Átadták Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat díjait

Az év praxisa a Kárpát-medencében
megjelent:

Szeptember 3-án a Vigadóban adták át Az év praxisa a Kárpát-medencében nyerteseinek díjait, az ünnepségen részt vett Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

A hosszú évek hagyományaival büszkélkedő pályázatra idén majd 300 ajánlás érkezett a hálás páciensektől, polgármesterektől, lelkészektől, orvos kollégáktól, rezidensektől, hogy bemutassák hazai és határon túli háziorvosuk és munkatársa: a nővér áldozatkész munkáját, emberségét, betegszeretetét.

A díjátadó gálán 20 praxis 60 munkatársát, családtagjaikat és pácienseiket köszöntötte Dr. Horváth Ildikó professzor a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke, valamint Farsang Csaba professzor a Magyar Hypertonia Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke, akik egyben átadták az okleveleket is.

Horváth Ildikó köszöntőjében utalt arra, hogy a segíteni akarás motiválja az összes jelenlévő orvost és nővért, akik erejükkel, figyelmükkel és tudásukkal igyekeznek megszolgálni azt a bizalmat, amit a betegek tanúsítanak irántuk. Ez a segíteni akarás köti össze az ünnepélyes díjátadáson összegyűlt díjazottakat, támogatókat és a zsűri tagjait is. „A történelem sokféle módon szétszakított minket, de a legfontosabb gondolat – miszerint minden nap azzal a gondolattal kelünk fel, hogy segítsünk a betegeknek – összeköt minket. A határon túli magyar orvosokkal megvalósuló egyéni, baráti, illetve hivatalos együttműködések megszilárdítják bennünk azt a hitet, hogy együtt erősebbek vagyunk. Hálás vagyok, hogy” Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat zsűritagjaként módom volt betekinteni az önök munkájába és sorsába.”

Farsang Csaba professzor, visszaemlékezett a 2011-es évre, amikor B. Király Györgyi útjára indították a pályázatot. Ekkor a professzor javasolta, hogy ne csak a határon innen, hanem a határokon túl dolgozó magyar háziorvosok számára is nyújtsanak lehetőséget a megmérettetésre. Elmondta, hogy 2012-ben száz jelölés érkezett, az idén már majd 300.

Az erdélyi Gyimesfelsőlokról érkező, Magyar Örökség díjas Berszán Lajos atya elmesélte, hogy az 1994-ben alapított Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum falai közül nem egy olyan orvos és nővér került ki, aki – az egybegyűltekhez hasonlóan – jót akar tenni és nagy szeretettel foglalkozik a beteg emberekkel. Máté Evangéliumának szavait idézve rámutatott, hogy a jelenlévő orvosok nem a véletlen folytán, hanem az isteni gondviselésnek köszönhetően kerültek a pályára. „Ennek az isteni gondviselésnek a cselekvőiként az a feladatuk, hogy megvalósítsák Isten elképzelését. Munkájukat – mint ahogy a szerető édesanyák jóságát is – lehetetlen meghálálni.”

Béres Klára, „Az Év praxisa a Kárpát-medencében” pályázatot kezdetektől támogató Béres Alapítvány nevében köszöntötte a hallgatóságot. Hangsúlyozta, hogy a jelenlévő magyar orvosok olyan gyógyítók, akiket a betegek szeretnek és tisztelnek szakmai tudásukért, és azért, mert felelősen gondját viselik a rájuk bízott embereknek. Ezek azok a sarokpontok, amelyek miatt a Béres Gyógyszergyár kezdetektől fogva e program mögött áll. „De a mai nap még ennél is több. Sokszor halljuk, hogy nincs elég orvos Magyarországon. Önök itt maradtak és szolgálatot végeznek. A gyógyítás nem csak a szakmaiságról szól, hanem arról is, hogy az orvos odaadja a lelkét és a hazaszeretetét. Jómagam és a Béres alapítvány nevében fejet hajtok önök előtt, és a Jóisten áldását kérem arra, hogy a munkájukat egészségben, szeretetben végezni tudják.”

Dévai Endre, a nyerteseket nagy értékű EKG-készülékkel megajándékozó Innomed Medical Zrt. elnöke kiemelte: örül annak, hogy találkozhat azokkal az orvosokkal, akik a betegeket szolgálják. Az Innomed mint magyar műszergyártó vállalat arra törekszik, hogy a magyar orvoslást támogassa belföldön és a határon túl is.

Tóth Róbert, az Egis Gyógyszergyár belkereskedelmi igazgatója utalt a vállalat több mint százéves történelmére és magyar örökségére. A Magyarországon háromezer, világszerte további másfél ezer alkalmazottat foglalkoztató gyógyszergyár fontos célja, hogy szoros kapcsolatot ápoljon az ellátórendszerben dolgozó orvosokkal, és támogassa munkájukat. „A pályázatra beérkező történetek igen inspirálóak voltak, és megmutatták, hogy milyen összetartás és szeretet van a közösségekben.”

Az egyik legtöbb szavazatot generáló Webbeteg.hu portál képviseletében Sztankó Péter azt a felismerését osztotta meg a hallgatósággal, hogy az orvos is ember, akinek magánélete, családi kötelezettségei vannak, és néha pihenni is szeretne. Ugyanakkor mind az orvosok, mind a nővérek munkája huszonnégy órás szolgálatot jelent. Sztankó Péter a zsűri tagjaként az értékeléskor ezt a szünet nélküli rendelkezésre állást méltányolta.

Oláh Péter, a pályázatot támogató Berlin-Chemie/Menarini gyógyszergyárhazai vezetőjeként elmondta: vállalata innovatív gyógyszergyárként újabb és újabb gyógyszereket ad az orvosok kezébe, ám a gyógyszeres dobozokba nem lehet becsomagolni az olyan emberi értékeket, mint az odaadás, a gondoskodás, az elhivatottság és az empátia. Ezeket a fontos és időtálló értékeket tapasztalhatják meg a jelenlévő orvosok páciensei.

Végezetül a nyerteseket orvosdiagnosztikai eszközökkel megajándékozó Omron cég képviseletében Fodor Erika köszöntötte az egybegyűlteket, és elárulta, nem lehetett könnyek nélkül végigolvasni a pályázatra beküldött történeteket. Kifejezte háláját, amiért együtt lehet a díjazott orvosokkal, és sok sikert, egészséget kívánt további munkájukhoz.

Kik a nyertesek?

Az év praxisa a Kárpát-medencében nyertesei:

Hazai háziorvosok:

Dr. Csullag Zsolt

1. Dr. Csullag Zsolt / Györe

2. Dr. Molnár Károly / Mezőkövesd

3. Dr. Lavicska Enikő / Budapest

4. Dr. Gulyás Gábor / Nyíregyháza

5. Dr. Perneczky János / Nyírmihálydi

6. Dr. Nagymihály Sándor/ Sándorfalva

7. Dr. Németh Csilla / Arló

8. Dr. Altsach Rita / Újszilvás

9. Dr. Nikolits Ilona / Budapest

10. Dr. Sojlekova Anna / Kecskemét

Határon túli háziorvosok:

Dr. Cuzic Melinda családja körében1. Dr. Cuzic Melinda / Szováta – Erdély

2. Dr. Vrezgó Erzsébet / Nagymegyer – Felvidék

3. Dr. Széles Czézár Júlia / Csíkszereda – Erdély

4. Dr. Finna Judit / Marosvásárhely – Erdély

5. Dr. Szabó Zoltán / Marosvásárhely – Erdély

6. Dr. Erdő Szabolcs / Brassó – Erdély

7. Dr. Bújdosó Erzsébet / Tarnóc – Kárpátalja

8. Dr. Kovács Mihály / Visk – Kárpátalja

9. Dr. Mihajlec Gréta / Ungvár – Kárpátalja

10. Dr. Szabó Erika / Tiszasalamon – Kárpátalja

(Az év praxisa a Kárpát-medencében)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.