Életet mentünk, segítsen Ön is! - Legyen teljes a magyar defibrillátor térkép!

WEBBeteg
megjelent:

Országos kampány indult annak érdekében, hogy a lakossággal összefogva jöjjön létre Magyarország teljes defibrillátor térképe, valamint hogy mindenki ismerje meg a környezetében lévő készülékek helyét és használatát – jelentették be az összefogás résztvevői szerdán.

A felhívást az Országos Mentőszolgálat és WEBBeteg.hu közös rendezvényén tették közzé, ahol az Elsősegély – Mit kell tennem? alkalmazás támogatója egy félmillió forint értékű defibrillátor készüléket ajándékozott Komárom mentőállomása számára. Személyes érintettsége okán a kezdeményezés mellé állt a fiatalon elhunyt Kolonics György társa, Kozmann György olimpikon is.

A defibrillátor használatához nem szükséges orvos jelenléte, hanem azt egy átlagember is tudja használni, ezáltal baj esetén bárki tud segíteni egy félautomata készülékkel.

A defibrillátorok elektródákkal a beteghez csatlakoztatva képesek a szívritmus megállapítására (elemzi a beteg szívmüködését, EKG-t készít, és az eredmény alapján dönt helyettünk), kommunikálnak az elsősegélynyújtóval (kiváló, jól hallható hangutasítások segítik az elsősegély-nyújtó munkáját), kamrafibrilláció észlelése esetén figyelmeztetnek az elektrosokk szükségességére, és az életmentőknek csak engedélyezni kell egy gomb megnyomásával az életmentő áramütést (a beépített biztonsági rendszer kizárja a véletlen vagy indokolatlan sokk leadását).

Tudta?

Átlagosan 25 percenként veszítünk el egy honfitársunkat hirtelen szívhalál következtében, pedig sikeres beavatkozással az első három percben 70 százalékuk megmenthető lenne. Magyarországon a vezető halálokok első helyén a szív- és érrendszeri betegségek állnak, 2011-ben a hazai halálesetek 54 százaléka emiatt következett be.

A defibrillátor egy életmentő eszköz, de nem pótolja az újraélesztést. A sokk leadása után 2 percig folytatni kell az újraélesztést, amennyiben nem térnek vissza az életjelenségek, meg kell ismételni a ritmus analízist illetve a defibrillálást. Azokban az esetekben, amikor a készülék a „SOKK NEM JAVASOLT” üzenetet küldi, végezzük folyamatosan az újraélesztést és 2 percenként ismételjük az elemzést, az újraélesztést folytassuk a mentők megérkezéséig. Merjünk életet menteni!

Defibrillátor egyébként majdnem minden mentőautón van, ám jó részük már több éves, elavult készülék, s párat már le is kellett selejteznie a mentőszolgálatnak. Ezek cseréje nem megoldott.

Közös érdek: defibrillátorkereső

Ön is segíthet!

  • Tájékozódjon, hol található defibrillátor a környezetében!
  • Küldje be, ha tudomása van új készülékről!
  • Megteheti az interneten keresztül, az Elsősegély – Mit kell tennem? c. alkalmazással.

Az újraélesztő készülékek elterjesztése, illetve a már kihelyezettek pontos helyének széles körű publikálása társadalmi érdek, ott lenne a helyük valamennyi mentő-, rendőr- és tűzoltóautóban, de az orvosi ügyeleteken, biztonsági szolgálatoknál, bevásárlóközpontokban, intézményekben és valamennyi forgalmas helyen. Jelenleg azonban a meglévő defibrillátorok helyéről sem áll rendelkezésre teljes körű adatbázis, és a lakosság sem ismeri a lakóhelyének, munkahelyének közelében lévő készülékeket.

A defibrillátor térképet a lakossággal összefogva lehet teljessé tenni. A WEBBeteg.hu elsősegély alkalmazásának része a defibrillátor kereső, ahol egy könnyen kitölthető felületen – akár telefonján keresztül, akár az interneten – bárki beküldheti, hogy lakóhelye, munkahelye közelében hol található ilyen életmentő készülék.

Defibrillátor készüléket kapott a komáromi mentőállomás

Az Elsősegély - Mit kell tennem? nevű elsősegélynyújtó alkalmazás egyik támogatója, a Celerus Bt. az esemény alkalmából felajánlott egy félmillió forint értékű defibrillátort az egyik leginkább rászoruló mentőállomás számára, ezzel is felhívva a figyelmet az időbeni elsősegélynyújtás fontosságára. A készülék az Országos Mentőszolgálat javaslatára Komárom mentőállomásának egyik mentőutójába kerül. Az eszközt Streit György, a Celerus Bt. ügyvezetője adta át 2012. december 12-én az Országos mentőszolgálat Markó utcai központjában, a kezdeményező WEBBeteg.hu egészségportál, valamint a támogató sanofi-aventis Zrt. képviselőjének jelenlétében.

Defibrillátort minden mentőautóra

Kozmann György: „Defibrillátort minden mentőautóra!”

Kozmann György olimpikon évekig volt a hirtelen szívhalál áldozatává vált, fiatalon elhunyt Kolonics György társa, magyar pályán sokáig verhetetlen párost alkotva. Talán társa érintettsége okán is a kezdeményezés mellé állt: – Egy defibrillátor sokkal többet jelent egy puszta szerkezetnél – persze, csak akkor, ha elérhető közelségben van. És ebből a szempontból mindegy is, hogy az egy szakember, vagy egy laikus kezébe kerül, mindenkinek kellene tudnia használni – hiszen egyre több helyen található az országban –, hogy a kenus társam, Kolonics György tragikus és gyors halálához hasonló tragédiák elkerülhetőek legyenek. A leghatékonyabban segíteni persze a mentők tudnak, aki szakemberként először találkoznak a bajba jutottakkal, ezért tartom fontosnak ezt a kezdeményezést. Defibrillátort minden mentőautóra!

Elsősegély alkalmazás: három hónap, 80 ezer használat

A WEBBeteg.hu egészségportál szeptemberben mutatta be az Országos Mentőszolgálat szakmai támogatásával létrehozott első magyar elsősegély-alkalmazást, amely elérhető az interneten (elsosegely.webbeteg.hu), hogy mindig kéznél legyen a segítség. A mobil alkalmazás 40 ezres letöltésével a legnépszerűbb magyar egészségügyi alkalmazás lett, Az Év Honlapja versenyen pedig különdíjat nyert a szakmai zsűritől.

Három hónap alatt az alkalmazás mobil verzióját mintegy 80 000 alkalommal nyitották meg, mely jól mutatja, hogy a letöltők használják azt, akár tanulási céllal, akár vészhelyzetben. Hasznosságát mi sem mutatja jobban, hogy a „MENTŐHÍVÁS” gombot heti szinten csaknem 60-an nyomják meg. Az alkalmazás röviden, tömören és lényegretörően mutatja be mind az általános elsősegélynyújtási, mind az újrélesztési szabályokat, melyek esélyt adnak a bajba jutottaknak a mentők kiérkezéséig.

Nyilatkozatok az átadásról

STREIT GYÖRGY, CELERUS - 11 éve, amikor elkezdtem az elsősegélynyújtáshoz, sürgősségi betegellátáshoz és munkavédelemhez használatos eszközök forgalmazását, az volt a célom, hogy segítsek. Sokan meg is mosolyogtak akkor emiatt, de mára mégis eljutottunk oda, hogy egy félautomata defibrillátort tudtunk adományozni a mentőszolgálatnak, s ezzel valószínűleg, ha közvetve is, de életeket fogunk megmenteni. Külön jó érzés, hogy az elsősegély-alkalmazás fejlesztésében is részt vehettünk, ami laikusoknak is segít az újraélesztésben -- mondta Streit György, a Celerus Bt. ügyvezetője.

GYŐRFI PÁL, MENTŐSZOLGÁLAT - Ez a félautomata defibrillátor azért is nagyszerű adomány, mert használatához nem szükséges orvos jelenléte, hanem azt a mentőápoló vagy a gépkocsivezető is tudja használni. Az esetkocsikon kívül ugyanis a mentőgépkocsikon nincs orvos, mégis kiérkezhetnek olyan esetekhez, ahol csak a helyszínen derül ki, hogy szívmegállásról van szó. Ilyenkor ők is tudnak segíteni egy félautomata készülékkel -- mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, hozzátéve: naponta 70 ember hal meg országszerte hirtelen szívmegállásban, akiknek jó része megmenthető lenne, ha a körülötte lévők azonnal elkezdenék az újraélesztését, s minél hamarabb defibrillátoros segítséget is kapna.

Defibrilátor egyébként majdnem minden mentőautón van, ám jó részük már több éves, elavult készülék, s párat már le is kellett selejteznie a mentőszolgálatnak. -- Ezek cseréje nem megoldott, ezért minden felajánlásnak örülünk -- folytatta a szóvivő, aki azt is elmondta, hivatalos defibrillátor adatbázis jelenleg nem elérhető, pedig több száz, akár több ezer ilyen készülék is lehet az országban munkahelyeken, iskolákban, közintézményekben.
- Ha össze lehetne gyűjteni az összes ilyen készülék fellelhetőségét, akkor az elsősegély-alkalmazással együtt a telefon tulajdonképpen elektronikus mankóvá tudna válni bárki kezében, s jelentősen nőhetne a laikus újraélesztések sikeressége -- hangsúlyozta Győrfi Pál.

KASZÁS ZSOLT, KOMÁROMI ÁLLOMÁSVEZETŐ - A mentőautóinkon található defibrillátorok átlagéletkora 5 évnél is több, ami már elég elavultnak számít. Három autónk van, amelyből egy eset és két mentőgépkocsi. Az ellátási területünkön 50 ezer ember él, az ő eseteges újraélesztésüket fogja hatékonyabbá tenni ez a készülék -- mondta Kaszás Zsolt, állomásvezető, aki kollégáival idén már 2603 esethez vonult ki. Ezek közül jó néhány volt olyan, ahova a mentődiszpécser orvos nélküli mentőgépkocsit küldött, ugyanis a riasztás idején még nem volt olyan súlyos a beteg állapota, hogy az esetkocsi indítását indokolta volna.

- Az élet azonban hozhatja úgy, hogy mire a mentőkocsi odaér, súlyosbodik a helyzet, vagy a bejelentő nem jól mérte fel, hogy mekkora is a baj. De adódhat úgy is, hogy éppen már a mentőben súlyosbodik a beteg állapota. Idén már 19 hirtelen szívmegállásnál használtunk félautomata defibrillátort, ez a szám is jól mutatja, hogy mekkora szükség van egy ilyen készülékre -- folytatta az állomásvezető.

FÉLAUTOMATA DEFIBRILLÁTOR - Egy félautomata defibrillátor, melyet most az Országos Mentőszolgálat komáromi mentőegysége is kapott, s melyeknek a helyét a defibrillátor-kereső alkalmazással is keressük, az újraélesztés szerves részét képezi a mellkaskompresszióval (mellkasnyomás) és a lélegeztetéssel együtt. Használata olyan egyszerű, hogy bárki képes vele segíteni, előzetes elsősegély-nyújtó tudás nélkül is. Az ilyen készülékek a bekapcsolástól kezdve navigálnak minket, egyértelműen adják tudomásunkra, hogy mit kell tennünk a vészhelyzetben. Analizálják a beteg állapotát, a filmekkel, kórházsorozatokkal ellentétben ugyanis közel sincs szüksége minden ájult betegnek "kiütésre", vagyis elektromos sokkolásra, arra ugyanis csak kamradefibrilláció, vagyis kóros ritmuszavar esetén van szükség. A defibrillátor ezt is felméri, s a beteg állapotától függően ad utasításokat a használónak. Tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy még ha valaki részt is vett elsősegély-nyújtó tanfolyamon, az ott megszerzett tudása mindössze 6 hónapig él.

(WEBBeteg)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.