Ritkul, törik? Tegyen a csontritkulás ellen

szerző: Dr. Pál Mónika, reumatológus - Oxygen Medical
frissítve:

A csontritkulás sokáig tünetmentes, ám már a korai szakaszban is szűrhető és kezelhető. Dr. Pál Mónika, reumatológus szerint a megfelelő terápiákkal és életmóddal az életminőség jelentősen javítható.

A csontszerkezet változik

A csont folyamatosan épül és bomlik – évente kicserélődik állományának közel 10 százaléka. Normális esetben a felépülés és a lebomlás egyensúlyban van, ha azonban ez az egyensúly a csontvesztés irányába mozdul el, kialakul a csontritkulás. Az osteoporosis tulajdonképpen a csont anyagcseréjének betegsége, aminek következtében csökken a csont tömege, de ezzel párhuzamosan a csont szerkezete is változik, ami miatt a csont törékennyé válik.

Mivel ma Magyarországon kb. 600 ezer nő és 300 ezer férfi szenved csontritkulásban, 50 év felett érdemes mindenkinek részt vennie rendszeresen csontritkulás-vizsgálaton.

Kapcsolódó Ezekre a vizsgálatokra számíthat

A kivizsgálásnak három pillére van: a csont szerkezetének meghatározása röntgen vizsgálattal, a csontsűrűség-mérés és a laborvizsgálat. Ezen vizsgálatok eredménye alapján állhat fel a diagnózis. A szűrés azért is döntő jelentőségű, mert a csontritkulásra – tünetek híján – leginkább már csak töréskor derül fény. Az osteoporosis következtében kialakuló csigolyatörés pedig közel nyolcszorosára, a csípőtáji törés hatszorosára növeli a halálozási kockázatot! Fontos tisztán látni, hogy az érintettek nem konkrétan a csonttörésben halnak meg, hanem annak következményei miatt – ilyenek lehetnek a műtéti szövődmények, vagy a kórházi fertőzések.

Néhány rizikófaktor kiszűrhető

Az elsődleges osteoporosisnak nem tudjuk az okát, ám ezen belül beszélhetünk fiatalkori, posztmenopauzás, 80 év fölötti és a férfi csontritkulásról. A másodlagos csontritkulásnak számos oka lehet. Kialakulhat például pajzsmirigy- és mellékpajzsmirigy-, vese-, bél- vagy májbetegség, gyulladásos reumatológiai kórképek, vagy haematológiai betegségek esetén. Számos olyan gyógyszer is van (főleg szteroidok), amelyek szintén előidézhetnek csontritkulást, sőt ez lehet egy kemoterápiás kezelés mellékhatása is. A kivizsgálás során nagyon fontos annak eldöntése, hogy elsődleges vagy másodlagos osteoporosisról van-e szó.

Az eredőtől függetlenül elengedhetetlen a rizikótényezők felismerése és a törési kockázat becslése is. A rizikótényezők között vannak olyanok, amelyeket nem tudunk befolyásolni: ilyen a nem, a kor, vagy a genetika. De a rizikótényezők között számos olyan is akad, amely egészségtudatos magatartással elkerülhető. Bizonyítható, hogy a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód jelentősen megnöveli a csontritkulás kockázatát! Ugyanakkor a megfelelő kalcium-, D-vitamin-bevitel és a rendszeres mozgás bizonyított védőfaktornak számít.

Kezelés orvosilag és életmóddal

- A terápia lehet gyógyszeres és nem gyógyszeres – ismerteti dr. Pál Mónika, az Oxygen Medical reumatológusa. - Az első esetről kizárólag reumatológus szakorvos dönthet, aki ma már rendkívül széles készítmény-skáláról választhat. Léteznek hetente vagy akár havonta egyszer szedhető gyógyszerek. Injekció formájában is elérhető a szükséges hatóanyag, amelyeket vénásan naponta, háromhavonta vagy infúzió formájában évente egyszer elég beadni. Mindegyik készítményhez javasolt kalcium- és D-vitamin-pótlás, ami szoros laborkontroll mellett alkalmazható. A nem gyógyszeres kezelés azonban legalább ilyen fontos a felvilágosítás szerepe, hiszen az érintetteknek tudniuk kell az életmód döntő szerepéről is.

Ez is érdekelheti A csontritkulás előszobája: az oszteopénia

(Oxygen Medical - Dr. Pál Mónika, reumatológus)

Cikkajánló

A csontritkulás (oszteoporózis) előjelei és veszélyei

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Csontritkulás
Az oszteoporózis alattomos betegség, kezdetben semmilyen klinikai tünetet nem okoz. Első jele egy kisebb baleset, például egyszerű elesés miatti csonttörés lehet, előrehaladott formájában azonban már a mindennapi élet biztonságát is veszélyezteti.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg összeállítás - Dr. Lajtos Melinda, Bak Marianna, Dr. Szilágyi Annamária
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Keczán Judit, gyógytornász
WEBBeteg - Dr. Lesznyák Judit, csecsemő- és gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.