Fej-nyak Rák Elleni Küzdelem Világnapja: 2015. Július 27.

Országos Onkológiai Intézet
megjelent:

A fej és a nyak területén előforduló rosszindulatú daganatok közel 90 százaléka a szájüreg, a garat és a gége nyálkahártyáján alakul ki, általában előrehaladott stádiumban kerül felismerésre, és a betegek öt éves túlélése nem haladja meg az 50 százalékot.

A harmadik leggyakoribb daganatos halálok

A fej és a nyak daganatai

A fej-nyak daganatai közül a szájüregi és a gégedaganatok a leggyakoribbak, a szájüregi daganatok az összes fej-nyaki daganat közel felét, a gégedaganat egyharmadát teszik ki. A fej és a nyak daganatai - okok és tünetek

A késői felismerésnek két oka van: egyrészt az, hogy az érintettek általában sokáig figyelmen kívül hagyják a látszólag jelentéktelen korai tüneteket és nem gondolnak daganatra, a másik ok pedig az, hogy a daganatok egy része gyorsan növekszik.

Magyarországon a férfiak harmadik leggyakoribb daganatos haláloka a fej-nyak rák, és több mint két évtizede mind férfiak, mind nők tekintetében a 100000 lakosra eső fej-nyak rák halálozás hazákban a legmagasabb a világ statisztikákat szolgáltató országai között (táblázat).

Egy évvel ezelőtt New Yorkban az IFHNOS fej-nyak rák világkongresszusán 53 ország szakembereinek részvételével döntés született arról, hogy 2015. július 27-ét a fej-nyak rák elleni küzdelem világnapjává nyilvánítsák. Szükségesnek látták mind a társadalom, mind az egészségügy résztvevői, mind az egészségpolitika irányítói világméretű figyelem felhívását arra, hogy veszélyes, a társadalom és az egyén számára súlyos megterhelést jelentő betegségről van szó, mely megelőzhető, és ha mégis kialakul, minél korábban fedezik fel, annál valószínűbben gyógyítható.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően sebészi, sugár- és gyógyszerterápiás módszerek kombinációjával ma már az előrehaladottabb esetek egy részében is elérhető a gyógyulás, amennyiben a kezelések a szakmai szabályoknak megfelelő koncepció szerint, megfelelő mennyiségben és minőségben történnek. A modern szemléletű kezelés feltétele kellő számú, jól képzett, az új eljárások alkalmazásával lépést tartani képes szakember jelenléte a gyógyításban.

Egyelőre azonban világszerte elégtelen a fiatalok nevelése és védelme a káros szenvedélyek, elsősorban a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás kialakulása ellen, és nem kellően hatékony a betegség korai tüneteinek felismerését célzó felvilágosítás sem: fájdalmatlan nyaki csomó megjelenése, seb a szájban, meglazult fogak, tartós torok- vagy nyelési fájdalom.

A korai felismerés érdekében a klinikum bármely területén dolgozó szakembernek gondolnia kellene fej-nyak rák lehetőségére a veszélyeztetett populáció tagjainak vizsgálatakor, különösen az említett korai tünetek észlelésekor. Kiemelt szerepe van ebben a háziorvosoknak, fül-orr-gégészeknek, fogorvosoknak és szájsebészeknek akikhez legnagyobb valószínűséggel kerülhetnek első panaszaikkal ezek a betegek.

A rosszindulatú ajak, szájüreg és garatdaganatok nyers halálozási aránya Európában 2012-ben

Férfiak

Haláleset/100000

Nők

Haláleset/100000

Magyarország

25,8

Magyarország

5,9

Románia

17,7

Dánia

3,8

Moldova

16

Málta

3,7

Észtország

15,9

Svájc

3,4

Ukrajna

15,6

Lettország

3,2

Lettország

15,5

Ausztria

3,1

Horvátország

14,2

Németország

3,1

Litvánia

14

Lengyelország

2,9

Portugália

12,2

Csehország

2,8

Csehország

10,9

Olaszország

2,7

Német

10,1

Norvégia

2,6

Lengyelország

9,8

Hollandia

2,6

Bulgária

9,4

Litvánia

2,6

Ausztria

8,7

Portugália

2,5

Belgium

8,2

Anglia

2,5

Szerbia

8,1

Románia

2,5

Svájc

7,8

Horvátország

2,4

Spanyolország

7,5

Finnország

2,4

Dánia

7,4

Belgium

2,4

Olaszország

6,8

Szerbia

2,3

Luxemburg

6,5

Spanyolország

2,3

Grúzia

5,5

Észtország

2,3

Anglia

5,4

Bulgária

2,1

Málta

5,1

Ukrajna

2

Észak-Írország

5

Moldova

1,9

Finnország

4,9

Görögország

1,8

Hollandia

4,9

Észak-Írország

1,6

Görögország

4,2

Luxemburg

1,5

Svédország

3,9

Svédország

1,5

Norvégia

3,2

Grúzia

1,3

Örményország

3

Örményország

1,1

Megjegyzendő, hogy férfiakban az első tíz legmagasabb halálozási arány Portugáliát leszámítva a közép-kelet európai országokban észlelhető.

(Országos Onkológiai Intézet)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.