.

Vitamin- és ásványi anyag teszt

Tesztelje, hogy szervezete kellően el van-e látva vitaminokkal és ásványi anyagokkal!

Töltse ki vitamin- és ásványi anyag tesztünket!

A myelinhüvely sorvadása miatt pedig járásbizonytalanság, a végtagok bizsergése, akár mentális zavarok is megfigyelhetők. A kivizsgálásához fontos a pontos kórtörténet, betegvizsgálat, illetve vérképkészítés.

A laborban B12-vitamin- és folsavszintet is meg lehet határoztatni. A B12-vitamin hiányának kiderítésére, illetve a felszívódási zavar igazolására létezik egy specifikus teszt, a Schilling-teszt. A kiváltó ok kezelése mellett a B12-vitamin pótlása az elsődleges.

B12-vitamin a terápiában

Leggyakrabban az izomba adják, de adható tabletta formában is, csak ilyenkor a felszívódása kevésbé jó. Terápiás célzattal anaemis periciosában alkalmazzuk.

Ez egy olyan vérszegénységi típus, amikor az intrinsic faktorban ellenantitest képződik, ezzel megakadályozza annak működését, és így a B12-vitamin felszívódását. Ebben az esetben 100 mikrogramm a dózis naponta 3 héten át, majd egész életen át havonta 100 mikrogramm izomba adagolva.

Megelőzésképpen vegetáriánusoknak, gyomorműtétet követően, gyulladásos bélbetegségben szokás adni.

Dr. Lajtos MelindaForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Lajtos Melinda

Módosítva: 2020.01.20 16:05, Megjelenés: 2017.10.03 11:25

CIKKAJÁNLÓ

 Koronavírus

Koronavírus

Nő a 40 év alattiak aránya a fertőzöttek között. Júliusban 44%-ot tett ki ez a korosztály.

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Hüvelygomba és fogamzásgátló

Sok nő küzd visszatérő hüvelyfertőzéssel, melyek között gyakori a gombás eredetű.

Online konzultáció

Online konzultáció

Milyen az online konzultáció megítélése itthon? Bíznak benne az emberek?

Létezik-e olyan, hogy belső láz?

Mit jelenthet, ha a beteg azt állítja, hogy belső láza van? Orvosok között nem ismert ez a fogalom és nincs tudományos háttere, ennek ellenére gyakran...

Csak szociális otthonba ne adjatok, ha megöregszem...

Bizonyára sokan hallották már szüleiktől azt a valós és riadt kérést, ami idősebb, kiszolgáltatottabb életszakaszukra vonatkozik: Csak szociális otthonba...

A vérszegénység kezelése

Az anaemia nem önálló betegség, hanem tünet, amelynek tisztázni kell a hátterét, majd a kezelés végső céljaként a vérszegénységet előidéző okot...

Az immunrendszer a B12-vitaminnal gátolja...

Azt eddig is tudtuk, hogy a B6 és a B12-vitaminok a vörösvértestek képződéséhez és az immunrendszer működéséhez szükségesek. Ennél most egy lépéssel...

B12-vitaminban gazdag élelmiszerek

A B12-vitamin (cianokobalamin) fontos vitamin a szervezetünk számára, nélkülözhetetlen a növekedéshez, az idegrendszer megfelelő működéséhez és a vérképzéshez....

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
Vashiányban szenved?

Vashiányban szenved?

Infografika és videó