Évekkel fiatalíthatja meg a vérkeringést a maratonfutás

Szerző: MTI

A maratoni távra való felkészülés és a táv lefutása javítja az először indulók egészségét, a vérereik életkorából nagyjából négy évet farag le egy új tanulmány szerint.

A Barts, a londoni Orvostudományi Egyetem és a University College London kutatói 138 olyan embert követtek, akik a londoni maratonra készültek és korábban nem futottak még a 42,2 kilométeres távon - írta a BBC hírportálja a Journal of the American College of Cardiology szaklap cikke alapján.

A sportnak több előnye van, mint kockázata

Hat hónap edzés után az ereik rugalmasabbá váltak, ami csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát. Az alanyok vérnyomása annyival csökkent, mintha gyógyszert írtak volna fel nekik. Azok profitáltak a legtöbbet a sportolásból, akik a legkevésbé voltak edzettek előtte.

A tanulmányt finanszírozó Brit Szív Alapítvány (BHF) szerint ennél kevesebb aerob mozgás valószínűleg hasonló eredménnyel jár. A tanulmányban résztvevők átlagosan 4,5 és 5,5 óra közötti idő alatt teljesítették a távot.

Előfordul, hogy nem diagnosztizált szívbetegség miatt hal meg a versenyen a maraton teljesítésére vállalkozó sportoló, ám ez nagyon ritka. Charlotte Manisty, a kutatás vezetője elmondta, hogy akinek szívbetegsége vagy más egészségi problémája van, annak először az orvosát kell felkeresnie.

"A legtöbb embernél a sportolás lényegesen több előnnyel jár, mint amennyi kockázata van" - tette hozzá. A kutatók szerint egy felnőttnek hetente legalább 150 perc közepes erősségű testmozgást kell végeznie - például sétálnia, kerékpároznia vagy párosban teniszeznie -, vagy 75 percen át kell intenzíven sportolnia, például futnia vagy fociznia.

Metin Avkiran, a BHF kardiológusa szerint igaz a régi mondás, mely szerint "ha a testmozgás tabletta lenne, csodaszerként istenítenék".

Olvasson tovább! Milyen sport ideális a munkámhoz?

(MTI)

Módosítva: 2020.01.08 11:06, Megjelenés: 2020.01.08 11:06

CIKKAJÁNLÓ

 Gyakran fáradt?

Gyakran fáradt?

A fáradtság legtermészetesebb oka az alváshiány, ám hátterében betegségek is állhatnak.

Allergiás?

Allergiás?

A panaszok ellen védelmet nyújthat az egysejtűek titkos fegyvere.

Online konzultáció az OncoLogic-nál

Online konzultáció az OncoLogic-nál

A személyre szabott kezelési tervet mesterséges intelligencia segítségével dolgozzák ki.

Koffeinmentes kávé - Ártalmas-e az egészségre?...

A koffeinmentes kávé ízében és megjelenésében is nagyon hasonlít a hagyományos kávéra, ám csak minimális koffeint tartalmaz. Nem ez az egyetlen különbség...

A koronavírus-járvány során sok csaló...

A koronavírus-járványt övező bizonytalanság, elszigeteltség, szorongásos állapot miatt legtöbben a televízió- vagy a rádiócsatornák híradásaiból...

Hogyan előzhető meg a hirtelen szívhalál?...

Hazánkban minden fél órában meghal valaki hirtelen szívhalál következtében. Ilyen és ehhez hasonló elrettentő címsorokat olvashatunk több hazai napilapban...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Ha szeretne értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Infografika és videó