Övsömör elleni vakcina - Tanulmány

MTI
megjelent:

Egy nagyméretű tanulmány azt mutatta, hogy a Merck övsömör elleni vakcinája 70 százalékkal csökkentette a fájdalmas állapot előfordulását az ötvenes éveikben lévő felnőtteknél.

22 439, ötven és 59 év közötti felnőttet követtek nyomon a vizsgálatban legalább egy évig azt követően, hogy beoltották őket vagy a Zostavax nevű vakcinával, vagy placebóval. Az eltelt követési idő alatt a hatóanyagot kapott csoport tagjainál 30, míg a másik csoport tagjainál 99 esetben jelent meg övsömör.

A Merck közölte, hogy az eredmények ismeretében benyújtotta kérelmét az Egyesült Államok gyógyszerügyi hatóságához, az FDA-hoz a Zostavax engedélyezésére az 50 és 59 év közötti korosztály számára az övsömör megelőzésére. A gyógyszercég várakozásai szerint az FDA 2011 első felében meghozza döntését. A kutatók jelentése szerint a hatóanyagot tartalmazó vakcináláskor mellékhatás is nagyobb arányban jelentkezett, mint a placebónál: 72,8 százalék a 41,5 százalékhoz képest. A mellékhatás elsősorban az injekció helyén jelentkező bőrreakció volt.

A súlyos mellékhatások körülbelül ugyanolyan arányban fordultak elő a két csoportnál. Az első 42 nap alatt 0,6, illetve 0,5 százalékban a Zostavaxnál, illetve a placebónál, 182 napon belül pedig 2,1, illetve 1,9 százalék volt az arány. Az övsömör a bárányhimlő vírusa által okozott igen fájdalmas ideg- és bőrgyulladás. A viszketést okozó hólyagocskák leggyakrabban a törzsön, néha az arcon fordulnak elő. A tanulmányt szerzői szombaton ismertetik egy, a kanadai Vancouverben megrendezett fertőző betegségekkel foglalkozó nemzetközi találkozón.

(MTI)

Cikkajánló

Az övsömör

Dr. Gál Mónika, bőrgyógyász
Övsömör
Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza - ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus, Dr. Jóna Angelika, gyermekgyógyász
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.