Gyomorrák - Veszélyben a fiatal felnőttek?

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

Tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyomorrák előfordulási aránya meglepő mértékben nőtt a fiatal felnőtt korosztály körében, míg minden más korosztálynál csökken ez az arány.

Noha a gyomorrák kialakulásának kockázata még mindig alacsony a fiataloknál, a betegség előfordulása a 25-39 évesek körében az elmúlt három évtizedben 70 százalékkal nőtt – állapította meg egy amerikai tanulmány.

A National Cancer Institute kutatói 1977 és 2006 közötti alsó gyomorrákos eseteket vizsgáltak, melyekért a H. pylori baktériummal való krónikus fertőzöttség lehet felelős, mely gyomorfekélyt is okozhat.

Összességében 39 003 esetet tártak fel egy olyan felmérés során, mely az Egyesült Államok lakosságának mintegy negyedét foglalta magában.

A tanulmány csak a gyomor alsó részének daganatos megbetegedésére összpontosított, a felső - gyomor rákot, melyet a refluxszal hoznak összefüggésbe, nem vizsgálta.

Együtt ezek a rákos megbetegedések a negyedik leggyakoribbak az egész világon.

A túl sok só is okozhatja

A gyomor alsó részének rákos megbetegedése a sóban és a sóval tartósított élelmiszerekben gazdag, zöldségben és gyümölcsben szegény diétával hozható összefüggésbe, előfordulása ezért gyakoribb az ázsiai országokban, ahol az élelmiszerek ilyen jellegű tartósításának hagyománya van.

A gyomorrák előfordulási aránya csökkenő tendenciát mutat számos országban, mivel fejlődött az élelmiszer tartósítás technikája és higiéniája, mely csökkenti a H. pylori fertőzés kockázatát. Ugyanakkor a kutatók figyelmeztetnek, hogy a sóbevitel egyre nő a feldolgozott és gyors élelmiszerek fogyasztásának növekedésével, s különösen a fiatalok körében népszerűek ezek az élelmiszerek. A kutatók hangsúlyozták, hogy további kutatások szükségesek annak kiderítésére, hogy a fiatalok körében megnövekedett gyomorrákos megbetegedések hátterében az étkezési szokások megváltozása, vagy egyéb ismeretlen baktérium játszhat szerepet.

Gyomorrák
Gyomorrák

Ez is fontos lehet:

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
Cs. K., fordító; yahoo.com
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

A gyomorrák tünetei és a veszélyeztettek

Dr. Kónya Judit, Dr. Tóth Sára Rebeka
Gyomorrák
Azokban a családokban, ahol előfordult már gyomorrák, illetve ismert hajlamosító tényezők állnak fenn, a panaszok fokozott figyelése, rendszeres orvosi ellenőrzés javasolt. Tekintse meg, hogy milyen tünetekre érdemes odafigyelni, illetve melyek azok a rizikófaktorok, amik veszélyt jelenthetnek.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, Dr. Tóth Sára Rebeka
WEBBeteg - Dr. Plósz János, gasztroenterológus
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.