Élet a COPD-vel - Hogyan tegyük le a cigarettát?

Dr. Gyulai Nóra
szerző: Dr. Gyulai Nóra, tüdőgyógyász - WEBBeteg
frissítve:

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek körében 90 százalék azoknak az aránya, akik a betegség diagnosztizálásakor dohányoztak vagy továbbra is rendszeresen cigarettáznak. Ez a magas arány annak ellenére sem csökken, hogy tudjuk, hogy a COPD kialakulásáért nagymértékben felelőssé tehető a dohányzás. A tünetek enyhítése érdekében ezért a leszokás lenne a legjobb döntés minden beteg részéről.

Többen érintettek, mint gondolnánk

A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) világszerte 210 millió beteget érint, és a WHO becslése alapján 2030-ra várhatóan a harmadik leggyakoribb halálok lesz a szívbetegség és a stroke mögött. Magyarországon a COPD-betegek száma feltételezhetően meghaladja a félmilliót, viszont diagnózis hiányában a betegeknek csak körülbelül harmada kerül ellátásra.

A dohányzás az alkohol mellett köztudottan világszerte a legelterjedtebb függőséget okozó, egészségkárosító tényező. Szinte minden szervrendszerünk fejődésére és működésére kihat, különösképpen a tüdőre, valamint a szív- és érrendszerre. Egészségkárosító hatásai közismertek, mint például a krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD) okozó és daganatkeltő hatás, vagy az érelmeszesedést gyorsító, a szív oxigén ellátását rontó hatások.

Mégis, a rászokás időszakában, mely leggyakrabban a kamaszkorra, ritkábban fiatal felnőtt korra tehető, ezek az ismeretek önmagukban nem bírnak valódi elrettentő hatással. Egy fiatal számára a beláthatatlanul távolinak vagy elkerülhetőnek gondolt ártalmas hatások a rászokás időszakában nem mutatkoznak valódi, közvetlen veszélynek a korcsoportra jellemző csoporthoz tartozási, szociális nyomáshoz képest. Mindezek ellenére több európai országban - jellemzően a skandináv régióban - igen nagy eredményeket értek el társadalmi szinten a dohányzásra való rászokás megelőzése területén.

Lásd még Nem csak a dohányzás okozhat krónikus bronchitist

A függőség leküzdése nem egyszerű, de lehetséges

A hozzászokás a dohányzás esetében testi és lelki tényezőkből egyaránt adódik. A leszokás megkezdéséhez megfelelő motivációra (indítékra) van szükség, hiszen a leszokás folyamata ritkán egyszerű. Többnyire feszültséggel, esetleg testi tünetekkel jár, melyek elviselésében sokat segít, ha a leszokni vágyó, amikor késztetést érez, hogy újra rágyújtson, azonnal képes visszagondolni az eredeti okra, amiért a leszokást tűzte ki célul.

Ezek az okok rendkívül összetettek lehetnek. Leggyakrabban már kialakult, dohányzással összefüggő tünetek (pl. nehézlégzés, köhögés) vagy ezek megelőzése. Azonban sokszor a legkülönfélébb okok miatt kerül sor a dohányzásról való leszokásra, például ha az új partnere nem dohányzik, és rosszul viseli a dohányfüstöt, esetleg a dohánytermékek drágulása, vagy egyszerűen csak „virtus”, hogy képes a páciens megszabadulni függőségétől.

Tippek, hogy könnyebb legyen végleg megszabadulni a cigarettától

Amennyiben az első lépést sikerül megtenni, ami az erős elhatározás a függőségtől való megszabadulásra, érdemes kijelölni egy konkrét napot, amikorra az utolsó cigaretta elszívását tervezzük. Ezt nevezhetjük nulladik napnak, ahonnan számítva minden egyes dohányzásmentes nap megerősítést jelent, hogy képesek vagyunk az elhagyására.

Tapasztalatok alapján az elszívott cigaretták számának fokozatos csökkentése nem szokott tartós eredményt hozni, általában csak néhány hétig működik és a cigaretta utáni sóvárgás közben folyamatosan fennmarad, így végül a leszokási kísérlet kudarcba fullad. Természetesen amennyiben nem sikerül elég erős elhatározásra jutni, a cigaretták számának csökkentése is hozzájárul némileg az egészségkárosodás mértékének csökkentéséhez.

Milyen külső segítségek állnak rendelkezésére a dohányzásról leszokni vágyóknak?

Le kell szögezni, hogy a leszokás folyamatában az első és elengedhetetlenül fontos tényező, hogy erős elhatározásunk legyen, hiszen ezt semmiféle külső segítség helyettesíteni nem tudja. A támogatás módszere több típusú lehet:

Kémiai típusú segítség:

  • nikotin tapasz: a tapaszok és rágógumik segíthetnek azoknak a tüneteknek a csökkentésében, amelyek kifejezetten a nikotinhiányból származnak, illetve a rágógumi önmagában pótszert jelenthet akkor, amikor erős kényszert érzünk a rágyújtásra, azonban erős dohányosoknál sokszor nem eredményezi a sóvárgás jelentős csökkenését.
  • gyógyszer: az előzőnél komolyabb segítség lehet a központi idegrendszerben ható, a dohányzás utáni vágyat csökkentő készítmények használata, melyeknek azonban lehetnek enyhe (pl. hányinger, émelygés) vagy súlyosabb (pl. álmatlanság, hallucinációk) mellékhatásai. Ezért az ilyen gyógyszerek receptkötelesek, csak orvosi tanácsra és felügyelet mellett vehetők igénybe. Hatékonyságuk a nikotinpótláshoz képest jelentősen nagyobb.
  • e-cigaretta: az egyre elterjedtebb elektromos cigaretták azoknak a dohányosoknak javasoltak, akik a rituálé, a mozdulat rabjai, és akiknek a megszokott „cigarettaszünet” fenntartása a dohányzás elhagyása után fontos. Az elektromos cigaretták sem teljesen ártalmatlanok, ártalmasságuk függ a különböző vásárolható patronok összetételétől, de összességében kijelenthető, hogy sokkal kevésbé egészségkárosítóak, mint a dohánytermékek.

Pszichológiai típusú segítség:

  • kognitív módszerek,
  • viselkedésterápia,
  • csoportfoglalkozások,
  • önsegítő csoportok

A pszichológiai segítségnyújtás legelterjedtebb formái a hozzászokási problémák kezelésében a csoportos foglalkozások, melyek hazánkban minden nagyobb városban elérhetőek és hatékonyságuk azon alapul, hogy a csoportra rendszeresen járók közös célja a csoport megtartó erejével fenntartja és erősíti a leszokásra irányuló elhatározást és kitartást elhatározásunk mellett. Ezen kívül egyéni foglalkozások is segíthetnek abba, hogy személyre szabottan, a terapeutával közösen kialakítsanak olyan új viselkedési formákat, gyakorlatokat, melyek megkönnyítik a függőségtől való megszabadulást.

A csoportos foglalkozások helyszíne és időpontja hazánkban az interneten könnyen megtalálható.

Amennyiben Ön erősen elhatározta, hogy meg akar szabadulni a dohányzástól és önerőből kudarcot vall, ne adja fel, a fenti lehetőségek igénybevételével sokat tehet egészségének megőrzéséért illetve a már a dohányzás miatt kialakult betegségeinek karbantartásáért.

Dr. Gyulai Nóra, tüdőgyógyász szakorvos Forrás: WEBBeteg
Orvos szakértőnk: Dr. Gyulai Nóra, tüdőgyógyász szakorvos

Cikkajánló

A COPD és tünetei

Dr. Zsuga Judit, neurológus
COPD
A COPD a tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével (légúti szűkület) járó betegség, amely az egyik fő halálozási tényező világszerte. A betegség visszafordíthatatlan károsodásokat okoz, a tüdő szerkezetének helyreállítására nincs lehetőség.
Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Fazekas Erzsébet, újságíró
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.