Az inzulinpumpa és használata

Az inzulinpumpa az inzulin felfedezése óta talán a legnagyobb lépést jelentette a diabetes mellitus (mindegyik ismert, inzulinadagolást szükségessé tevő formája esetében) terápiájának megkönnyítésére.

Az inzulinpumpa olyan speciális inzulinadagoló készülék, ami a hasnyálmirigy inzulin elválasztását a lehető legjobban utánozni képes, ezáltal a lehető legegyenletesebb és a táplálkozáshoz leginkább adaptálható inzulinmennyiség bejuttatását teszi lehetővé.

Folyamatosan biztosítja az inzulinszintet

A műszer programozása természetesen emberi feladat, de a megfelelő beállításokkal az inzulinadagolás egyszerűbbé válik.

Nagy előnye a korábbiakban leírtakon kívül, hogy tulajdonságaiból adódóan, folyamatos, szubkutan inzulin beadást tesz lehetővé, a szerelék cseréjét csak 2-3 naponta kell elvégezni, ezáltal a napi gyakran 4-5-szöri inzulinadást kiváltva, két – három, naponta egy alkalommal történő szúrást tesz szükségessé.

Működése két programon alapul. Ennek egyik része a folyamatos inzulinadagolás, ami az úgynevezett bázisütem megadását jelenti.

A bázisütem feladata hasonló az úgynevezett intenzív, konzervatív inzulinterápia bázis adagolásához, azaz a hormonális hatások és a mozgás vércukor változtató – emelő és csökkentő – hatását hivatott ellensúlyozni.

Beállítható az adagolt mennyiség

Szemben azonban a fent említett terápiával, aminek mellékhatása sokszor a hypoglycaemizáló hatás és a válaszreakcióként emelkedő vércukorszint (Somogyi effektus), az inzulinpumpa segítségével óráról – órára beállítható az adagolt inzulinmennyiség és ez, természetesen, mivel nem 14-16 órára adagoljuk egyszeri szúrással, lényegesen kisebb mennyiséget jelent, mint a hagyományos technikákkal.

A pumpák szerkezetének finomodásával lehetőség nyílik arra is, hogy nem csak egy bázisprogramot állíthatnak be használóik, hiszen a mindennapok hormonális hatásai és mozgásigénye sem egyforma. Ennek megfelelően lehetőség nyílik, adott esetben sportnapon alkalmazott inzulinadagolási sémát, hétköznapi – hétvégi sémát vagy akár hideg – meleg front hatáskor változtatott mennyiségben adott inzulinmennyiséggel beállított bázisütemet megadni.

A bázisütem változtatása átmenetileg is megoldható, ez betegségek esetén (amikor is általában több inzulin adására van szükség átmenetileg) vagy mozgás során, alternatívaként (mozgás után néhány óráig a mozgás hatására elhúzódó energiafelhasználás csökkenti az inzulinigényt) jelenthet megoldást.

A korrekciós inzulinmennyiség is meghatározható

Az inzulinpumpa másik programja az úgynevezett bólus program. A gyakorló inzulinadagoló betegek tudják, hogy vércukorszintjük rendkívül sok tényezőtő függ, ezek egy része az étkezéssel függ össze. Ha jó vércukorértékeket és jó szénhidrát-anyagcserét szeretnénk elérni, ezek figyelembevétele elkerülhetetlen, annak ellenére, hogy nem túl egyszerű. A kiindulási (mért) vércukorszint és az elérni kívánt vércukorszint (célérték) segítségével meghatározhatóvá válik a korrekciós inzulinmennyiség, aminek beadása nélkül, ha másképp (pl. mozgással vagy kevesebb szénhidrát fogyasztásával) nem segítünk, a vércukorértékek magasak maradnak.

Ehhez természetesen ismernünk kell az egyénre szabott inzulinérzékenységet, ami a mmol/l-ben megadott vércukorcsökkentő hatást jelenti, amit egy egység bólusinzulin beadásával el tudunk érni. Ez felnőtteknél általában 2,2 mmol/l, de hasonlóan a korábbi értékekhez, nagyon sok tényezőtől függően változhat. Emellett a szénhidrát mennyiségétől függően változó mennyiségű inzulin adása szükséges, ezt az úgynevezett szénhidrátarány segítségével határozhatjuk meg, ami az egy egység inzulin adása mellett elfogyasztható szénhidrát grammban megadott mennyiségét jelenti.

Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy egymás után sokszor beadott gyorshatású inzulin hatása összeadódik, ami a beadások után rövid idővel kifejezett alacsony vércukorértékekhez vezethet, emiatt az étkezésekhez adott inzulin mennyiségénél figyelembe kellene venni a korábban beadott inzulinból még aktív mennyiséget, amit konzervatív terápia mellett gyakorlatilag lehetetlen kivitelezni. A pumpa segítségével lehetőség nyílik a számítógépes program felhasználásával arra, hogy ezt is bekalkuláljuk az inzulin adagolásába.

A pumpa szépsége, hogy mindezt napszakokra is megadhatjuk, hiszen vannak olyan gyerekek és felnőttek, akik a nap különböző időszakaiban, eltérő inzulinigénnyel rendelkeznek.

Ha már adott számunkra a szükséges inzulin mennyisége, az inzulinpumpák segítségével a bólus beadásának idejét is meghatározhatjuk, ami az elfogyasztott táplálék szénhidrátmennyiségétől és a zsír és fehérjetartalmától is függhet, azzal a legjobban harmonizálva.

A fent leírtak talán rávilágítanak arra, hogy a pumpakezeléssel adagolt inzulin a lehető legjobban igazodik az egyéni igényekhez. Mindehhez azonban nem szabad elfelejteni, hogy a pumpa nem gondolkodik helyettünk, ahhoz, hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk használni, mindenképpen szükséges, a rendszeres vércukormérés, a táplálékok összetételének lehető legjobb ismerete és nem utolsó sorban a szándék, hogy a tudásunkat a legjobban felhasználva, alkalmazkodjunk a mindennapok változásaihoz.

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Felszeghy Enikő, gyermekgyógyász, endokrinológus