Már havi 8 000 forintból is gondoskodhatunk gyermekünkről

Támogatott tartalom
megjelent:

Szülőként mindannyian szeretnénk megóvni gyermekeinket az élet nehézségeitől. Azonban léteznek olyan élethelyzetek - gondoljunk csak a jelenlegi járványra -, amelyet lehetetlen előre megjósolni. (x)

Ennek ellenére, tehetünk bizonyos lépéseket annak érdekében, hogy gondoskodjunk gyermekünk jövőjéről és mankót adjunk neki akár az életkezdéshez, akár a váratlan helyzetekhez is.

Érdemes már egészen fiatal korban belevágnunk egy gyermek megtakarításba, még akkor is, ha a felnőttkor, most még, távolinak tűnik.

Az életkezdés ugyanis igencsak drága lehet; gondoljunk csak a tanulmányokra, a lakhatásra, esetleg egy vállalkozás indítására, vagy akár egy esküvőre.

Éppen ezért még a legapróbb kezdőlökés is nagy segítséget jelent a felnőtt korba lépő fiataloknak. Megmutatjuk, hogy már havi 8000 forinttal is sok pénzt spórolhat gyermeke számára.

Miért jó egy gyermekcélú életbiztosítás?

Gyermekcélú életbiztosítás

Számos gyermek megtakarítási forma létezik, ilyen az állami babakötvény, a banki gyermek megtakarítási számlák, illetve a biztosítói gyermek megtakarítási programok.

Ezek közül az utóbbi, a biztosítás a legösszetettebb, és bár a költségei ennek a legnagyobbak, ugyanez igaz a hozamaira is. Ez a megtakarítási forma rendkívül rugalmas: nem kell például megszüntetnünk, ha gyermekünk 18 éves lesz; és akár fizetheti ő maga is tovább lakás-előtakarékosság vagy nyugdíjcélú megtakarításként.

A gyermekcélú életbiztosítás egyik nagy előnye, hogy kedvező áron, kiegészítő szolgáltatásként akár élet- és balesetbiztosítást is választhatunk a megtakarítás mellé.

Léteznek különböző extra szolgáltatások is, melyek garantálják, hogy a biztosító tovább fizeti a megtakarítást olyan tragikus esetben, mint a biztosított szülő halála. Így a nehéz időszakokban sem kell lemondani a gyermek jövőjére szánt pénzről.

Jó, ha tudjuk, hogy jelenleg itthon több, mint 100 különféle gyermek megtakarítás konstrukció érhető el. Ez egyszerre “áldás és átok”. Egyrészt ugye mindenki megtalálhatja a számára leginkább megfelelőt, másrészt azonban ennek kiválasztása rengeteg kutatást, utánaolvasást igényel.

Többek között ezért sem javasolt szakértői segítség nélkül belevágni, hiszen egy jó szakember megtalálhatja a legtesthezállóbb konstrukciót.

Mire elég havi 8 000 forint megtakarítás?

Boldog kisbaba

A biztosítói gyermek megtakarítási programok minimum havi 8 000 forinttól indíthatók. Ez elsőre talán sok plusz kiadásnak hangzik, azonban ha ezt napi szintre lebontjuk, az azt jelenti, hogy naponta nagyjából 260 forintot kell félretenni.

Ezért a pénzért pedig, amikor gyermekünk eléri a felnőttkort, már jó alapot tudunk neki nyújtani az életkezdéshez. Hogy ez, konkrétan számokban mennyit jelenthet, a gyermek megtakarítás kalkulátor mutatja meg.

Azonban nézzünk egy szemléletes példát!

Tegyük fel, hogy már gyermekünk születése előtt eldöntöttük: félreteszünk számára havonta 8 000 forintot. Ez esetben 18 éves korára már egy közel 3 millió forintos megtakarítás áll majd rendelkezésére az életkezdéshez.

Ez természetesen csak a gondosan kiválasztott megtakarítási programokra igaz.

Amennyiben ezt az összeget csak egy sima bankszámlára vagy esetleg otthon kezdenénk el félretenni, akkor körülbelül 1,2 millió forinttal lenne kevesebb az az összeg, amit gyermekünknek adhatunk.

Ez a gyakorlatban tehát úgy fest, hogy az egyéni befizetés összege 1,7 millió forintot tesz ki, míg a megtakarítás hozamai plusz 1,2 millió forintot tesznek hozzá.

Ahogyan látható, ezért is nagyon fontos a megfelelő konstrukció kiválasztása.

Ha ugyanezt a havi összeget csak egy évvel később, gyermekünk egy éves korától kezdjük el fizetni, akkor hozzávetőlegesen 200-250 ezer forinttal kevesebb - 2,7 millió forint körüli összeg áll majd rendelkezésre, mire eléri a felnőttkort.

A két végösszeg közötti különbség jól mutatja, hogy miért is érdemes minél előbb belevágnunk a gyermek megtakarításba.

Így gazdálkodjuk ki a havi megtakarítást

A havi megtakarítási összeget többféleképpen is kigazdálkodhatjuk.

Megbeszélhetjük például gyermekünkkel, hogy a zsebpénze egy részét mindig félretesszük, ezzel akár már benne is korán elkezdhetjük tudatosítani a megtakarítások fontosságát.

Ha szűkösebb az anyagi keretünk, a család több tagja is összefoghat, hogy apránként gyűjtsék minden hónapban össze a szükséges összeget. Bevonhatjuk akár a nagyszülőket, keresztszülőket is a gyűjtésbe: szülinapra, névnapra például megkérhetjük őket, hogy édesség helyett egy kis összeggel járuljanak hozzá az unoka, keresztgyerek megtakarítási programjához.

Ezt persze érdemes megbeszélnünk gyermekünkkel is, hogy ő is úgy érezze, tevékeny részese a megtakarítási folyamatnak.

Vágjunk bele minél előbb

Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, ezt sajnos a jelenlegi helyzetnél mi sem mutatja jobban.

Éppen ezért fontos, hogy időben, ha lehet, akár egyből gyermekünk születése után elkezdjünk előre gondolkodni és felkészülni az akkor még távolinak tűnő felnőtt korra.

Ahogy a kalkulátor segítségével láthattuk, már havi 8 000 forint megtakarításával jelentős összeget gyűjthetünk össze gyermekünk számára. Ez nagy segítséget jelent majd neki az életkezdésben, érdemes tehát minél előbb belevágni, hiszen a sok kicsi is sokra megy.

(Támogatott tartalom)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.