Odafigyeléssel csökkenthető a melanomás megbetegedés kockázata

MTI
megjelent:

Odafigyeléssel jelentősen csökkenthető a melanomás megbetegedés kockázata, erre hívták fel a figyelmet az Országos Melanoma Hét során - közölte a Magyar Dermatológiai Társulat.

A közleményben azt írták, Magyarországon az elmúlt 15 évben duplájára nőtt a melanomás betegek száma, évente mintegy 2800 esetet regisztrálnak.

Fontos a rendszeres szűrővizsgálat

A bőrdaganatok között a melanoma az egyik legrosszabb kimenetelű ráktípus, könnyen képez daganatos áttétet más szervekben. Bármely életkorban, mindkét nemnél kialakulhat. A betegség súlyos következményeinek kockázata viszont kellő odafigyeléssel, szűrővizsgálatokkal és korai diagnózissal csökkenthető - ismertették.

Hangsúlyozták, a kialakulás kockázatát a sok, szabálytalan anyajegy és az örökölt hajlam is növelheti, de a legnagyobb kockázati faktort az UV sugárzás jelenti, ezért kiemelten fontos a védekezés, valamint a rendszeres önvizsgálat.

Nemcsak a napfény, hanem a szolárium is növeli a bőrelváltozások gyakoriságát. Ezen a téren a magyarok különösen veszélyeztetettek, mert egy felmérés szerint a 20 év feletti magyarok több mint ötöde - a nemzetközi átlag duplája - járt már szoláriumban - tették hozzá.

Bővebben A melanoma és tünetei, felismerése

(MTI)

Cikkajánló

Melanoma
A melanoma a festéktartalmú sejtek rosszindulatú burjánzása. A bőrből kiinduló rosszindulatú daganat a daganatos elváltozások 2 százalékát teszi ki, a leggyakoribb daganatok listáján a nyolcadik helyen áll. A melanoma rendkívül rosszindulatú daganattípus.
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.