Új kutatás - Az NKT sejtek működése

MTI
megjelent:

Cukorbaj, érszűkület esetén a sebek nehezen gyógyulnak, ami nagy gondot jelent betegnek és orvosnak egyaránt. Az immunrendszerre vonatkozó újabb vizsgálatok kedvezően befolyásolhatják a problémát - derült ki a Journal of Surgical Research orvosi szaklapban közzétett tanulmányból.

Az amerikai Loyola Egyetem kutatói felfedezték, hogy éppen az immunrendszer bizonyos sejtei gátolják a sebgyógyulás folyamatát. Ha azonban megbénítják ezeknek az immunsejteknek a működését, a sérülések utáni gyógyulás jelentősen felgyorsulhat - mondta Elizabeth Kovacs, a kutatócsoport vezetője.

A vizsgálat bizonyította, hogy az immunfolyamatban részt vevő, úgynevezett természetes ölő (natural killer) T-sejtek - NKT-sejtek - igen hasznosak, mert elpusztítják a rosszindulatú daganatos folyamatok sejtjeit vagy a vírusok által megfertőzött sejteket. Ezek a sejtek azonban a sérülések helyére is elvándorolnak, és ott akadályozzák a gyógyulást.

A kutatók állatkísérleteken tanulmányozták az NKT-sejtek ilyen irányú hatását.

Az NKT sejtek működése és a sebgyógyulás

Úgy tapasztalták, hogy egészséges egereken a sebgyógyulás lényegesen lassúbb volt, mint olyan állatoknál, amelyeknek nem voltak NKT-immunsejtei. "Igazoltuk, hogy a sebszélek összezáródása gyorsabb, ha az állatnak nincsenek NKT-sejtjei. Igen fontos, hogy megfigyelésünk szerint az NKT-sejtek is részei a korai gyulladásos sebgyógyulás folyamatának" - hangsúlyozta Elizabeth Kovacs.

Tíz tipp diabétesszel előknek
A 2-es típusú cukorbetegség komoly betegség, kezelése az egész napra kiterjedő elkötelezettséget igényel. Tíz tipp diabétesszel előknek

Kóros állapotok, mint a cukorbetegség vagy különféle gyulladások, megnehezítik a sebek gyógyulását, sőt az is előfordulhat, hogy a sebgyógyulás elmarad. Az új vizsgálat azt jelezte, hogy ebben az NKT-sejtek is szerepet játszanak. Ennek alapján a munkacsoport tagjai azt remélik, hogy megfelelő ellenanyaggal gátolni lehet ezeknek az immunsejteknek a működését. Elizabeth Kovacs a chicagói Loyola Egyetem sebészprofesszora, az égési és traumaintézet kutatási igazgatója.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Diabétesz-láb Szövetség - Rising Károlyné alelnök
Diabétesz-láb Szövetség - Rising Károlyné alelnök
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.