Megdöbbentő kutatás a rákos megbetegedések okairól

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

A diagnosztizált rákos megbetegedések majdnem feléért olyan életmódbeli tényezők (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás, nem megfelelő táplálkozás) a felelősek, melyek kerülésével a betegség kialakulása megelőzhető lenne – állítja egy tanulmány, mely a British Journal of Cancer című szaklapban jelent meg.

A kutatást vezető Max Parkin professzor szerint sokan a sorsnak vagy a géneknek tulajdonítják a rákos megbetegedéseket, és úgy vélik, hogy csak szerencse kérdése, hogy valaki ne betegedjen meg. Ám az általuk végzett, eddigi legátfogóbb, összesen 14 életmódbeli és környezeti tényezőt vizsgáló tanulmány azt bizonyítja, hogy a betegség kialakulásáért több mint 40 százalékban az általunk megváltoztatható életmód a felelős.

A leggyakoribb daganatok első tünetei

Magyarországon a halálozási okok második helyén a daganatos megbetegedések állnak. Évente körülbelül 66 ezer új daganatos beteget fedeznek fel. A leggyakoribb daganat még mindig a tüdőrák. Férfiaknál a prosztata-, és a fej-nyaki rákos betegségei, míg nőknél a vastag-, valamint az emlőrák száma mutat némi emelkedést.
A leggyakoribb daganatok első tünetei

A dohányzás a legnagyobb bűnös, mely férfiaknál az esetek 23 százalékában, nőknél 15 százalékában felelős a rák kialakulásáért. Ezt követi férfiaknál a friss gyümölcsök és zöldségek hiánya, nőknél pedig az elhízás.

Férfiak számára a szakértők tanácsa, hogy mielőbb szokjanak le a dohányzásról, fogyasszanak több zöldséget és gyümölcsöt, illetve kevesebb alkoholt. Nők számára a dohányzásról való leszokás mellett fontos az egészséges testsúly megőrzése.

Parkin professzor szerint őket is meglepte, hogy a zöldség és gyümölcsfogyasztás ennyire fontos védelmet jelent a rák ellen, és hogy a nőknél a túlsúly nagyobb kockázatot jelent, mint az alkohol.

A tanulmány szerint a rákos megbetegedések 34százalékáért a dohányzás, táplálkozás, alkohol és a túlsúly felelős, 25 százalékban pedig a munka, a vegyi anyagoknak vagy azbesztnek való kitettség.

A rák 6 leggyakoribb oka

Férfiaknál - dohányzás (23%), zöldség és gyümölcs hiánya (6%), munkahelyi hatások (5%), alkohol (4,6%), túlsúly (4%), napozás (3,5%)

Nőknél – dohányzás (15,6%), túlsúly (7%), fertőzés (3,7%), napozás (3,6%), zöldség és gyümölcs hiánya (3,4%), alkohol (3,3%)

Noha a dohányzás és tüdőrák kapcsolata köztudott, az már kevésbé ismert, hogy a mellrákért 10százalékban a túlsúly, a nyelőcső rákért 50 százalékban az elegendő zöldség-és gyümölcsfogyasztás hiánya, a vastagbél rákért a túl sok húsfogyasztás, elhízás és rosthiányos táplálkozás, a gyomorrákért pedig a túl sok só fogyasztás felelős.

A kutatás szerint a száj-és torokrák szinte teljes egészében az életmóddal áll összefüggésben, míg az epehólyag rák kialakulás nagyrészt független tőle.

Mindez arra utal, hogy már kismértékű életmódbeli változtatással is csökkenthető a súlyos egészségügyi problémák kialakulásának kockázata.

(CS. K. fordító; forrás:BBC; lektorálta: Dr. Veress Dóra, általános orvos)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Cs. K., fordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.