Hajrájához érkezett Az év praxisa a Kárpát-medencében pályázat

Az év praxisa a Kárpát-medencében
megjelent:

Még nem késő beszállni, május 10-ig bárki beküldheti történetét, ajánlását jelölni kívánt háziorvosáról!

„Az év praxisa a Kárpát-medencében” pályázat kiírója – az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága – a páciensek, de az önkormányzatok, a polgármesteri hivatalok, a könyvtárak, az idős otthonok, az egyházkerületek, a civil és szakmai egyesületek ajánlásait is várja!

Már rengeteg ajánlás érkezett

A pályázat portálján már olvasható hazai ajánlások kis és nagyvárosokból – többek között Törökbálint, Eger, Mezőkövesd, Szentendre, Kecskemét, Szolnok, Miskolc, Budapest – apró és még apróbb községekből, falvakból – Napkor, Arló, Jászfényszaru, Kővágószőlős, Paszab, Nyírmihálydi – érkeztek.

A határon túlról érkeztek ajánlások Nagymegyerről a Felvidékről, Erdélyből, Szovátáról, Zetelakáról, Marosvásárhelyről, Csíkszeredáról, Kárpátaljáról pedig Tarnócról, Kisdobronyból, Viskről, Ungvárról, valamint Tiszasalamonról is szállingóztak az ajánlások. A hálás páciensek mellett írt a református lelkész, a polgármester (Pécs, Újszilvás, Sándorfalva), a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, rezidensek és orvoskollégák egyaránt.

Akad olyan 2000 lélekszámú település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a betegek 90%-a roma, a háziorvos viszont a helyén marad, nem menekül el, ahogyan elődei tették, pedig hálapénzre nyilvánvalóan nem számíthat.

A legtöbb ajánlást eddig egy nyíregyházi családorvos kapta, róla 13 betege írt történetet. A legidősebb elismerésre javasolt az a budapesti doktornő, aki 79 évesen fekvőgipsszel a lábán is rendel, mert lelkiismerete nem engedi, hogy cserbenhagyja betegeit.

Gondolatok az orvos-beteg kapcsolatról
Az egészségügy válsága a világ számos országában érzékelhető. Nem lehetséges-e, hogy az orvosokba vetett bizalom megrendülését az eltérő adottságú környezetekben hasonló folyamatok lejátszódása okozza?
Az orvos-beteg kapcsolatról

Megható történetek

Számos életmentő és megható történet érkezett, ilyen például a felvidéki csontrákos kisfiú esete: Geri tragédiája egyik lábának amputálásával kezdődött. A fiú már nem él, de édesanyja szerint négy és féléves küzdelmében szülein kívül a doktornéni volt a támasza, akitől még a rendszeres vérvételt is eltűrte. A nehéz évek után az édesanya és a doktornő együtt hozott létre alapítványt a csontrákos gyerekek megsegítésére. Valóságos hős a marosvásárhelyi doktornő is, aki éjjel-nappal prosztatatrákos betege rendelkezésére áll, és ha a helyzet drámaira fordul, még a férjét is magával viszi az éjszaka kellős közepén, hogy segíthessenek.

A betegek azt az orvost szeretik és becsülik igazán, aki partnerként tekint rájuk, aki a szakorvosi rendelőből visszatérőknek elmagyarázza a szakkifejezéseket, és segít levonni a következtetéseket. Fontos, hogy a családorvos részt vegyen szakmai képzéseken, hogy minilabort működtessen – pláne a vidéki kistelepüléseken –, hogy előre egyeztetett rendelési időpontokkal minimálisra csökkentse a zsúfoltságot és a várakozási időt, és az is, hogy az infokommunikáció korában szinte mindig elérhető legyen.

A legnépszerűbb orvosok a mobiltelefon mellett e-mailben és a közösségi portálokon, sőt saját honlapjukon is elérhetőek, ahol egyébként naprakész és fontos információkkal látják el pácienseiket.

(Az év praxisa a Kárpát.medencében)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.