A szájüregi rák tünetei és megelőzése

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

A szájüregi rákot nem lehet félvállról venni! A betegséget mégis sokan nem veszik komolyan, és nem járnak fogorvosi kontrollvizsgálatra, sem szájüregirák-szűrővizsgálatra.

A fiatalok a legveszélyeztetettebbek, ezért tanácsos rendszeresen fogorvosi vizsgálatra járniuk, ahol az orvos a szájüreg állapotát is felméri. A statisztikák szerint a fiatalok többet dohányoznak és több alkoholt isznak, mint az idősebb emberek. Éppen emiatt a legnagyobb a szájüregi rák kialakulásának kockázata a 18 és 30 év közötti generációban, de a többi korosztályban is előfordulhat.

Nemcsak az a baj, hogy a szűrővizsgálatok fontosságát alábecsülik, hanem az is, hogy sokan nem tudják, hogy az alkohol az egyik fő kockázati tényező a betegség kialakulásában. Nagy-Britanniában évente 4300 ember betegszik meg szájüregi rákban. A megbetegedetteknek körülbelül a fele hal bele a betegségbe. Számos szakértő véleménye szerint a túlzott alkoholfogyasztás harmincszorosára növeli a kockázatot.

A dohányzás és alkoholfogyasztás veszélye

A fogorvosok hangsúlyozzák, mennyire fontos időben felismerni a betegséget, melyre fehér foltok vagy daganatok, duzzanatok utalhatnak a szájüregben. De egy nem gyógyuló fekély is a betegség jele lehet. Minél korábban felfedezik a betegséget, annál nagyobb valószínűséggel gyógyítható. Ilyen esetekben a túlélési esély 50-90%-os, amennyiben mihamarabb elkezdik a kezelést.

Az esetek háromnegyede megakadályozható lenne, ha az emberek lemondanának az alkoholfogyasztásról és a dohányzásról. Noha sok fiatal tudatában van, mennyire káros a dohányzás az egészségre, ugyanez már nem mondható el az alkoholfogyasztással kapcsolatban. Annak, aki veszélyeztetettnek számít, rendszeres fogorvosi ellenőrzésre kell járnia! Természetesen a dohányzást és alkoholfogyasztást is abba kell hagyni!

A dohányzás és alkoholfogyasztás mellett vannak egyéb kockázati tényezők is, amelyek hozzájárulnak a betegség kialakulásához, ezért nemcsak a káros szenvedélyekkel élők számára fontos rendszeresen részt venni fogászati szűrővizsgálaton, hanem mindenkinek!

A szájüregi rák tünetei

A szájüregi rák többnyire az alsó ajakon, a torok hátsó falán, a szájüreg belsejében, a torokmandulákon vagy a nyálmirigyeken alakul ki. Férfiaknál gyakrabban fordul elő a betegség, és általában 40 éves kor után jelentkezik.

Tippek a korai felismeréshez:

  • Fontos a fogorvosi vagy háziorvosi ellenőrzés. Valamennyi fogorvos fel tudja ismerni a szájüregi rák első jeleit. Ha elváltozást észlel a száján vagy szájüregében, ne várja meg a következő kontroll időpontját, azonnal forduljon fogorvoshoz!

  • Szájüregi rákra utalhatnak az ajkakon, a szájnyálkahártyán és a szájüregben lévő enyhén vérző, nem gyógyuló sebek. De az arcon lévő csomók, megvastagodások is, melyek nyelvvel kitapinthatóak, szintén egyértelmű bizonyítékok. A betegség tünete lehet az ínyen vagy a szájüregben lévő piros vagy fehér folt, a rágási-, nyelési nehézségek, különös fájdalom, idegen test érzete a torokban, állkapcsi duzzanat, a hang megváltozása, bizonyos részek zsibbadása, az érzékelés elvesztése.

  • A megelőzés érdekében a legjobb a nikotin- és alkoholfogyasztás teljes abbahagyása vagy legalább mérséklése. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás és a dohányzás együtt különösen nagy kockázatot jelent.

Tovább Öt tünet, amely szájrákot jelezhet

A szájüregi rák kezelése

A legtöbb esetben operációra van szükség, valamint ennek kiegészítéseként sugár- és kemoterápia is alkalmazható. Fontos a korai felismerés.

Tudnivalók a szájüregi daganatokról

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; Gesundezaehne24.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.