A koronavírus-járvány során sok csaló akar meggazdagodni

szerző: Balogh Mária, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A koronavírus-járványt övező bizonytalanság, elszigeteltség, szorongásos állapot miatt legtöbben a televízió- vagy a rádiócsatornák híradásaiból tájékozódnak. Ám a közösségi oldalakról, hírportálokról tájékozódók a valós, napi információk mellett álhíreket is felfedezhetnek.

Utóbbiakról azonban nem mindig derül ki azonnal, hogy mások becsapásáról, rémhírterjesztésekről, számítógépes adatlopásokról van szó, melyekkel igyekeznek hasznot húzni a járvány idején. Vajon hogyan szűrjük ki a csalók által terjesztett álhíreket, s miként ismerjük fel őket, ha lakásunk ajtaján kopogtatnak?

Az ellenőrizetlen, téves, hamis információkat, továbbá a köznyugalom megzavarását okozó, valótlan állításokat és a rémhírterjesztéseket a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának (KR NNI) munkatársai kiemelt figyelemmel követik. A kiszabható büntetés változó, de a felelősségre vonás sosem marad el. A szakemberek eddig mintegy száz ilyen esettel találkoztak (rémhírterjesztők, közveszéllyel és csalással való fenyegetés) – derült ki az Operatív Törzs tájékoztatójából.

Az egyik legemlékezetesebb eset március 13-án, pénteken jelent meg a legnagyobb közösségi oldalon. Az álhírt terjesztők azzal okoztak pánikhangulatot, hogy Budapest határát minden irányból le kellett zárni az új koronavírus-járvány miatt, s onnan se ki-, se beutazni nem lehet. Ez nemcsak a munkájuk miatt utazókat érintette döbbenettel, hanem azokat a szülőket és egyetemistákat is, akik épp ebben az időben szerettek volna Budapestről hazatérni otthonaikba, a központi utasításnak megfelelően. Időközben, a rémhírt hallva a családok aggodalma egyre erősebb lett, mert gyermekeiknek az egyetemi kollégiumokból is ki kellett költözniük. A vonaton utazó diákok végül arról értesültek, hogy nincs akadálya az utazásuknak, így ők tájékoztatták és nyugtatták meg aggódó szüleiket. A rendőrség más társszervezetekkel együttműködve hamar elfogta és előállította a rémhírterjesztőket, akiknek felelniük kellett tettükért.

Hasonlóképpen jártak azok a bűnözők is, akik azt a rémhírt adták közre, hogy a főváros minden vasúti pályaudvarán sorra lesznek rosszul, s fekszenek a földön a koronavírus-fertőzés áldozatai. Természetesen ez sem volt igaz, mint az sem, hogy már február elején külön repülőgépekkel menekítették a magyar, koronavírusos betegségben szenvedő állampolgárokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A csalók összehangoltan dolgoztak, s a céljuk egyebek mellett az volt, hogy az álhíreket tartalmazó oldalakra hirdetéseket fogadtak, amiért a gyanútlan hirdetőknek fizetniük kellett.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai minden gyanúsítottat előállítottak, s megtették a szükséges, hivatalos lépéseket velük szemben.

Mások olyan rémhíreket terjesztettek – például Nógrád megye egyik településén, valamint Ózdon is –, hogy a közvetlen szomszédjaikat a mentők speciális védőfelszerelésben, koronavírus-fertőzés gyanújával kórházba szállították, és a környezetükben élők sorra lesznek rosszul, és nincs orvos, ápolószemélyzet, aki elláthatná őket. Szerencsére mindig vannak szemfüles, reálisan gondolkodó emberek a kritikus pánikhelyzetben is, így ők mindenesetben azonnal tájékoztatták a rendőrség ügyeletét. Ezeket a rémhírterjesztőket is előállították, s azóta törvényes úton felelősségre vonták.

A mindenre elszánt csalók nem csupán számítógépes adatokat „vadásztak” le, hanem kecsegtető áron, gyors szállítással fertőtlenítőszereket, kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat, gumikesztyűket, a koronavírust kimutató gyorsteszteket ígértek a legnagyobb közösségi oldal online áruházaiban. (Természetesen nem minden ilyen jellegű oldal működtetői élnek vissza a jelenlegi járványhelyzettel.) A gyanútlan vásárlók viszont úgy kerültek a csalók hálójába, hogy előreutalták az áruért a meghatározott pénzösszeget, csakhogy a megrendelt termékek soha nem érkeztek meg. A becsapott emberek ugyancsak panasszal éltek, ennek következtében vizsgálódott a rendőrség.

A „Leplezzük le az álhíreket!” hazai összefogás eredményeiről rendszeresen tájékoztatást kapnak az állampolgárok. Így derült ki az is, amikor a veszélyhelyzet idején az a rémhír kelt szárnyra az interneten, hogy nincs semmiféle koronavírus-járvány sem Magyarországon, sem Európában, illetve a világ más országaiban, csupán összeesküvés elméletről van szó, az emberiség pusztítása a cél. Ezt a hírt sajnos sokan, rövid időre ugyan, de el is hitték, mígnem a Nemzeti Nyomozóiroda dolgozói speciális módszerekkel le nem csaptak az álhír terjesztőire.

Ugyancsak rendőrkézre kerültek azok a bűnözők, akik Budapest több kerületében, főként idős emberekhez csengettek be, s az otthoni karantén idején arról győzték meg őket, hogy a koronavírust elpusztító fertőtlenítésre érkeztek az illetékes önkormányzat hivatalából. Általában ketten „dolgoztak” az álfertőtlenítők. Egyikőjük a maguk kreálta kérdésekkel terelte el az idősek figyelmét, míg a másik csaló fertőtlenítés helyett átkutatta a lakást, s minden fellelt aranyékszert és pénzt ellopott. Ezek egy része a nyomozás során előkerült, a tetteseket pedig bíróság elé állították.

Tovább

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Balogh Mária, újságíró

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.